Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág MNB: nem lesz kétszámjegyű az idei infláció
No menu items!

MNB: nem lesz kétszámjegyű az idei infláció

Balatoni András

Főképp külső kínálati tényezők állnak az infláció megugrása mögött, amely idén elérheti a 7,5-9,8 százalékot. Ez “komoly revíziónak” számít a korábbiakban várt 5 százalék körüli értékhez képest – mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági előrejelzéssel és elemzéssel foglalkozó igazgatóságának vezetője a friss Inflációs jelentést ismertetve.

Az igazgató kiemelte: a magyar inflációs adat régiós szinten az alacsonyabbak között van, Csehországban és Lengyelországban is nagyobb léptékű drágulást várnak, a román előrejelzés pedig megegyezik a magyar adat felső értékével.

Az orosz-ukrán háború kitörése újabb impulzus az inflációra a gazdasági újranyitás, az energiaárak emelkedése és az élelmiszerárak növekedése után, így az inflációs toleranciasáv elérése későbbre, 2023-ra tolódik – jegyezte meg.

Balatoni András jelezte, hogy rövid távon Magyarországon az infláció gyorsulása várható, a csökkenés az év vége felé kezdődhet meg. Ugyanakkor azt is megemlítette, hogy az infláció alakulásában felfelé mutató kockázatok figyelhetők meg.

Rámutatott: az év elejei átárazások nemzetközi szinten a szokásosnál magasabbak voltak; Magyarországon a normál piaci átárazásnak a kétszerezét-háromszorosát lehetett tapasztalni.

Hangsúlyozta, hogy további inflációs hatásokkal kell számolni nemzetközi szinten a nyersanyagárak emelkedése miatt; a gázárak például 2022 elejére 522 százalékkal emelkedtek 2016-2019-hez képest.

Oroszország és Ukrajna súlya a világexportban bizonyos kritikus tényezőkből jelentős, így a világjárvány után megjelent kínálati surlódások várhatóan tovább fokozódnak a háború miatt – mutatott rá.

A palládium, a szén, a kőolaj és a kénszármazékok világexportjában Oroszország részesedése kétszámjegyű, de a háborúban álló országok adják a búza és árpa világexportjának negyedét, a kukoricakivitelnél pedig 16 százalék körül van ez az arány – fejtette ki.

Elmondta azt is, hogy az értékláncok súrlódásai a gazdaságok teljesítményére is fékezően hatnak várhatóan, elsősorban idén.

Balatoni András felidézte, hogy a háború előtt akár 6 százalékos gazdasági dinamikára is lehetett számítani Magyarországon erre az évre, prognózisát az MNB ugyanakkor legújabb jelentésében 2,5-4,5 százalékra mérsékelte.

A járvány utáni gyors gazdasági helyreállásnak, a 7 százalékos tavalyi növekedésnek és az év elején tapasztalt további gyorsulásnak a hatásai az idei évben is érezhetők lesznek – húzta alá. Az “örökölt következményeknek” köszönhetően szerinte idén akkor is 2,5 százalékkal bővülne a gazdaság teljesítménye, ha az év további részében nem nőne a GDP.

Bár a háború és a szankciók kedvezőtlenül érintik a magyar gazdaság kilátásait idén, ugyanakkor a fundamentumok stabilak, így a középtávú növekedési előrejelzésen nem módosított a jegybank – ismertette.

A fundamentumokról beszélve elmondta, hogy a beruházási ráta – főként az állami beruházásoknak köszönhetően – továbbra is magas, 26-27 százalék körüli marad, és a reálbérek növekedési rátája is pozitív lesz.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a hitelezés lakossági és vállalati vonalon is elmaradhat a korábbiakban előrejelzettekhez képes, és átmenetileg a folyó fizetési mérleg hiánya is megugrik.

Az MNB igazgatója megjegyezte, hogy az orosz-ukrán háború Magyarország exportkilátásait kedvezőtlenül befolyásolja, a két érintett országba irányuló exportkiesés mellett számolni kell a többi külpiac lassulásával is.

Emlékeztetett arra, hogy a magyar kivitel 1,7 százaléka megy Oroszországba, 1,5 százaléka pedig Ukrajnába közvetlenül; a teljes kitettség, közvetett kapcsolatokkal sem sokkal jelentősebb. Az EU egészét nézve Oroszország és Ukrajna súlya a külkereskedelemben 4-5 százalék – tette hozzá.

A kockázatokra vonatkozóan Balatoni András kifejtette: amennyiben a háború elhúzódik és az energiaárak tartósan rekordmagas szinten maradnak, akkor a növekedés az alacsonyabb sávszél, az éves átlagos infláció pedig a várt sáv teteje körül alakulhat.

A háború és a szankciók gyors megszűnése esetén megvan a növekedési képesség a 4,5 százalékos vagy magasabb GDP-bővülés eléréséhez, és az infláció is a mérsékelt pálya körül maradhat – mondta.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Maduro után Venezuela olajiparának újjáélesztése se gyors, se olcsó nem lesz

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump arról beszélt, hogy...

Így lettek milliárdosok a Mesterséges Intelligencia berobbanásának fiatal vállalkozói.

Fotó: https://x.com/mercor_ai A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése az elmúlt években...

2025-ben a Suzuki a magyarországi újszemélyautó-piacon 11,04 százalékos részesedést ért el

A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.
Hirdetés

Hírek

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.

2025 végén éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán

Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból

MLBKT: emelkedett a decemberi BMI

A felmérésben vizsgált részindexek többségében emelkedtek. Az egyedi indexek közül kilenc index áll a fellendülési tartományban.

Fontos fejlesztés kezdődik az 50 éves Lázbérci Tájvédelmi körzetben

Az 50. születésnapját ünneplő Lázbérci Tájvédelmi Körzet területén kiemelkedő fejlesztés indul el európai uniós támogatásnak köszönhetően.

Exportvezérelt növekedésére épít az Univer: új logisztikai központtal reagál a keresletre

A tanúsított, korszerű épület energiahatékony működést és a nemzetközi partnerek felé is jól kommunikálható fenntarthatósági hátteret biztosít.

Piaci lakáshitel az Otthon Start árnyékában: Mire számíthat, aki nem jogosult a 3 százalékos hitelre?

Nem meglepő az Otthon Start sikere, hiszen a legfeljebb fix 3 százalékos kamat kevesebb, mint a fele a piaci lakáscélú jelzáloghitelek költségszintjének.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn az év első kereskedési napján a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt

Devizapiac – Gyengült a forint hétfő reggel

Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás