Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Munkaerőpiac: a magyarok többsége nem tudja mit tud
No menu items!

Munkaerőpiac: a magyarok többsége nem tudja mit tud

A magyarok közel 70%-a nincs tisztában a képességeivel, vagyis „munkaerő-piaci bizonytalan”. Egyértelműen látszik a hatékonyság és a produktivitás azoknál, akik a számukra megfelelő helyen dolgoznak. Az atipikus foglalkoztatás előnye, hogy a munkavállalók több cégnél is munkatapasztalatot szerezve, munkaterületet kipróbálva, szakmailag „helyezkedhetnek”, ami a mostani generáció elvárása, a korábbinak pedig a nyugdíjas foglalkoztatás során teremt lehetőséget. Olyanok számára is megoldás, akik valamilyen okból nem foglalkoztathatók a klasszikus, közvetlen tipikus jogviszony keretei között tette közzé a SkillX Technologies Zrt. reprezentatív felmérése alapján a 420 ezer atipikus keretek között foglalkoztatott dolgozók kétharmadát képviselő DiákÉSZ, MMOSZ és KÖZÉSZ.

 A fiatal munkavállalók esetében az látszik, hogy a tanulmányok melletti munkatapasztalat jelentősen hozzájárul készségeik javításához, ugyanis számtalan olyan jártasságra tesznek szert, amikre a normál iskolai keretrendszer nem, vagy nem olyan formában készíti fel őket, ahogy az a munkaerőpiacon kívánatos. „Sok esetben önmagában a tény, hogy megtanulják, van feletessük, felelősség, következmény, hogy pontosságot, monotonitástűrést, csapatjátékot tanulnak, önmagában is hozzátesz a munkaerő-piaci értékükhöz” – hangsúlyozza Majzik Nándor, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) főtitkára. A diákmunkásokkal együtt dolgozó partnereik is főként azt szokták kiemelni, hogy mennyivel egyszerűbb dolguk van azokkal a diákokkal, akiknek van már tapasztalata.

 A háború okozta gazdasági válság 2022. év elején kezdődött, a hatása egyre mélyül, a munkaerőpiacra gyakorolt következménye pedig jelentős. Akinek van bejelentett munkahelye az egzisztenciális biztonság miatt inkább kivár még akkor is, ha esetleg nem érzi jól magát, nincs továbblépési, fejlődési, karrierlehetőség, ez érezhető a kölcsönzött dolgozók esetében is. „Jelentős mértékben csökkent a fluktuáció, a kölcsönvevő partnerek pedig egyre nagyobb arányban tudják a kölcsönzött dolgozókat minőségi cserével vagy saját fluktuációjuk pótlására saját állományba venni” – fogalmaz Dénes Rajmund Roland, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének (MMOSZ) kommunikációs alelnöke. Azok a válaszadók, akik nem gondolkodnak abban, hogy elhelyezkedjenek, jelentős részben azok, akik nem tudtak kikerülni a 10-15 éve világgazdasági szintű devizaválságból, elveszítették otthonukat, megtakarításaikat, tartozásaik, letiltásaik miatt az elmúlt 4-5 évben sem keresték a bejelentett munkavégzés lehetőségét, ezért ennek a rétegnek megoldást kell kínálni a szürke, adott esetben fekete gazdaságból való visszataláláshoz.

A kommunikációs alelnök szavai szerint, egyértelműen látszik és érezhető azoknak a kölcsönzött munkavállalóknak a termelési hatékonysága, produktivitása, akiket a kölcsönző cég megfelelő végzettséggel, gyakorlattal megfelelő munkahelyre választott ki. A kékgallérosok inkább kivárnak, a fehérgallérosok pedig hamarabb váltanak, kevésbé kompromisszumkeresők. A betanított monoton tevékenységek, munkafeladatok ellenére a dolgozói kiégésben, fásult munkavégzés elkerülésében sokat tud segíteni a kölcsönvevő cég vállalati kultúrája, képzési lehetőségek, dolgozók fejlesztésében való aktív együttműködés, valamint a kölcsönbeadó cégek részéről a telephelyeken biztosított onsite munkavégzés, dolgozói csoportok szakmai támogatása, segítése, mentorálása, problémák feltárása, egyeztetése és közös megoldáskeresés a partner HR osztályával.

Az ekvivalencia elve miatt a kölcsönzött munkavállalók a kölcsönvevő saját dolgozóival azonos bérre és juttatásokra jogosultak, ugyanakkor kevésbé nézik kritikus szemmel egy interjún – mint egy közvetlen tipikus jogviszonyba történő pozíció betöltése esetében – ha a kölcsönzött dolgozó több cégnél is dolgozott, munkatapasztalatot szerzett, munkaterületet kipróbált, szakmailag ,,helyezkedik”, hiszen ez az atipikus foglalkoztatás előnye, lényege és a mostani generáció, korosztály elvárása. Ebből is látható, hogy a XXI. században már az atipikus a tipikus.

Dolgos Attila, a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekvédelmi Szövetsége (KÖZÉSZ) alelnökének szavai szerint a SkillX Technologies és a Magyar Target-Pulzus Média Kutató Kft. által készített legfrissebb kutatás fontosságát, amely szerint a 60 év feletti magyar állampolgárok 41%-a még aktív a munkaerőpiacon, azonban 65 éves kor felett jelentősen csökken a munkavállalási kedv / lehetőség. A kutatás rávilágít arra, hogy a nyugdíjasok jelentős mértékben tudják támogatni a gazdaságot. „Kiemelten fontos, hogy ösztönözzük a 60 év feletti korosztály munkavállalását, mivel hatalmas tapasztalattal és értékes szakmai ismeretekkel rendelkeznek, amelyek hozzájárulnak a gazdasági stabilitáshoz és nem utolsósorban a saját fizikai és mentális egészségük megőrzéséhez. A közérdekű nyugdíjas szövetkezetek ennek érdekében jöttek létre, hogy segítsenek az idősebbeknek rugalmas körülmények között maradni, vagy visszatérni a munkaerőpiacra” – emlékeztet.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...