Kezdőlap Hírek MVM-per: súlyosabb ítéletért fellebbez a főügyészség
No menu items!

MVM-per: súlyosabb ítéletért fellebbez a főügyészség

Súlyosításért fellebbez a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a Magyar Villamos Művek Zrt. volt vezérigazgatója és társai büntetőügyében a Pécsi Ítélőtáblán március elsején meghozott másodfokú ítélet ellen. Az eljárás harmadfokon a Kúrián folytatódik.

A vádhatóság felidézte, hogy az új eljárásban a másodfokú bíróság az ügy valamennyi vádlottját bűnösnek mondta ki.

Kocsis István volt vezérigazgatót társtettesként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelésben és sikkasztásban találta bűnösnek, és ezért öt év börtönbüntetésre ítélte a tábla. Mellékbüntetésként szintén öt évre eltiltották a közügyektől, valamint gazdasági társaság vezetői tisztségének betöltésétől is.

A másodfokú határozat ellen mindhárom vádlott védője felmentésért fellebbezett az ítelethirdetés után, az ügyész akkor erre három munkanapot tartott fenn – írta az MTI.

A fellebbviteli főügyészség ez követően közölte: fellebbezésükben a kiszabott szabadságvesztés, foglalkozástól eltiltás és közügyektől eltiltás hosszabb tartamban történő megállapítását, valamint pénzbüntetés kiszabását, továbbá annak megállapítását indítványozta, hogy a vádlottak bűnszövetségben követték el a terhükre rótt bűncselekményeket.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján
Hirdetés

Hírek

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...