Kezdőlap Agrár Nagy István: a modern technológiák teremtik meg a sikeres agrárium alapjait
No menu items!

Nagy István: a modern technológiák teremtik meg a sikeres agrárium alapjait

Precíziós gazdaság nélkül nem lesz megújuló magyar mezőgazdaság, az agrárdigitalizáció elősegíti a stabilitást és a kiszámíthatóságot az élelmiszertermelésben, növeli a hatékonyságot és a versenyképességet, illetve magasabb jövedelemszintet tesz elérhetővé – mondta Nagy István agrárminiszter kedden a PREGA konferencia és kiállítás megnyitóján.

Az Agroinform.hu portál, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrármarketing Centrum (AMC) által szervezett, precíziós gazdálkodásról szóló kétnapos konferencián a miniszter hangsúlyozta, hogy a modern technológiák használata a sikeres és tudásalapú vidék alapjait teremti meg.

A kormány törekszik arra, hogy a környezetet, a talajt és a vizet egyaránt kímélő helyspecifikus gazdálkodás valósuljon meg. Ennek segítésére vezették be a Digitális jólét programot, valamint készítették elő a Digitális agrárstratégiát, aminek lényege, hogy a mezőgazdasági termelők, az agrárszakemberek, a szakigazgatásban dolgozók a mindennapi munkájuk során minél szélesebb körben használhassák az új technológiákat, informatikai és infokommunkiációs rendszereket és elsajátítsák az ezek alkalmazásához szükséges komplex tudást – tette hozzá.

Nagy István: ” A modern technológiák használata a sikeres és tudásalapú vidék alapjait teremti meg” Fotók: Pelsőczy Csaba

Nagy István kifejtette, fel kell készülni arra, hogy a digitalizációra épülő új világ kevesebb, de magasabban kvalifikált munkaerőt igényel. Továbbra is szeretnék elérhetővé tenni a közigazgatási adatrendszerekben rejlő gazdaságfejlesztési potenciált. A digitális agrár-rezsicsökkentés célja egyrészt minél több állami adatbázis ingyenessé és elérhetővé tétele, másrészt az állam, illetve az unió felé történő kötelező adatszolgáltatások egyszerűsítése, a döntéshozatali eljárások gyorsítása. Nagy adatvagyon áll már most is a gazdálkodók rendelkezésére és az a cél, hogy ezt ki is tudják használni – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet jövője szempontjából rendkívül fontos a magyar vidék gazdaságának és erőforrásainak megőrzésén túl, annak megújítása is. Összhangot kell teremteni az innováció és a hagyományos – helyi igényekre épülő és kisléptékű – vidékfejlesztés között. Az agrárminiszter szerint az idei PREGA kiállítás újabb lendületet ad majd az innovatív megoldások és technológiák felfedezésére és használatára.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke rámutatott arra, hogy a következő évtizedekben dinamikusan fog növekedni az agrártermékek iránti kereslet, felértékelődik a mezőgazdaság, bő 30 év múlva 9 milliárd embert kell majd táplálni a Földön. Mivel a szántóterületek nagysága csak minimálisan növelhető, ezért új erőforrásokban kell gondolkodni, illetve a meglévők felhasználását kell a fenntarthatóság szempontjából optimalizálni. Az agrárkamara elnöke szerint a megoldás a precíziós gazdaságban rejlik, mivel csak az képes egyszerre a fenntarthatóságot és a versenyképességet biztosítani.

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója szerint a precíziós gazdálkodás, a digitális technológiák alkalmazása fontos eszköze a mezőgazdasági kibocsátás növelésének, emellett a versenyképesség és a környezeti fenntarthatóság szempontjából is fontos. Nem a precíziós gazdálkodásra átállás költsége a jelentős tétel, hanem az a veszteség, amelyet annak hiánya évről-évre okoz – hívta fel a figyelmet.

Nyugat-európai szakértők szerint a precíziós gazdálkodással évente hektáronként 25-30 ezer forintnak megfelelő összeggel nagyobb eredmény érhető el szántóföldi művelésben, Magyarországon pedig ennél is lényegesen nagyobb, 65-70 ezer forintos eredményesség javulás lenne elérhető, mivel a bázis alacsonyabb a nyugat-európainál. Ez 300-350 milliárd forinttal nagyobb termelési értéket jelenthet csak a szántóföldi növénytermesztésben, ami majdnem annyi, mint amennyit területalapú, vagy állatalapú támogatásból évente igénybe vesznek a gazdák.

Bolyki Bence, az agroinform.hu portál vezetője, a rendezvény főszervezője ismertette, hogy az idei PREGA-ra több mint ezren jelezték részvételi szándékukat. Az érdeklődők elméleti és gyakorlati kérdésekre egyaránt választ kaphatnak a precíziós gazdálkodással kapcsolatban, több mint száz előadást hallgathatnak meg. Számos modern alkalmazással is megismerkedhetnek, például a talajművelés, a növényvédelem, a vízgazdálkodás, a térinformatika területén. A kiállítótérben pedig több mint 40 szakmai kiállító mutatja be termékeit és újdonságait – sorolta. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás