Kezdőlap Gazdaság Nagy Márton: félmillió ember hiányzik a munkaerőpiacról
No menu items!

Nagy Márton: félmillió ember hiányzik a munkaerőpiacról

Nagy Márton. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A magyar munkaerőpiacon 500 ezer emberre van szükség, akiket lehetőleg Magyarországon kell megtalálni, utána jöhetnek csak a vendégmunkások – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén.

A miniszter az iparfejlesztési stratégiát ismertetve kiemelte, hogy a magyar gazdaságnak a beruházásra kell épülnie, ami állandó külföldi tőkebeáramlást, modernizációt és kutatás-fejlesztést igényel.

A beruházási ráta tavaly 27,2 százalékot tett ki GDP-arányosan, amely értékkel Magyarország az OECD-országok rangsorában a harmadik – mondta.

Nagy Márton a Parlamentben tartott ülésen elmondta, hogy a háború és az energiaválság negatív hatásai ellenére továbbra is Magyarország felzárkóztatása a kormány célja.

A nehéz körülmények ellenére tavaly az egy főre jutó GDP-ben újabb egy helyet javított az ország a 27 uniós tagállam rangsorában a 20. helyre kerülve; az uniós átlag 75 százalékáról 77,5 százalékára zárkózott fel az ország – mutatott rá. Aki azt mondja, hogy 2022-ben megtört a felzárkózás, az nem mond igazat, a mérőszámok igazolják, hogy évtizedes viszonylatban ez volt a legnagyobb ugrás a felzárkózásban – tette hozzá.

Az idei 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel megközelíthető az Európai Unió fejlettségének 80 százalékos szintje, 2030-ra pedig reális esély nyílik a 90 százalékra – erősítette meg.

A miniszter figyelmeztetett: a beruházásokért folytatott küzdelemben nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a minél nagyobb hozzáadott értéket képviselő projektek élvezzenek elsőbbséget. Nem mindegy, hogy az ellátási láncba melyik ponton kapcsolódnak be a magyar vállalatok, erős itthoni beszállítói kör felépítésére van szükség – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy a keleti nyitás politikájának az eredményét nem az exportban kell keresni, hanem a beáramló külföldi működőtőkében, az ázsiai befektetők aránya ugyanis jelentősen bővült.

Törekedni kell az ország hídszerepének fenntartására, “Magyarországnak jól áll ez a szerep“: miközben az autóipar alapvetően német hátterű, az akkumulátorgyártás fő partnerei Keletről érkeznek – fejtette ki. Azt is hozzátette, hogy az új gyár megépülésével Magyarország lehet a világon a negyedik legnagyobb akkumulátorgyártó.

A felzárkózáshoz tőkére, munkára és energiára van szükség, amely feltételek közül az utóbbi kettő előteremtése jelenti a nagyobb kihívást – összegezte a tárcavezető az ülésen.

Kérdésre válaszolva elmondta: a beruházásoknál egyedi alapon szükséges vizsgálni azt, hogy milyen éghajlati és környezeti vonatkozásai vannak azoknak; a magyarországi előírások ezen a téren az uniósnál szigorúbbak.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A mesterséges intelligencia az új résztvevő a vállalati meetingeken

Évente több száz munkaóra veszik el a meetingeken való jegyzeteléssel. A legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a munkavállalók szerint a megbeszélések nem mindig hatékonyak, sokan mással foglalkoznak közben.

Budapest múltja életre kel – Megnyílt a Time Machine Budapest

A most nyitott Time Machine Budapest élményközpont is részt...

Mielőtt felkel a nap Bécsben – filmes városnézés

30 évvel a kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című film bemutatása után Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.

Mától megduplázódott a pótlékmentes részletfizetés összeghatára

A pénteken életbe lépett adótörvény-módosítások értelmében az automatikus pótlékmentes részletfizetés összeghatára megduplázódott, így már kétmillió forintos adótartozásig kérhető a Nemzeti Adó- és Vámhatóságtól
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia az új résztvevő a vállalati meetingeken

Évente több száz munkaóra veszik el a meetingeken való jegyzeteléssel. A legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a munkavállalók szerint a megbeszélések nem mindig hatékonyak, sokan mással foglalkoznak közben.

Budapest múltja életre kel – Megnyílt a Time Machine Budapest

A most nyitott Time Machine Budapest élményközpont is részt...

Mielőtt felkel a nap Bécsben – filmes városnézés

30 évvel a kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című film bemutatása után Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.

Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján

Közeledik Pécs ikonikus nyári programja, a Sétatér Fesztivál

Idén nyáron ismét zenével telik meg Pécs egyik legszebb tere: június 26. és 28. között a Sétatéren a könnyed nyári esték és a minőségi élőzene találkozik – mindez ingyenesen!

Közösségi közlekedéssel a Múzeumok Éjszakáján

Múzeumbuszokkal és MOL Bubival érdemes a Múzeumok Éjszakája helyszíneit megközelíteni a nyár legrövidebb éjszakáján, szombaton.

Érkeznek az adószámla-értesítők

Június közepétől több mint 1,9 millióan kapnak adószámla-értesítőt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett