Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Nem iszunk eleget - sörből
No menu items!

Nem iszunk eleget – sörből

Tavaly 10 százalékkal, a 2022. évi 6,006 millió hektoliterről 5,4 millió hektoliterre esett a hazai sörfogyasztás az import jelentős csökkenése és a hazai termékek arányának bővülése mellett – közölte az MTI érdeklődésére Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.

A Magyarországon jelen lévő öt legjelentősebb sörgyártó (Borsodi Sörgyár Kft., Carlsberg Hungary Kft., Dreher Sörgyárak Zrt., Heineken Hungária Zrt., és az adatelemzésben részt vevő legnagyobb kisüzemi sörfőzde, a Pécsi Sörfőzde Zrt.) együttes adatai alapján az import 28 százalékkal, 886 ezer hektoliterről 640 ezer hektoliterre csökkent. Az export is mérséklődött, 16 százalékkal 375 ezer hektoliterre.

A sörszövetség igazgatója kiemelte, hogy a cégek éveken át folytatott, több milliárdos beruházással megvalósított technológiai és termékfejlesztési programjainak eredményeként a hazai gyártású sörök forgalmának aránya nőtt: 2023-ban az öt legnagyobb magyar gyártó értékesítésében 88 százalékot ért el. A belföldi termelés így kevesebb mint nyolc százalékkal csökkent, a 2022. évi 5,567 millió hektoliterről 5,135 millió hektoliterre.

A forgalom csökkenése ellenére az öt legnagyobb gyártó költségvetési befizetései 2023-ban 1 százalékkal, 86,4 milliárd forintra nőttek, amiben a 15 százalékkal növekvő áfa-befizetések és 11 százalékkal csökkenő jövedéki adó befizetések játszották a legnagyobb szerepet, 41,5 milliárd forint, illetve 37,8 milliárd forint értékben – ismertette a sörszövetség igazgatója.

Az iparág munkavállalóinak létszáma tovább nőtt, az öt legnagyobb magyar gyártónál 2023-ban elérte az 1624 főt, és az ágazat további mintegy 20 ezer ember számára nyújtott stabil foglalkoztatást a gyártástámogatás, logisztika, kereskedelem és vendéglátás területén.

Az egyes termékcsoportokról szólva Kántor Sándor elmondta, hogy a belföldi eladásban tovább nőtt a szuperprémium és prémium szegmens aránya: 2023-ban elérte a 31 százalékot, 1,661 millió hektoliterrel. A középkategória megtartotta 55 százalékos arányát, forgalma 2,957 millió hektoliter volt, és folytatódott az alsó kategóriás termékek súlyának évek óta tartó csökkenése. Utóbbi szegmens az öt legnagyobb gyártó forgalmában tavaly mindössze 8 százalékot tett ki, 418 ezer hektoliterrel. Megállt az alkoholmentes és csökkentett alkoholtartalmú sörök korábbi években megfigyelt piacbővülése, a termékcsoport tavalyi 364 ezer hektoliteres forgalma a teljes eladás közel 7 százalékát adta.

Kántor Sándor kitért arra, hogy a HORECA szektorban (szállodák, éttermek, kávéházak) forgalmazott hordós kiszerelés eladása 9 százalékkal 386 ezer hektoliterre csökkent. A kiskereskedelemben jellemző csomagolások közül a legkedveltebb aludobozos termékek forgalma hasonló mértékben csökkent 3,856 millió hektoliterre, ami a teljes belföldi eladás 70 százaléka. A növekvő kereslet hatására a PET-palackos sörök forgalma 4 százalékkal bővült, közel 300 ezer hektoliterre, míg az egyutas, nem újratölthető üveges sörök – melyek jellemzően a prémium termékek kiszerelései – forgalma 5 százalékkal, a teljes piacnál kisebb mértékben csökkent, 223 ezer hektoliterre.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Itt a csavar: a mesterséges intelligencia most új munkahelyeket teremt az IT piacon

Az AI-tehetségeket kereső vállalatok számára egyszerűen nincs elég tapasztalt munkavállaló, és néhányan közülük akár milliós éves kompenzációs csomagokat is elkérnek.

Nagyon meg kell fékezni a csonttörő dengue-lázat: itt van a megoldás

Lopakodó, maláriát terjesztő unokatestvérével ellentétben a nőstény Aedes aegypti vagyis az egyiptomi csípőszúnyog bosszantó hanggal jelzi a közeledését, de a csípése sokkal rosszabb, mint a zümmögése.

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

A kamatoknál élénkebb volt a mozgás a jövedelmi elvárások terén.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.