Kezdőlap Pénzvilág Nem változtatott irányadó kamatán a török jegybank
No menu items!

Nem változtatott irányadó kamatán a török jegybank

A várakozásokkal összhangban nem változtatott az irányadó kamat szintjén a török jegybank monetáris tanácsa, de ejtette közleményéből a további szigorítás lehetőségére utaló mondatot, amire jelentős gyengüléssel reagált a török líra árfolyama. 

A csütörtökön tartott tanácskozása után kiadott közleményben a testület közölte, hogy az egyhetes repokamat 24,00 százalékon maradt.

A tanács tavaly szeptember óta a legjelentősebb változtatást hajtotta végre azzal, hogy kimaradt a közleményből az a mondat, miszerint szükség esetén kész tovább szigorítani monetáris politikáját. Helyette annyit mondott, hogy “szoros figyelemmel követi az inflációra hatást gyakorló tényezőket, és a monetáris politika irányvonalát úgy fogja meghatározni, hogy az inflációt a kijelölt úton tartsa“.

A monetáris tanács március eleji ülésén még éppen arra hivatkozva nem változtatott az irányadó kamat 24,00 százalékos szintjén, hogy februárban enyhén csökkent az infláció.

Márciusban viszont enyhén gyorsult, de 20 százalék alatt maradt a fogyasztói árak éves emelkedésének üteme. A monetáris tanács a jelek szerint nem tulajdonított nagyobb jelentőséget ennek, és csak annyit ismételt meg, hogy fenntartja a szigorú monetáris politikát, amíg az inflációs kilátások jelentősen nem javulnak.

A jegybanki döntés kihirdetése után a török líra dollárhoz viszonyított árfolyama tavaly október 12. óta nem látott szintre gyengült. Egy dollárért 5,9820 lírát kellett adni, ami 1,6 százalékos mínuszt jelent.

Törökország nemzeti fizetőeszközének a főbb devizákhoz viszonyított árfolyama tavaly nyáron történelmi mélypontra csökkent a Recep Tayyip Erdogan török államfő gazdaságpolitikája, valamint az Egyesült Államok és Törökország közötti kereskedelmi, illetve diplomáciai viszály miatti aggodalmak hatására.

A török líra az év eleje óta újabb 10 százalékkal gyengült az amerikai-török kapcsolatok feszültségei és belpolitikai okok miatt, ráadásul a török jegybanknak alig maradt mozgástere egy újabb devizaválság kezelésére, mert leapadtak tartalékai.

A líra jó úton halad afelé, hogy tavaly augusztus óta a legrosszabb hónapot zárja áprilisban. /MTI/

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.

Nagy a baj az orosz Lukoilnál: vis maior Irakban, Bulgária az állami átvételre készül

Az iraki állami olajcég, a SOMO a szankciók nyomán felfüggesztette a Lukoil felé irányuló készpénzes és nyersolaj-kifizetéseket, valamint törölte a cég részesedéséből származó több szállítmányt is.

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.
Hirdetés

Hírek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...