Kezdőlap Gazdaság Nemcsak bútort mentenek, a környezetet is óvják
No menu items!

Nemcsak bútort mentenek, a környezetet is óvják

Évente megdöbbentő mennyiségű, átlag 43–59 ezer tonna fabútor-hulladék keletkezik Magyarországon. A statisztikák szerint ennek jelentős része nem kerül vissza a körforgásba: 3–5 ezer tonna a lerakókban, további 14–19 ezer tonna pedig égetőkben végzi.

Ez nemcsak környezeti, hanem gazdasági probléma is, hiszen a hazai faipar évek óta alapanyaghiánnyal küzd, miközben értékes, akár több évtizedes faanyagok válnak végleg hulladékká.

Erre a kihívásra ad úttörő és inspiráló választ az EcoReform Bútor, Magyarország első bútormentő szolgálata. Nekik köszönhetően Magyarországon mostantól bárki ingyen adhatja át régi, feleslegessé vált bútorait az EcoReform Bútornak – az ország első bútormentő szolgálatának. Az ötlet megálmodója egy házaspár, Szekeres Dávid asztalos és Rónai Ruxandra építész-designer, akiknek célja, hogy a kidobásra szánt darabokból új érték szülessen: restaurált, újratervezett vagy alapanyagként újrahasznosított bútorok formájában. Így a lakosság nemcsak a hulladékcsökkentésben vehet részt, hanem a múlt értékeit is megőrizheti a jövő számára.

„A legtöbb ember egy régi szekrényre úgy tekint, mint szemétre. Mi viszont alapanyagot látunk benne” – mondja Szekeres Dávid. – „Egy jól megépített bútorban sokszor több évtizednyi munka, történet és szeretet rejlik. Kár lenne hagyni, hogy a szeméttelepen végezze.”

Bútormentés lépésről lépésre – a lomtól az új értékig

Az EcoReform Bútor ingyenesen begyűjti a lakosságtól a feleslegessé vált bútorokat. A felajánlott darabok ezután egy gondos válogatási folyamaton mennek keresztül, ahol három lehetséges út vár rájuk:

  1. Restaurálás – A jó állapotú, értékes darabokat eredeti formájukban, hagyományos technikákkal állítják helyre. Ezek a bútorok sokszor nemcsak esztétikai, hanem történeti értéket is hordoznak.
  2. Újratervezés – A kopottabb, de még menthető bútorokat kreatív szemlélettel alakítják át, így kortárs, egyedi designtermékek születnek. Egy régi pianínóból például bárszekrény, egy bécsi szekrényből pedig új életre keltett családi kincs válhat.
  3. Anyagmentés – A teljesen használhatatlan darabok esetében az EcoReform a faanyagot menti meg, amelyből új bútorlapok vagy más alapanyagok készülnek. Így gyakorlatilag semmi nem vész kárba.

A felújított és újratervezett bútorok minden esetben kézzel készülnek, természetes, környezetbarát anyagok felhasználásával. Minden egyes darab történetet hordoz, így az EcoReform Bútor vásárlói nem csupán egy bútort kapnak, hanem egy darabot a múltból, amely új fejezetet kezd a jelenben.

Fenntarthatóság és gazdasági érték kéz a kézben

Az EcoReform Bútor célja, hogy a jelenleg hulladékkezelésre ítélt faanyag legalább 30 százalékát újrahasznosítsa. Ez éves szinten több ezer tonnányi megtakarítást jelenthet, ami csökkenti a faipar nyersanyagigényét, mérsékli az erdőirtások szükségességét, és nem utolsósorban új, fenntartható piaci szegmenst hoz létre.

A modell gazdasági logikája is erős: a begyűjtött bútor szinte nulla költséggel kerül be a folyamatba, miközben a restaurálás és a design magas hozzáadott értéket teremt. Egy felújított fotel ára sokszor versenyképes a nagyáruházi szériabútorokkal, miközben minőségben és tartósságban messze felülmúlja azokat.

„Ne vágj ki még egy fát, hogy egy bútorod legyen” – hangsúlyozza Rónai Ruxandra. – „Minden megmentett bútor azt jelenti, hogy kevesebb új faanyagot kell kitermelni, és több múltbeli értéket őrzünk meg a jövő számára.”

Közösségi összefogás – pozitív üzenettel

Az EcoReform Bútor nem csupán szolgáltatás, hanem közösségi mozgalom is. Bárki, aki felajánl egy bútort, aktívan hozzájárul a fenntarthatósághoz. A vállalkozás kommunikációja tudatosan a pozitív cselekvésre épít: nem bűntudatot kelt, hanem lehetőséget kínál arra, hogy az emberek személyesen tegyenek a bolygóért.

„Nem szeretünk aktivista szavakkal élni – a szépséget és az értékteremtést szeretnénk megmutatni” – teszi hozzá Ruxandra. – „A bútorod története nem ér véget a lomtalanítással. Nálunk folytatódik – új funkcióval, új designnal, új otthonban.”

Az EcoReform Bútor példája bizonyítja, hogy a fenntarthatóság és a vállalkozás nem egymást kizáró fogalmak. Egy régi szekrény lehet szemét, vagy lehet egy új történet kezdete – amelyben egyszerre van jelen a közösségi összefogás, a design élménye és a gazdasági logika.

A házaspár hosszú távú célja, hogy az EcoReform Bútor mozgalma országos lefedettségűvé váljon, és minél több ember számára tegye elérhetővé a bútormentést. „Hiszünk benne, hogy minden és mindenki megérdemel egy második esélyt – legyen az egy szék, egy szekrény vagy akár egy gondolat” – foglalja össze Szekeres Dávid.

Adj második esélyt régi bútoraidnak! Használd ki, hogy elindult az első hazai, ingyenes bútormentő szolgálat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás