A németek szeretik a húst és az alacsony árakat, no meg a spórolást. Mindennek az árát a 100 ezer húsipari dolgozó, de elsősorban a 40 ezer kelet-közép-európai, közöttük sok magyar fizeti meg – rabszolgamunkával. Az élelmiszerláncok és lelkiismeretlen nyerészkedők fenntartják a 21. századi rabszolga-kereskedelmet, hogy mint mondják, olcsón kerüljön az évi 60 kiló hús a német asztalokra. Petrus Szabolcs németországi riport-összefoglalója.
Méretek
A német húsipar központja Alsó-Szászország. A Düsseldorf és Hamburg között elterülő tartományban évi 3,5 millió tonna sertés, 900 ezer tonna szárnyas és 400 ezer tonna marha kerül ki a vágóhidakról.
A legnagyobb a piacvezető Tönnies Wiedenbrück-i üzeme. Két műszakban napi 20 ezer sertést dolgoz fel 1700 alkalmazott. A szakszervezet becslése szerint hetven százalékuk kelet-európai, kölcsönzött munkás.
A kizsákmányolás receptje
Az EU 2004-es keleti bővítése után százszámra jöttek létre a postafiók cégek, először Lengyelországban, majd Magyarországon. A 2007-es bővítési hullám után pedig a még olcsóbb Romániában és Bulgáriában. A jól fizető németországi munka ígéretével a mai napig könnyű képzett, vagy még inkább képzetlen munkaerőt toborozni.
Két foglalkoztatási forma létezik. Közös bennük, hogy a szolgáltatások szabad áramlásának uniós elvét használják ki és, hogy a foglalkoztató mindig a kelet-európai fantomcég. (1) A munkavállaló hazájában munkaszerződést köt a kölcsönző céggel, akitől a német húsüzem munkaerőt rendelnek. (2) A német húsfeldolgozó megbízási szerződést köt egy kelet-európai céggel, aki a megbízást saját munkaerejével, a megbízó németországi telephelyén teljesíti.
Mindkét foglalkoztatási forma legális. Az uniós jogot csak az sérti, ha a húsüzem maga alapít leányvállalatot egy másik országban és ez kölcsönöz, vagy köt megbízási szerződést az anyavállalattal.
Dolgozni látástól vakulásig
A munkavállalók hazájukban állnak munkaviszonyban, ennek ellenére a munkavégzés helye szerinti, tehát a német munkaidő-szabályok vonatkoznak rájuk: napi 8 óra heti 2 pihenőnappal és persze a túlóra.
Ami a túlórát illeti: egy nap legfeljebb 12 órás folyamatos munka a maximálisan megengedett, de nem öt napon át. A heti munkával töltött idő összesen 48 óra lehet. A két pihenőnap kiadásával így javarészt heti 48 órát teljesítenek 5 nap alatt az Unió keleti vidékeiről szerződött munkások.
A német sajtó tele a nevük elhallgatását kérő húsüzemi dolgozók beszámolóival a ridegebb valóságról:
„Az éjszakai műszak 3-kor kezdődik. Ritkán érek vissza a szállásra délután fél 4 előtt”
„Hajnali 5-kor kezdesz, este 8 körül érsz vissza, megmosakszol, alszol 5-6 órát, másnap 4-kor felkelés, és kezdheted, előröl az egészet.”
„5 éve dolgozom Németországban. Mindig éjszakai műszakban. Napi 12 óránál soha nem kevesebbet.”
„Utoljára 4 hete volt 1 szabad napom.”
„Dolgozunk, alszunk, eszünk. A hét minden napján.”
„Hétfőtől péntekig 10-12 óra, szombatonként 9-10.”
Éhbérért trükkökkel
A munkavállalóknak nemhogy a túlóráért nem fizetnek, de a munkáltatók többsége még az amúgy is alacsony, bruttó 8,75 €/óra minimálbért is kitrükközi. Számos jogcímen vonnak le a nettó bérből: szállásért, ellátásért, sőt, még a munkaeszközökért is! Utóbbiakkal ennek ellenére spórolnak az üzemekben. Sok helyen például napi egy egyszer használatos gumikesztyű jár. Ha kiszakad, puszta kézzel kell tovább dolgozni. Nem ritka, hogy a munkaközvetítésért is felszámolnak több ezer eurót, amit később a bérből kell törleszteni.
A minimálbér napi 8 órás munkaért havi bruttó 1400 euró. A munkaidő nyilvántartások szerint ennél senki nem dolgozik többet… Ebből lejönnek az adók és járulékok, valamint amit a munkáltató még levon a fent felsorolt jogcímeken. Szerencsés, aki 700-800 eurót talál a borítékban. Egy húsüzemben, amely ellen az alsó-szászországi ügyészség nyomoz, a kelet-európai hentesek nem kaptak többet havi bruttó 600 eurónál.
Mégis folyamatos az utánpótlás. A 600 euró több, mint például a 400 eurós, egyébként nemrég megemelt romániai minimálbér – mondja Sepsi Szabolcs. Az erdélyi fiatalember egy civil szervezet munkatársa. A Faire Mobilität a DGB, a Német Szakszervezeti Szövetség megbízásából tart fent tanácsadó- és segélyirodát a húsiparban dolgozó közép- és kelet-európai munkavállalóknak.
Élet a barakkokban
A szakszervezetek szerint a szálláskiadás a kelet-európaiak foglalkoztatásának legkreatívabb része. A körülményekről sok rémtörténetet olvasni:
„250 euró a szobáért, ahol hatod magammal alszom.”
„Tízen osztozunk 70 négyzetméteren.”
„Nyolcan lakunk a szobában. Szűk a hely, feszült a hangulat. Gyakran van verekedés.”
„Egy kolleganővel kell megosztanom az ágyat, akivel váltásban dolgozunk.”
„Naponta van ellenőrzés. Ha valami tönkremegy, vagy túl magsara van állítva a fűtőtest, büntetést kell fizetnünk.”
„Fűtés alig, az ablakok rosszul szigetelnek. Elektromos radiátort kellett vennünk. Télen havi 140 eurót fizetünk az áramért.”
Az egészségüket is kockáztatják
Az éhbérért nem csak a meg nem fizetett túlmunkát, a rossz munkakörülményeket, a megalázó bánásmódot, a horrorisztikus lakhatási viszonyokat kell elviselni. A németországi munkára sokaknak az egészsége is rámegy.
Aki napi 12 órát az antibiotikumokkal telenyomott vágóállatokkal dolgozik, kesztyű nélkül érintkezik a vérükkel és belső szerveikkel, nagy valószínűséggel meg fog betegedni.
Az észak-németországi kórházakban ismerik a problémát. A vágóhidakon dolgozókat rizikócsoportba sorolják, és a fertőzésveszély miatt gyakran elkülönítve kezelik.
Hierarchia – érkezési sorrendben
A vágóhidakon szigorú hierarchia uralkodik. A régebb óta dolgozó lengyelek és magyarok állnak legfelül a külföldiek között. Nekik valamivel jobb szállás és munka jut.
A románoknak és bolgároknak rosszabb körülmények és feladatok jutnak, különösen, ha romák. Az ő reszortjuk az ‘aljamunka’, a szárnyas feldolgozás.
A baromfi az ipari állattartásban saját ürülékét is megeszik. Érthető, hogy senki nem kerül szívesen közvetlen érintkezésbe vérével és a belső szerveivel.
Szigorodó jogszabályok
Mindennek ismeretében alig hinni, hogy a hatályos német jog effektív fellépést biztosít a kizsákmányoló munkaadókkal szemben. 2018 közepén került egy jogszabály szigorítás a Bundestag napirendjére. A javaslatból gyorsított eljárásban lett törvény, mielőtt az egyebeként erős húsipari lobbi felocsúdott volna.
A jövőben a vágóhíd üzemeltetője mindenért felel, ami az üzemében történik. Munkaügyi szabálysértés esetén nem hivatkozhat arra, hogy a dolgozók egy alvállalkozóval állnak munkaviszonyba, aki szabályos szerződés alapján kikölcsönözte őket a vágóhídnak. A kölcsönzők a már említett kelet-közép-európai fantomcégek, akik büntetés kiszabása esetén egyszerűen csődöt jelentettek, a henteseket pedig egy gyorsan megalapított új cég foglalkoztatja tovább – elvéve ezzel az ellenőrzés és a bírságolás értelmét.
Az új szabály bevezette az általános felelősség jogintézményét. Ennek értelmében, ha a munkavállaló még a minimálbért sem kapta meg, ezt akkor is követelhetik a vágóhíd üzemeltetőjétől, ha nem vele áll munkaviszonyban.
Triviális, de az ellentétes gyakorlat miatt azt is rögzíti a jogszabály, hogy a munkaeszközöket, például a kés árát nem lehet a munkavállaló béréből levonni.
Ezen túlmenően, a túlmunka ellentételezése érdekében, digitális munkaidő nyilvántartást kell vezetniük a húsüzemeknek.
Az ellenőrzések elmaradnak
A szakszervezetek abban bíztak, hogy a törvénymódosítással javulnak a munkafeltételek a vágóhidakon. Csalódniuk kellett. A most nyilvánosságra került számok azt mutatják, hogy az ellenőrzések száma egyre csökken: 2015-ben 445 volt, 2017-ben már csak 233, 2018-ban pedig 200-nál is kevesebb. Márpedig ellenőrzés nélkül a szigorú jogszabály semmit se ér.
A kontroll hiányánál is rosszabb az ellenőrzés módszere. A hatóság sokszor előre bejelentve érkezik. Nem meglepő, hogy mindent rendben talál. 2015-ben a számos be nem jelentett ellenőrzés 365.000 euró bírság kiszabását eredményezte. Négyszer annyit, mint tavaly. Pedig a rendszeres kipattanó botrányokból sejthető, hogy a munkakörülmények, különösen a kis- és közepes vágóhidakon nem javultak. Márpedig ők foglalkoztatják a külföldi hentesek több mint felét. Ők azok is, akik többségükben a 2015-ben, a húsipari cégek által elfogadott etikai kódexet sem írták alá.
A kizsákmányolás biztos, a számok bizonytalanok
A helyzetet tovább rontja, hogy a hatóságok nem ismerik a pontos foglalkoztatási számokat. Nincs statisztikai adatgyűjtés arra nézve, hol mekkora a külföldiek és a megbízási-, illetve kölcsönszerződés alapján dolgozók aránya. Csak a szakszervezetek becsléseire lehet támaszkodni.
A fogyasztók és a munkavállalók felelőssége
Senki nem vitatja, hogy kizsákmányolók a német húsüzemek és a keleti közvetítők. Sepsi Szabolcs azonban gyakran beszél a munkavállalók felelősségéről is „Aki minimális nyelvtudás és egy fillér nélkül érkezik, könnyű préda”. Ráadásul odahaza sok rémtörténet kering már, mégis könnyű utánpótlást találni. Az újonnan érkezők naivan bíznak benne, hogy ők lesznek a kivételek, akiket nem szednek rá.
A német sajtó elsősorban a hazai fogyasztók felelősségét veti fel. A németek jövedelmük mindössze 10 százalékát (!) adják ki élelmiszerre. Amíg elvárják, hogy 3 euró alatt legyen az 500 grammos kiszerelésű csirkemell filé és a darált sertés, a kegyetlen konkurenciaharcban álló élelmiszerláncok sem fognak többet fizetni a húsüzemeknek, azok pedig a munkavállalóknak.
