Kezdőlap Turizmus Novembertől megújult sétákon fedezhetjük fel a veszprémi várnegyedet
No menu items!

Novembertől megújult sétákon fedezhetjük fel a veszprémi várnegyedet

Fotó: Nagy Lajos

Novembertől megújult sétákon vehetnek részt a veszprémi várnegyedbe látogatók, akik a Szent Mihály Főszékesegyház és az altemplom, valamint a Szent György Kápolna mellett a barokk Érseki Palota kiemelt tereit és a Gizella Kápolnát is felfedezhetik. A Biró-Giczey Házban továbbra is megtekinthető az Év kiállítása díjjal elismert Bogáncs és liliom című különleges tárlat, de a látogatók ebben a hónapban már a várnegyed két új Szűz Mária-szobrát is megcsodálhatják.

Mária díszes széken ül, palástján, homlokán és két vállán szüzességének jelképe, három csillag látható. Glóriáján elöl tizenkét csillag, hátul a napkorong. Ölében tartja a gyermek Jézust, aki bal kezében az élet könyvének tekercsét fogja, jobbját pedig áldó mozdulatra emeli. Varga Ferenc szobrászművész nemrég elkészült alkotását – amelynek talapzatán négy szeráf kiterjesztett szárnyai alkotnak koszorút – a veszprémi várnegyed Nagyszemináriumának kertjében novembertől csodálhatják meg a látogatók.

Az életnagyságnál másfélszer nagyobb, talapzattal együtt 3,4 méter magas, carrarai márványból készült alkotás Dr. Udvardy György veszprémi érsek felkérésére készült. A Munkácsy Mihály-díjas szobrászművészt az egyik legősibb Mária-ábrázolás inspirálta, amely a ma ismert legrégebbi keresztény szobrokon, a 10–11. század és a román kor madonnáin, a keleti kereszténység számtalan ikonján és freskóján, többek között az isztambuli Hagia Sophia egyik mozaikján is látható.

A munkafolyamat rajzokkal kezdődött, majd kisplasztikai méretű agyag- és ebből kiöntött gipszmodellel folytatódott. Megmintáztam a szobrot teljes nagyságban agyagból, kiöntöttem gipszből, és a gipszmodell alakját ősi módszerrel pontról pontra átmásoltam a márványtömbre, amin kidolgoztam a részleteket. Ez az ókori görögök óta használatos technika” – mondja a másfél évig tartó munkafolyamatról, amelyben Fejős Miklós festőművész volt segítségére. A „Trónoló Istenszülő” ábrázolás a művész Krisztus-központú életművének legújabb gyümölcse, amely egyben a főegyházmegye lelki és művészeti megújulásának jelképe.

Varga Ferenc másik, újonnan elkészült, feketedió-fából faragott Szűz Mária-szobrát a Szent Mihály Főszékesegyház oldalhajójában csodálhatjuk meg. Az egy rönkből faragott alkotás az Eleusza-ikonok hagyományát követi, vagyis a Mária és a gyermek Jézus közötti szoros kapcsolatot, szeretetet emeli ki, megrendítő élményt nyújtva a látogatóknak. „A gyermek átkarolja édesanyja nyakát, az arcuk egymáshoz simul. A formákat itt is a realitástól eltávolodva, leginkább a bizánci ikonok vagy a kora középkori szobrok stilizációjához hasonlóan alakítottam” – mondja a szobrászművész.

Új vársétákra várják az érdeklődőket

Novembertől hétvégente megújult vársétákkal várja az érdeklődőket a Veszprémi Főegyházmegye. A helyszínre látogatók két útvonal közül választhatják ki a számukra érdekesebbet: az egyik a Szent Mihály Főszékesegyházat és annak altemplomát, a Szent György Kápolnát, valamint a Szentháromság-szobrot mutatja be, a másik pedig az Érseki Palota kiemelt terein kalauzolja végig a résztvevőket, de érinti a Gizella Kápolnát is.

A Biró-Giczey Ház a hétfői szünnapot leszámítva minden nap nyitva tart – hétköznaponként a késő délutáni órákban, hétvégenként és ünnepnapokon pedig egész nap várja a látogatókat több kiállítással. Ezek egyike a nemrég az Év kiállítása 2025 díjjal elismert Bogáncs és liliom – Magdolnák virágai című különleges tárlat, amely az Érseki Gyűjtemény kincseiből válogat, és Mária Magdolna életének mozzanatait bemutató műtárgyakon keresztül tárja fel a „Magdolnaság” titkát.

Varga Ferenc szobrászművész

Varga Ferenc a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakának és a Pécsi Tudományegyetem Képzőművészeti Mesteriskolájának elvégzése után öt évig tanult Japánban, ahol doktori fokozatot szerzett. Pályája elején a kortárs művészet haladó irányzataihoz sorolható műveket készített, amelyek magángyűjteményekbe kerültek, egy alkotása pedig a Magyar Nemzeti Galériában kapott helyet. Hazatérve a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán tanított, majd elhagyva a kortárs művészet világát, nyolc éven át a sarutlan kármelita nővérek magyarszéki kolostorának területén élt, festette és faragta a nővérek templomának képeit. „Nem emberek számára szerettem volna készíteni ezeket a szobrokat, hanem inkább csak imádságos munkával azoknak, akiket ábrázolnak” – fogalmazott a két Mária-szoborról a művész, aki remeteségi fogadalmat tett, ma a Mecsek egyik kis falujában él és dolgozik.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.