Kezdőlap Agrár Ökológiai átállást segítő agrárpályázat indul
No menu items!

Ökológiai átállást segítő agrárpályázat indul

Az Agrárminisztérium új Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása felhívás (Öko) meghirdetését tervezi 2022. január 1-jén – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Az agrártárca vezetője kifejtette: a Közös Agrárpolitikában bekövetkezett átmeneti időszak áthidalása érdekében tavaly egy évvel meghosszabbodott a 2015-ben megjelent Öko támogatás kötelezettségvállalási időszaka, így – bár a 2018-ban meghirdetett felhívás továbbra is folytatódik – az december 31-ével lezárul.

Az Agrárminisztérium kiemelt célja, hogy minél több gazdálkodó tudjon részt venni a programban, növekedjen a támogatásba bevont területek aránya, ezért az ökológiai gazdálkodás irányába történő elmozdulást megemelt, versenyképes egységköltségekkel is ösztönözni kívánjuk – mondta a miniszter.

A tervek szerint a szaktárca 2021 őszén megemelt egységköltségekkel, a 2022. január 1-jével kezdődő, 3 éves kötelezettségvállalási időszakot átölelő új Öko felhívást hirdet meg.

Nagy István

Ennek keretében – a korábbi támogatásokhoz hasonlóan – az ökológiai gazdálkodásra való áttérést, valamint az ökológiai gazdálkodás folytatását támogatja.

Az ismertetett tervekről Nagy István elmondta: az elképzelések az uniós jogszabályoknak való megfelelés érdekében és a Vidékfejlesztési program kapcsolódó módosítási folyamatában még változhatnak, de fontos a gazdálkodók tájékoztatása a felkészülés érdekében. A tervezési munka jelenleg is zajlik, a végleges részletszabályok közzététele és a pályázati felhívás megjelenése 2021 őszén várható. Minden további fontos információról tájékoztatást kapnak a mezőgazdasági termelők, érdemes követni a kapcsolódó híreket – tette hozzá a tárcavezető.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Dráguló ingatlanok és hitelroham: indul az Otthon Start

Szeptember 1-jén indul az államilag támogatott Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamattal kínál lakáshitelt. A Banknavigator.hu szerint példátlan az érdeklődés: a hitelkeresések száma nyolcszorosára nőtt a bejelentés óta. Csongrádi Richárd  pénzügyi szakértő szerint az árak akár 20–30 százalékkal is emelkedhetnek, ezért aki vásárolni tervez, annak érdemes mielőbb lépnie. A jogosultsági feltételek rugalmasabbak a korábbiaknál, de az adminisztráció összetett és időigényes. A maximum vételár lakásnál 100, családi háznál 150 millió forint. A program várhatóan jelentős hatást gyakorol a lakáspiacra, különösen Budapesten, ahol egyes kerületeken már most 65 százalékkal nőtt a kereslet.

Veszélyes lehet trükközni az Otthon Start hitellel

Az Otthon Start meghirdetése óta a lakáspiacon élénk a forgalom, és sokan próbálják a maximumot kihozni az új támogatási rendszerből.

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.
Hirdetés

Hírek

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

A Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

A Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.