Kezdőlap Egészség-ügy Orbán: a vírus idővel mindenkit megtalál, aki nem védett
No menu items!

Orbán: a vírus idővel mindenkit megtalál, aki nem védett

Orbán: az indiai mutáns ellen is védenek a vakcinák. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Hosszú idő után először csökkent a lélegeztetés nélkül kórházban lévő Covid-betegeknek a száma ezer alá, és százezer alatt van az aktív betegeké – közölte Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A miniszterelnök azt mondta: a kórházban ápoltak közül 121-en vannak lélegeztetőgépen. A jelenleg is aktív fertőzöttek száma 84 719, ők tehát még nem tudnak dolgozni, veszélyben az egészségük, van, aki az életéért küzd.

A kormányfő közölte: csütörtökön 25 ezer ember kapta meg az első védőoltását, 117 ezren pedig a másodikat. Ezek jó hírek, de további mintegy hárommillió felnőtt még nincs beoltva Magyarországon, márpedig “tudományos tény, hogy ez a vírus nem fog elmenni“.

Sokan tévesen gondolják, hogy ha nincsenek beoltva, akkor megúszhatják a megfertőződést.

Meg fogja találni a vírus az utolsó embert is, aki nem védett“, márpedig a saját és a családunk egészségét csak a védőoltással óvhatjuk meg – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Kifejtette: az oltás megszervezése hatalmas kihívás, és önbecsülésre ad okot, hogy Magyarország az Egyesült Államoknál is jobb eredményeket ér el az első oltások tekintetében, pedig ott maguk gyártják a vakcinákat.

Megjegyezte: most mindenki fél az indiai mutánstól, de azok az oltóanyagok, amelyeket Magyarországon alkalmaznak, kivétel nélkül alkalmasak arra, hogy ezt is legyőzzék.

A miniszterelnök szerint rémhír, hogy több uniós ország nem biztos, hogy beengedi azt, akit keleti vakcinával oltottak. A többi ország még nem az utazásról beszél, nekik ez még messze van, de Magyarország egymás után köti a kétoldalú megállapodásokat, amelyekkel lehetővé teszik a szabad mozgást – mutatott rá.

Úgy vélte, talán júliusban lesz közös uniós kártya, és akkor egymás országában kötelező lesz elfogadni az Európában elismert vakcinákat, a többit pedig elfogadhatják, de nincs olyan ország, amely elzárná magát a turisták elől.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy most a védekezésről át kell állni a gazdaság újraindítására. Amikor a járvány “csúcsra járt“, a védekezés volt a fontos a gazdaságban is, meg kellett védeni a munkahelyeket, a fizetést, de most, hogy a harmadik hullámot “leszorítottuk a földre“, már nem védekezni kell, hanem újraindítani a gazdaságot – fogalmazott. Hozzáfűzte: a 2022-es költségvetés is erről fog szólni.

Megjegyezte: a második negyedév számai már biztató eredményeket mutathatnak.

A kormányfő a napokban megtartott EU-csúcsról elmondta: a klímavédelmet mindenki fontosnak tartja, de a terhek szétosztása tekintetében eltérnek az álláspontok. Az országok nem tudnak ugyanannyi terhet viselni, és az a gondolat, hogy a klímaváltozás árát az emberekkel fizettessék meg, Nyugaton természetesnek tűnhet, mert ott a jólét hagy mozgásteret, de Magyarországon nem tudnak és nem akarnak emiatt adót fizettetni az emberekkel, itt évekig küzdöttek, hogy a rezsit leszorítsák – jelentette ki.

Hangsúlyozta: a klímavédelem költségének szétterítése nem fogadható el; a közép-európai országok szerint a klímarombolást leginkább a nagy cégek végzik, ezért nem az emberekkel kell megfizettetni ennek az árát. A következő két-három év a klímavédelemről is szól majd, és a rezsiharcot is folytatni kell – mondta.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy csütörtökön a spanyol jobboldali VOX párt vezetőjével tárgyalt. Közölte: a járvány elleni védekezés miatt hátra sorolt régi témák megint előkerülnek, ilyen a klímavédelem és az illegális bevándorlás. 2015-ben, amikor Magyarország a kerítés megépítése mellett döntött, a spanyol kormány is bírálta, de most magasabb kerítésük van a határukon – mondta. Hozzátette: egy feltörekvő, komoly párttal erősödött a bevándorlásellenesek csoportja.

A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy pénteken Londonban tárgyal Boris Johnson brit kormányfővel. Kifejtette: nem jó, hogy Nagy-Britannia kilépett az EU-ból, mert sok dologban értettek egyet.

Nagy-Britannia most alakítja a kétoldalú kapcsolatait, és Magyarországnak is ki kell építeni egy együttműködést az országgal, keresik ennek területeit – mondta.

Orbán Viktor az őszödi beszéd 15. évfordulóját illetően kiemelte: a történteket aligha lehet elfelejteni, emlékszik, amikor kitörtek a lázadások miatta. Hangsúlyozta: mindig megdöbben az ember, nem is azon, hogy mindez megtörtént, hanem azon, hogy aki miatt megtörtént, az ugyanúgy ott van a magyar politikában, mintha mi sem történt volna. Senki nem vállalta a felelősséget, nem kért bocsánatot, és most ugyanezzel az emberrel harcol, hiszen “ő a főnök a másik oldalon” – fogalmazott. Hozzátette: a Városházán is feltűnnek olyan emberek, akiket a Gyurcsány-kormányból ismer, “a főpolgármester háta mögött szinte újjáalakult a Gyurcsány-kormány“. Közölte: a fiataloknak a szüleik mondhatják el, mi történt.

A gyermeknapról Orbán Viktor azt mondta: a járványhelyzet a gyermekeket is megviselte, és remélhetőleg szebb ünnep vár rájuk.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás