Kezdőlap Hírek Öt évig nem buktak le, négymilliárdot hozott a csalóknak a fiktív számlázás
No menu items!

Öt évig nem buktak le, négymilliárdot hozott a csalóknak a fiktív számlázás

Vádat emeltek ötven ember ellen, mert számlázási láncon keresztül több mint négymilliárd forint adót csaltak el.

A bűnszervezet tagjai 2011 és 2016 között Bács-Kiskun, Pest és Hajdú-Bihar megyében fiktív számlákkal láttak el belföldi cégeket – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az MTI-t.

A számlázási láncolat egyik végén álló belföldi vállalkozások, az úgynevezett brókercégek voltak a haszonhúzók. Ezek mint végső vásárlók az általuk befogadott fiktív számlák alapján az áfát levonták vagy visszaigényelték, majd áfamentes közösségi értékesítés útján eladták a megszerzett árut a bűnszervezethez tartozó uniós gazdasági társaságoknak.

A szervezet legalján lévő belföldi vállalkozások nem végeztek valódi üzleti tevékenységet, adót nem fizettek, majd jelentős összegű áfatartozások hátrahagyásával eltűntek.

A láncolat két vége között elhelyezkedő vállalkozások szerezték be a “hiányzó kereskedőktől” az árukat, amelyeket aztán továbbértékesítettek a brókercégeknek.

A bűnszervezet lényegében fiktívszámla-szolgáltatást nyújtott egyes cégeknek.

A bűncselekményekben két, egymást támogató bűnszervezet is közreműködött, amelyek tevékenysége összekapcsolódott. A vádlottak 65 magyar és 30 uniós céget használtak fel a fiktív számlák kiállítására. Módszerükkel több mint 4,2 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek

A vádlottakat a főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, valamint hamis magánokirat felhasználásával vádolja a Kecskeméti Törvényszék előtt. A költségvetési csalást a vád szerint huszonheten bűnszervezetben követték el.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

Innen megismerheti az elektromos céges autócsere pénzügyi vonzatait

Pataki Gábor elektrifikációs szakember útjára indította azt a weboldalt,...
Hirdetés

Hírek

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.