Kezdőlap Gazdaság OTP Bank Nyrt., Bencsik László: sikeres volt a negyedév
No menu items!

OTP Bank Nyrt., Bencsik László: sikeres volt a negyedév

Sikeres volt a negyedév, jól teljesít a bank, a nyereség folyamatosan növekvő része külföldről érkezik – mondta az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese a bank második negyedévi eredményeit értékelő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Kiemelkedő jövedelmezőséget értek el, a ROE (sajáttőke-arányos megtérülés) 2024 első fél évében 23,6 százalékot tett ki. Ehhez hozzájárult, hogy a jó profit mellett felgyorsult a hitelezési aktivitás több országban, Bulgáriában, Szerbiában, Horvátországban, Montenegróban, és a negyedévben Ukrajnában is.

Nálunk a lakáshitelezési aktivitás gyorsan nő, a szerződött állomány 2,6-szorosára emelkedett, ez jelentős eredmény – ismertette. A vállalati hitelkereslet élénkülése várat magára, ám úgy vélte, az év hátralévő részében folytatódhatnak a kedvező folyamatok, és a második fél évben már a vállalati hitelezés is megindulhat.

Az első fél évben a személyi kölcsön folyósítások 61 százalékkal bővültek, a kereslet nő, ez a lakossági fogyasztásban is meg fog jelenni. Befolyásolja az eredmények tavalyi első fél évvel történő összehasonlítását, hogy a tavalyi első fél évben megvalósított akvizícióknak 179 milliárd forint egyszeri pozitív hatása volt. Így lehetséges, hogy a csoport első fél éves konszolidált adózás utáni eredménye 12 százalékkal alacsonyabb volt, 508 milliárd forint. Ebből 112 milliárd származott a magyar banki tevékenységekből, emellett 360 milliárd forint leányvállalati osztalékbevétel érkezett az első fél évben.

A magyar csoporttagok eredményességét érintette az is, hogy 22 milliárd forint értékvesztést kellett képezni az orosz kötvényekre, a kamatstop meghosszabbításának várható egyszeri negatív hatása pedig 5,6 milliárd forint volt a második negyedévben.

A külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása javult, kiemelkedően teljesített például a bolgár, a szlovén, a szerb, és az orosz leánybank. A konszolidált teljesítő hitelek 3 százalékkal nőttek negyedéves bázison, főleg az erős bolgár, szerb, és horvát teljesítmény hatására, és már az ukrán állományok is nőttek.

A májusban közzétetthez képest a menedzsment várakozásai 2024-re továbbra is érvényben vannak, a nettó kamatmarzs prognózison javítottak, az 2024-ben a 2023-as 3,93 százalékot meghaladó lehet. Várakozásuk szerint az árfolyamszűrt organikus hitelállomány növekedési üteme meghaladhatja a tavalyi 6 százalékot. A költség/bevétel mutató a 45 százalékos szint környékén alakulhat. A kockázati profil a 2023. évihez hasonló lehet, míg a tőkeáttét várható csökkenése miatt az éves ROE (sajáttőke-arányos megtérülés) alacsonyabb lehet a tavalyi 27,2 százaléknál.

Véleménye szerint a stratégia változatlan, továbbra is keresik a lehetőséget az értéket teremtő bankvásárlásokra, elsősorban azokban az országokban, ahol már jelen vannak.

A pénteken hajnalban közzétett gyorsjelentés szerint az OTP Bank a második negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 267,930 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 8 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakinál. A második negyedéves konszolidált korrigált adózás utáni eredmény 12 százalékos növekedést jelent az előző negyedévhez képest. Az OTP összesítésében készült eredménykonszenzus szerint az elemzők alacsonyabb, átlagosan 261,980 milliárd forint eredményt valószínűsítettek az idei második negyedévre. A konszolidált korrigált adózás utáni eredmény az első fél évben 507,891 milliárd forint lett, 28 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Az OTP Bank Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei árfolyama egy éven belül 12 770 és 18 890 forint között változott, a papír csütörtökön 18 100 forinton zárt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
Hirdetés

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.