Kezdőlap Mozaik Ötvenezer forinttal nőtt átlagosan idén az egy dolgozóra jutó cafeteria keret
No menu items!

Ötvenezer forinttal nőtt átlagosan idén az egy dolgozóra jutó cafeteria keret

Fotó: Prohumán

Magyarország piacvezető HR-szolgáltatója idén is elkészítette Országos Cafeteria Felmérését, amely átfogó képet ad a béren kívüli juttatások 2024-es trendjeiről. A kutatásból kiderül, hogy a cafeteria átlagos éves bruttó keretösszege 454 429 forintra nőtt dolgozóként, de ebben cégméret, árbevétel és működési terület alapján is elég nagy szórás mutatkozik. A leggyakoribb cafeteria-elem továbbra is a SZÉP kártya, és az is látszik, hogy ahol részben vagy teljesen kiszervezik a folyamatokat külső szolgáltatónak, ott átlagosan kettővel több, azaz legalább 7-féle juttatás érhető el a munkavállalók számára.

A cégek 28%-a tervezi a keretösszeg emelését a Prohuman Országos Cafeteria Felméréséből.

A korábbi évekhez hasonlóan 2024-ben is megvizsgálta az adott évi cafeteria trendeket Országos Cafeteria Felmérésében a Prohuman. A kutatásban 198 vállalat vett részt, széles körben képviselve a hazai munkáltatói palettát. A résztvevő cégek több mint fele az ipari szektorból érkezett, mivel ez a szektor (különösen a jármű-, gép-, gyógyszer- és elektronikai ipar) a GDP jelentős részét adja, és az itt működő cégek jellemzően nagy foglalkoztatók. A résztvevők között nagyjából megegyező számban vannak jelen a kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalatok, az átlagos alkalmazotti létszám 867 fő, míg a medián 283.

Előtérben a motiváció és versenyképesség

„Kutatásunk nemcsak a juttatások típusait tárta fel, hanem a mögöttes okokat is vizsgálta – mondta el Göndöcs Viktor, a Prohuman Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettese. – Az eredmények azt mutatják, hogy a vállalatok egyre tudatosabban használják a béren kívüli juttatásokat a munkavállalók motivációjára és megtartására. A cafeteria keretösszeg növekedése jól tükrözi azt a törekvést, hogy a cégek a versenyképességük megőrzése érdekében folyamatosan fejlesszék juttatási csomagjaikat. A változatos cafeteria-elemek biztosítása, különösen ott, ahol külső HR szolgáltatóknak szervezik ki ezt a tevékenységet, lehetőséget ad a munkáltatóknak, hogy a munkavállalói igényekhez igazodó, rugalmas juttatásokat kínáljanak.”

Alig van cég, ahol nincs semmilyen cafeteria

A felmérés egyik fő tanulsága, hogy a béren kívüli juttatások rendkívül népszerűek, csupán a vizsgált cégek 5%-ánál nincs semmilyen juttatás a béren felül a munkavállalók részére, ezek 60%-a nem is tervezte a bevezetését az adatfelvétel időpontjában. Nagyjából minden második vállalat választható elemekből álló cafeteria rendszert működtet.  A leggyakoribb munkáltatói érv a cafeteria mellett a dolgozói motiváció növelése (85%). A cégek kétharmada legalább kétévente felméri a rendszer hatékonyságát és a munkavállalók elégedettségét.

Növekvő keretösszeg, nagy szórással

Ötből négy vállalkozás bruttó összegben határozza meg az éves cafeteria keretet. Annak átlagos nagysága az idén 454 429 forintra rúgott, ami 51 745 forintos, vagyis közel 13%-os emelkedés 2023-hoz képest. Ezen a téren ugyanakkor cégméret, árbevétel és működési terület alapján is elég nagy szórás mutatkozik: 120 000 és 900 000 forint között mozogtak az összegek. A medián érték 450 000 forint volt, vagyis a válaszadó vállalatok alkalmazottainak fele ennél kevesebb, fele ennél nagyobb összegben részesült. Ami a jövő évi várakozásokat illeti, a keretösszeg a megkérdezett vállalatok 28%-ánál fog vélhetően növekedni, míg 72% nem tervez emelést.

Átlagosan 6-féle juttatás, élen a SZÉP kártyával

A válaszadó cégeknél átlagosan 5,8 elem szerepel a juttatási rendszerben (tavaly 5,4 volt ez az érték), de a szórás itt is meglehetősen nagy: van olyan vállalkozás, ahol csak két elem van, de olyan is, ahol több mint 16-féle szolgáltatás közül lehet választani. Azok a vállalatok, amelyek házon belül kezelik a cafeteriát, átlagosan 5 juttatási elemmel működnek, míg ahol részben vagy teljesen kiszervezik a folyamatokat külső HR-szolgáltatónak, ott átlagosan kettővel több, azaz 7 elem érhető el a munkavállalók számára. A leggyakrabban biztosított elem továbbra is a SZÉP kártya, azt követi a bölcsődei- és óvodai támogatás, illetve a készpénzbeli megváltás. A SZÉP kártya már 2023-ban is népszerű volt, de pozitív fejlemény, hogy azon kívül szinte minden juttatási típus gyakorisága jelentősen nőtt, különösen látványos volt az emelkedés az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári tagság támogatásában.

Fix csomagok: fókuszban céges eszközök és élmények

A kitöltő vállalatok 87%-a részesíti fix juttatásokban a dolgozóit. Az ilyen csomagokban ugyancsak a SZÉP kártya viszi a prímet (64%), ezt követi a mobiltelefon- a cégesautó-használat, ami a cégek harmadára jellemző. A negyedik helyen a laptophasználat áll (27%), kedvelt még az egészségbiztosítás és a nyelvi képzés is, ezeket a cégek közel negyede biztosítja. Sok cég támogatja az egészség megőrzését is olyan kezdeményezésekkel, mint a gyümölcsnap (37%), az irodai növények (33%) és sportolás támogatása (27%).

A válaszadók több mint kétharmada biztosít valamilyen élmény alapú fix juttatást is. Ezek közül a csapatépítő programok (67%) és az ingyenes italok (53%) a legnépszerűbbek a munkáltatók körében, ezt a különböző alkalmakra adott ajándék (nőnap, mikulás, karácsony) követi, ami a válaszadók felére jellemző. A vállalatok 12%-a működtet kutyabarát irodát, és hasonló arányban biztosítanak extra szabadságot a munkavállalóknak. (Prohumán)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szombaton jön a Repülőtér Éjszakája

Az este, amikor a repülős múlt, jelen és jövő találkozik a ferihegyi repülőmúzeumban.

MNB: a kamara is részt vesz a Minősített Vállalati Hitel népszerűsítésében

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bankrendszeri verseny erősítése érdekében indította el a Minősített Vállalati Hitel minősítést, amelynek célja, hogy a kis- és középvállalkozások gyorsan és kedvező feltételekkel juthassanak forint alapú hitelhez a beruházásaikhoz - ismertette Varga Mihály jegybankelnök, miután hivatalában fogadta Nagy Eleket, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét. Az egyeztetésen Nagy Elek megerősítette: az MKIK támogatni fogja a Minősített Vállalati Hitel népszerűsítését a vállalkozások körében.

Ugrásszerű keresletnövekedés júliusban az ingatlanpiacon

Júliusban az ingatlanpiac a nyári időszakra jellemző visszafogottabb tranzakciószámmal működött, a hitelpiac stabilan teljesített, azonban az Otthon Start Program bejelentése óriási keresletélénkülést indított el - közölte a Duna House.

140 milliárd forintot fordítanak a kedvezményes gyermekétkeztetésre

A kormány idén 140 milliárd forintot fordít ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésre, melyre 2010-ben 32 milliárd forintot költöttek - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára kedden Szerencsen, ahol tanszercsomagokat adott át helyi nagycsaládosoknak.
Hirdetés

Hírek

Szombaton jön a Repülőtér Éjszakája

Az este, amikor a repülős múlt, jelen és jövő találkozik a ferihegyi repülőmúzeumban.

140 milliárd forintot fordítanak a kedvezményes gyermekétkeztetésre

A kormány idén 140 milliárd forintot fordít ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésre, melyre 2010-ben 32 milliárd forintot költöttek - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára kedden Szerencsen, ahol tanszercsomagokat adott át helyi nagycsaládosoknak.

Csemegekukorica körkép

Az ország északi részében kifejezetten jó csemegekukorica-terméseredmény várható, míg délebbre nem ennyire jó a helyzet. Az itthon megtermelt csemegekukorica jelentős részét a konzervipar dolgozza fel, de a fogyasztók körében rendkívül népszerű a friss, csöves kukorica is. A frisspiacra szánt terméket elsősorban kistermelők állítják elő, a különböző termesztési módszerek alkalmazásának, illetve az ütemezett vetésnek köszönhetően május végétől október elejéig elérhető a magyar csemegekukorica a boltokban, piacokon.

A megszokottnál kevesebb az idei meggytermelés

Idén sem kedvezett a meggytermésnek az időjárás, a tavaszi fagykár jelentős volt az ültetvényekben, érdemi mennyiséget csak a közép- vagy késői érésű fajtákról tudtak betakarítani a termelők. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint az alacsony termés ellenére jelentős kereslet alakult ki a nemzetközi piacon a magyar meggy iránt, ami az árakat is extrém módon felfelé hajtotta.

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...