Kezdőlap Gazdaság Palkovics: a jövő zöld és digitalizált lesz
No menu items!

Palkovics: a jövő zöld és digitalizált lesz

Az elkövetkező időszakot a digitalizáció és a zöld átmenet fogja jellemezni, a fejlődés technológiavezérelt lesz – emelte ki az innovációs és technológiai miniszter a balatonfüredi Infotér konferencián elhangzott online köszöntőjében.

Palkovics László hangsúlyozta: a koronavírus-járvány következtében mind az állampolgárok, mind a vállalatok digitalizációja számos esetben felgyorsult. Példaként említette az otthoni munkavégzésre, digitális oktatásra vonatkozó megoldásokat.

A digitális technológiák alapvetően formálják át a mindennapokat, a vállalkozások és a közigazgatás működését – mondta.

Palkovics László: felgyorsult a digitalizáció. Fotó: MTI/Mónus Márton

A miniszter kiemelte: a kormányzati intézkedéseknek, a gazdaságvédelmi akcióterv programjainak köszönhetően a magyar foglalkoztatás a tavaly augusztusi legmagasabb 4,532 milliós szinttől a tavaszi visszaesést követően idén augusztusban már nem sokkal maradt el, 4,514 millióan dolgoztak Magyarországon – mondta.

Szólt arról is, hogy a magyar gazdaságban több mint 5900 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre, ebből már megjelent több mint 2847 milliárd, támogatói döntéssel rendelkezik további 1616,5 milliárd, valamint még kifizethető 1443 milliárd forint.

Palkovics László kitért a Mesterséges Intelligencia Stratégiára is, amely szerinte a kormány egyik legsikeresebb szakmai-társadalmi együttműködése.

A stratégiára azért volt szükség, mert a mesterséges intelligencia jelentette lehetőségek mértéke és a terjedés dinamikája szükségessé teszi, hogy Magyarország is kijelölje a fejlesztési prioritásokat.

Ezért a dokumentumban meghatározták a Magyarország szempontjából kiemelten fontos területeket és a szükséges intézményi keretrendszert: az adatgazda Nemzeti Adatvagyon Ügynökséget, a felhasználókat kutatásokkal és innovációval támogató, az MTA SZTAKI vezette Mesterséges Intelligencia Nemzeti Labort, illetve a piacfejlesztésre koncentráló Mesterséges Intelligencia Innovációs Központot.

Beszélt a klímapolitikai és energetikai célokról is kiemelve, hogy a klímabarát és rugalmas áramtermelés megvalósításában kulcsszerepet kap a digitalizáció.

Palkovics László bejelentette, hogy a zalaegerszegi ZalaZONE járműipari tesztpálya területére drón kompetenciaközpontot is terveznek. A DRONEMOTIVE Kompetencia Központ polgári és állami pilóta nélküli légijármű- és csatlakozó rendszerek kutatás-fejlesztését, minősítését, tesztelését, UAS szolgáltatásokat és tanácsadást, valamint széles körű képzési portfóliót megvalósító ökoszisztémaként valósulna meg.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás