Kezdőlap Gazdaság Palkovics: családi házak napelemeire is lesz támogatási program
No menu items!

Palkovics: családi házak napelemeire is lesz támogatási program

Magyar és európai uniós forrásból 30-40 százalékos támogatást is nyerhetnek majd a családi házak tulajdonosai napelemes rendszerek telepítésére – közölte az innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen.

Palkovics László a GreenTech – Zöld energia és fenntarthatóság című szakkiállításon és konferencián a gazdaságfejlesztés és a környezetvédelem összefüggéseiről tartott előadásában azt mondta, hogy nemcsak hitellel, hanem vissza nem térítendő támogatással is szeretnék ösztönözni a megújuló energiaforrások használatát.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a GreenTech – Zöld energia és fenntarthatóság című szakkiállítás és konferencia megnyitóján Kép/Fotó/MTI/Varga György

Az elképzelések szerint az energiaszolgáltatókat arra ösztönöznék, hogy a fogyasztóknál hatékonyabb legyen az energiafelhasználás, például okosmérők felszerelésével, ami az energetikai rendszerek átalakításának egyik legnagyobb projektje lesz – jelentette ki a miniszter.

Elmondta, hogy a környezetvédelem és a környezetvédelem nem áll ellentétben egymással, ezek az iparágak egymást erősíteni is tudják. Szólt arról is, hogy az ENSZ és az Európai Unió energiapolitikai célkitűzéseinek megfelelően Magyarország is vállalta, hogy 2050-re karbonsemlegessé válik, ehhez 95 százalékkal kell csökkentenie a szén-dioxid-kibocsátást az 1990-es szinthez képest.

Az EU mostanáig 25 százalékos csökkenést ért el, Magyarország ennél jobb, 33 százalékos szintnél jár – tette hozzá.

Palkovics László kifejtette: nem egyszerű feladat a klíma- és az energiapolitika összehangolása, a szennyezőanyag-kibocsátás csökkentése, az alkalmazkodás a változó éghajlati viszonyokhoz és a szemléletformálás, miközben gondoskodni kell az ellátásbiztonságról, a fogyasztó számára megfizethető árakról és a fenntarthatóságról.
A kormány klímavédelmi akcióterve alapján a karbonsemlegesség elérése 2050-ig mintegy 50 ezer milliárd forintba kerülhet, de az a cél, hogy azt ne az adófizetők, hanem a “környezetrongálók” fizessék meg, a költségek ne vezessenek az energia- és közvetve az élelmiszerárak emelkedéséhez – mondta a miniszter.

Magyarország az EU-n belül a jól teljesítő tagállamok között van, 2030-ra a földgázfogyasztás csökkentése és ezzel az importfüggőség javítása és a karbonsemleges áramelőállítás 90 százalékos arányának elérése a cél. Ehhez szükség van a paksi atomerőmű kapacitásának növelésére, a napelemes erőművek bővítésére, illetve a Mátrai Erőmű átalakítására is, ez utóbbihoz az EU Life programja a napokban jelentős támogatási összeg biztosításáról is döntött – közölte.

Drónmustra. Kép/Fotó/MTI/Varga György

Kifejtette: a hazai klímavédelmi akcióterv része az ország megtisztítása az illegális hulladékoktól, az egyszer használatos műanyagok betiltása 2021 júliusától.
Ezzel párhuzamosan évente 10 milliárd forintos forrással támogatják a műanyagipar zöld fejlesztéseit, illetve jelentős támogatást kapnak a vásárlók az elektromos járművek beszerzésére a buszoktól a személyautókon át a rollerekig – tette hozzá a politikus.

Palkovics László úgy fogalmazott: az a cél, hogy “magyar tulajdonú, zöld és high-tech” legyen az energiagazdaság.

Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a zöld innovációt támogató pályázati lehetőségekről tartott előadást, amelyben jelezte: 2018 óta még csupán alig hárommilliárd forint támogatást nyertek Magyarországon a fenntarthatósággal kapcsolatos innovációk, de ezt még az idén olyan piacvezérelt kutatás-fejlesztési pályázattal szeretnék növelni, amely 20 milliárd forintos összeget biztosít az egyetemi és vállalati szereplők együttműködésének támogatására.

A fenntarthatóság céljai egyre gyakrabban fogalmazódnak meg a pályázatokban, az idei egyéni kutatói pályázatok mintegy 15 százaléka érint zöld témát – mondta.

Hozzátette: óriási összeget, 100 milliárd forint forrást biztosít a kormány az egyetemek és a vállalatok együttműködésével megvalósuló kompetenciaközpontok kialakítására, nemzeti laborok, illetve tudományos és innovációs parkok létrehozására az ország több városában, a modern iparágak megszületését segítve.

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
Hirdetés

Hírek

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.