Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Palkovics László: célegyenesben a védelmi ipari stratégia
No menu items!

Palkovics László: célegyenesben a védelmi ipari stratégia

Palkovics: a harcjármű ugyanolyan exportcikk, mint egy személyautó

Január végéig elkészül a védelmi ipari stratégia, amelynek a legfontosabb eleme az ágazati klaszterrendszer kiépítése – nyilatkozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztossal és a Honvédelmi Minisztériummal együttműködésben felel a stratégia kidolgozásáért.

Palkovics László a Figyelőnek elmondta: hat klasztert terveznek létrehozni, amelyek köré szervezve Magyarország újraépíti védelmi iparát; magasabb szinten, mint korábban bármikor. A klaszterek a szektorban érdekelt iparvállalatokat is tömörítik, irányításuk pedig az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz tartozik majd – tette hozzá.

A részleteket ismertetve elmondta, hogy a klaszterek egyike a harcjárműfejlesztésre irányul, a zalaegerszegi üzem mellett ebben szerepet kaphat többek között Győrben a Rába Nyrt. és Kaposváron a BM Heros Zrt.

A miniszter folytatta: a légi védelmi ipar centruma keletre kerül, helikopteralkatrészgyártó üzemet hoznak létre Gyulán az Airbusszal alkotott vegyesvállalattal, továbbá Békéscsabán átalakítják a repülőteret és az ottani szakképzési centrumot az iparág igényeinek megfelelően.

Várpalota is klaszterközpont lesz, ahol lőszereket és aknavetőgránátokat előállító üzemeket építenek a Rheinmetal AG nevű európai védelmi vállalattal karöltve. A fegyvergyára révén Kiskunfélegyháza is bázis lesz; ide kapcsolódóan a szegedi lézerközpont kapacitásaira is épít az új stratégia.

A budapesti klaszter a hírközlésre, a telekommunikációra és a kiberrendszerek fejlesztésére szakosodik majd, a hatodik terület pedig a szenzoroké lesz, Északkelet-Magyarországon létesítendő központtal.

Az új stratégia többszáz milliárd forintos beruházást von maga után, a források előteremtésének megkönnyítése érdekében létrejön a Védelmi Ipari Kockázati Tőkealap

– jegyezte meg Palkovics László, aki egyben utalt arra is, hogy legalább 30-50 évre érdemes tervezni.

A miniszter szerint a védelmi ipar fejlesztését nagymértékben segíti a high-tech magyar ipar kiépítésének kormányzati támogatása is, azaz például a járműipar fejlesztése, a kutatási rendszer reformja, az 5G-s mobilhálózat kiépítése, a mesterséges intelligencia projektek felkarolása és az ipar 4.0 program elindítása.

Palkovics László kiemelte, hogy a szakterület kutatási hátterének a felépítésére nagy hangsúlyt fektetnek, ezen belül vezető szerepet játszik majd az állami hátterű Védelmi Innovációs Kutató Intézet. Az intézet három telephelyen kezdheti meg a működését: míg Budapesten az alkalmazott kutatásokon, főként a mérnöki területen lesz a fő fókusz, addig a szegedi tudományos és innovációs park a lézerkutatásokon túl az alapkutatásokért felel, Zalaegerszeg pedig a különböző eszközök validációjára – például a speciális drónokéra – szakosodik.

A védelmi ipar által előállított eszközök kiváló exporttermékek, a harcjármű ugyanolyan exportcikk, mint egy személyautó vagy egy mobiltelefon – hangsúlyozta Palkovics László utalva arra, hogy az Európai Unió jogszabályait betartva járnának élen a nemzetközi piacokon.

A miniszter arra a kérdésre, hogy a következő hétéves uniós ciklus pénzügyi forrásainak a kedvezményezettjei mely piaci szereplők lehetnek, elmondta, hogy a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozásokat kívánja helyzetbe hozni a kormány a jövőben is, ahogy eddig is. A források bő kétharmada a zöldvállalatokat és a tudásalapú társadalmat segítheti – tette hozzá utalva arra, hogy a tervek szerint már a ciklus első két évében megjelentetik a pályázatok jelentős részét.

Palkovics László az interjúban felidézte, hogy Magyarországnak a második világháborúig számottevő, de még utána is értékelhető hadiipara volt, egészen annak 1990-es felszámolásáig. A rendszerváltás után valamiért sokan azt gondolták, már nem érdemes a védelemmel törődni, így felszámolták a szektort, amely azon túl, hogy védelmi eszközöket állított elő, high-tech ipari módszertant is képviselt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás