Kezdőlap Mozaik Papdi László: Szenvedély és kreativitás a konyhában
No menu items!

Papdi László: Szenvedély és kreativitás a konyhában

„A lényeg a szenvedély és a kreativitás. Számomra ezért volt zökkenőmentes az, amikor a versenytánc után váltottam, mert beleszerettem a konyhaművészetbe” – fejti ki Papdi László, a Danubius Hotels Food&Beverage vezetője. Aki azzal a küldetéssel érkezett a Danubius Hotelshez, hogy a szállodalánc többféle kategóriájú és profilú szállodáinak éttermi koncepcióját megújítsa. Emellett az a cél is vezérli, hogy az ország legkülönbözőbb pontján található szállodák éttermei olyan gasztronómiai kínálatot nyújtsanak, amivel önálló márkaként is sikeresek lehetnek a piacon.  

„Hát, ez egy nagyon érdekes történet!” – kezdi mosolyogva Papdi László. „Fiatalabb koromban versenytáncos voltam, sőt, már tanítottam is fiatalokat. Az egyik tanítványom édesapja, aki séfként dolgozott, olyan szenvedéllyel beszélt a hivatásáról, hogy felkeltette az érdeklődésemet a gasztronómia világa iránt.

„Mindig nyitott ember voltam, így elmentem megnézni, milyen egy igazi konyha. Az ottani légkör, a kreativitás és az ízek harmóniája teljesen lenyűgözött. Annyira megtetszett, hogy rögtön beiratkoztam a szakácsiskolába és mire észbe kaptam, már egy konyhán dolgoztam. A legjobban az fogott meg, hogy ez egy dinamikus, impulzív szakma, ami az én mentalitásomhoz nagyon passzol. És mivel számomra a tánc is egyfajta művészet volt, a gasztronómiát is művészetnek élem meg és a kettő között így találtam meg a párhuzamot.”

„A gasztronómiában a rendkívül naturális fine-bistro vonalat képviselem. Ebben nagy szerepe van a Svájcban eltöltött éveknek és az ott szerzett tapasztalatoknak. Ugyanakkor az olasz konyha is közel áll hozzám, talán ez a két irányvonal határozza meg leginkább a stílusomat” – magyarázza a szakember. Aki a hazai és a nyugati éttermi munkakultúra közötti legnagyobb különbségnek azt tartja, hogy nyugaton teljesen más a munkához, a csapatmunkához való hozzáállás, miközben a modern gasztronómiai technológiák mellett az alapanyagok széles spektruma és a nyitottság is a folyamatos fejlődésre sarkallja a konyhában dolgozókat.

Hozzátéve: „ha egy mondatban kellene összefoglalnom, miben más a nyugati szemlélet, azt mondanám: ott a vendéglátás még a legmagasabb színvonalon is képes egy kiegyensúlyozottabb életformát, valódi work-life balance-ot biztosítani a konyhában dolgozóknak. Jellemző, hogy amikor Michelin ajánlásra jelölték azt a svájci szállodai éttermet, ahol dolgoztam, ugyanabban az évben lefutottam a 42,4 kilométeres maratont. Mindkettő hatalmas erőfeszítést és rengeteg energiát igényelt, mégis képes voltam egyszerre a csúcsra járatni az éttermet, és közben felkészülni egy ilyen fizikai kihívásra is. Ez sokat elmond arról a világról, amelyben ott dolgoztam.”

Arra a kérdésre, hogy mi vonzotta a Danubius Hotelshez, a szakember kiemeli a cégcsoport munkáltatói értékeit és a márka változatosságát, amit minden területen áthat az innováció.„A Danubius Hotels Zrt.-nél már az első pillanattól éreztem, hogy ez egy számomra igazán izgalmas kihívás lesz. Már csak azért is, mert a Danubius márka különlegessége abban rejlik, hogy az ország különböző pontjain, a háromcsillagos hoteltől egészen az ötcsillagos kategóriáig, sokféle szállodát fog össze. Ez a sokszínűség szakmai szempontból azért vonzó, mert minden egyes helyszín más-más kihívásokat és lehetőségeket tartogat, miközben a teljes portfolió egységes sztenderdjeinek lefektetése is szép feladat.”

 

Papdi László emellett azt is izgalmas szakmai lehetőségnek tartja, hogy a Danubius Hotelsnél éppen egy átalakulási folyamat zajlik, amelynek keretében a több mint ötven éves vállalati kultúrát a mai kor kihívásainak megfelelően formálják át, megőrizve azokat az értékeket, amelyek hosszú évtizedek óta meghatározzák a márkát. „Ez a törekvés számomra rendkívül szimpatikus, és úgy érzem, nemcsak támogatni tudom ezt a folyamatot a tapasztalataimmal, de közben én magam is rengeteget tanulhatok belőle. Az, hogy korábban nem dolgoztam sokat Magyarországon azt is lehetővé teszi, hogy tiszta szemmel lássam a folyamatokat, miközben a nyugaton szerzett szemléletmódom segíthet abban, hogy hozzájáruljak egy modern, mégis tradíciókra építő gasztronómiai kultúra megteremtéséhez.

Szavai szerint, miközben a szállodavállalatnál kiemelt figyelmet kapnak a technológiai és infrastrukturális fejlesztések, az elsődleges cél most az, hogy a vendégek ellátását biztosító éttermi terület, vagyis Food & Beverage terén olyan minőségi szintet érjenek el, ami a reggelitől kezdve, a rendezvények kiszolgálásán át, egészen az à la carte étkeztetésig a nyugat-európai standardoknak megfelelően elégíti ki a szállodalánc által megcélzott igényes, jól fizető vendégkör elvárásait. Ezért kap kiemelt szerepet a standardizálás, vagyis az, hogy minden szállodában egységes elvek és minőségi szempontok szerint történjen a vendégek kiszolgálása. Ezzel párhuzamosan pedig – az alapanyag és a beszállítói minőséget is beleértve – minden területen a fenntartható szemléletre is fókuszáló folyamatos innováció és a fejlesztés a cél.

A szakember ehhez kapcsolódva kiemelten fontosnak tartja a munkatársak folyamatos képzését és a vendégelégedettség folyamatos monitorozását, valamint a visszajelzések kielemzését is. Mondván így lehet pontosan látni, hogy melyik területeken haladnak jó úton, és hol van szükség finomhangolásra.

A megújulás fontos része a környezeti fenntarthatóságra való törekvés is. Ezért nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a szállodák ne veszítsék el, sőt a lehetőség szerint tovább erősítsék a helyi, minőségi termelőkkel, beszállítókkal kialakított kapcsolatokat. Ami a fenntarthatóság mellett azért is hasznos, mert minden éttermünk egyéni arculatának, kínálatának megteremtését is elősegíti” – elemez Papdi László. Kiemelve, hogy az új éttermi stratégia a szállodavendégek elégedettségének növelésénél is többről szólt: legalább ennyire fontos, hogy a Danubius Hotels éttermei önálló márkává válva a turisták mellett a helyi közönség körében is népszerű gasztronómiai találkozóhelyekké váljanak.

Érsek M. Zoltán

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az EKB 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette a három irányadó eurókamat szintjét.

Új támogatások segítik a dinamikusan fejlődő magyar húsmarhatartást

Az állattenyésztő ágazatok közül az elmúlt 25 évben a legnagyobb bővülést a húsmarha szektor produkálta. Az elmúlt időszakban a tenyészállatok iránt is kiemelkedő a kereslet – mondta Farkas Sándor miniszterhelyettes, a Magyar Szarvasmarhatenyésztők Szövetségének tagegyesületei és a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézet „Húsmarhatenyésztési Tanácskozás” című szakmai rendezvényén, csütörtökön, Gödöllőn.

Megjöttek a számok, több ezren már az első hónapban felvették a munkáshitelt

A tavalyi csúcsdöntések után erős maradt a lakosság hitelfelvétele 2025 elején is, ráadásul már nemcsak a lakáshitelt és a személyi kölcsönt vitték az igénylők, hanem több mint kétezer fiatal az új munkáshitelre is szinte azonnal lecsapott.

Megugrott az érdeklődés az állami támogatású konyhafelújítás iránt

Újabb rekordot döntött Magyarország legtöbb konyhabútort bemutató eseménye

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.