Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Retro-Amerika érzést hoz Obama kedvenc burgerezője Pestre
No menu items!

Retro-Amerika érzést hoz Obama kedvenc burgerezője Pestre

Hamarosan a magyar fővárosban is megnyitja első gyorséttermét a modernkori burger forradalom egyik legtrendibb újítója a Five Guys’. Azért, hogy tudjuk mire számíthatunk, egy békés hétköznap délutánon felkerestük a szomszédos császárváros két Five Guys’-ának egyikét és persze megnéztük az árakat is.

Azt még pontosan nem tudni, mikor nyitja meg az első magyar helyét a Barack Obama kedvencének tartott amerikai Five Guys’ de a bécsi mintavétel alapján azt már előre kijelenthetjük, elég mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki itt képzeli el a rendszeres hamburgerezést. Erre enged következtetni a bécsi árak mellett az is, hogy a Fox News már egyenesen arról ír, hogy az amerikai burgerbarátok egész egyszerűen országúti rablásnak tartják a gyorsétterem tarifáit.

Fotó: Érsek M. Zoltán

„A Five Guys azonban mindig is prémiumabb volt , mint mások” – írta Ian Miles Cheong az egyik kommentelő, míg a másik azzal védte a gyorsétteremláncot, hogy az “Öt srác mindig túlárazott volt. Ugyanaz az étel 15 dollár volt tíz évvel ezelőtt”.

Fotó: Érsek M. Zoltán

Bécsben mi a Stephansplatz helyett a Millennium City Mall bevásárlóközpontban próbáltuk ki a burgerezőt, ahol a hétközi napközben szinte nem is volt ember – mindössze három asztalnál ültek emberek. A hely dizájnja a piros és fehér színvilággal a hamburgerkorszak hőskorát idézi, amit a láncról írt elismerő szavak hatalmas feliratai törnek meg a falon, meg az elismerő cikkek, amelyek egyikén a volt amerikai elnök, Obama mosolyog.

Fotó: Érsek M. Zoltán

A hely kifejezetten megnyerő egészen addig, amig magyar pénztárcával a zsebünkben az árakra nem nézünk. A felállás az, hogy a kiválasztott burgerhez vagy két tucat belevaló – mustár, majonéz, hagyma, uborka, saláta stb – közül választhatunk, de az alap ár így is egy kis Hamburger 7 euro, míg az árkategória csúcsán a nagy, békönös sajtburger 13.50 euro. Az üveges ásványvíz 3 euro, az üveges sör 4.50, míg az automatából 4 euroért tölthetjük tele a poharunkat.

A kívánságunkra összeállított hamburger persze friss zaftos és ízletes volt. A mellé öntött krumpli zseniális volt, míg a külön zsákból korlátlanul lapátolható sós mogyoró is kifejezetten kellemes volt. Az más kérdés, hogy a Five Guys’-ban se tálca, se papír alátét, hanem egy nagy barna és a krumpli miatt zsíros barna zacskó az amiben megkapjuk az ömlesztett krumplit meg a fóliába csomagolt burgert, ami biztos trendi de az étkezésnél kevésbé kellemes és higiénikus.

Fotó: Érsek M. Zoltán

Ha pedig azt vesszük, hogy ketten – az egyiknek egy kis hamburgert választva (ami valljuk be nem is olyan kicsi) 40 eurot fizettünk, még Bécsben sem kevés. Ezért csak remélhetjük, hogy a nagy gyorsétteremláncokhoz hasonlóan a Five Guys’ is moderált árakkal jelenik meg Pesten, amivel még így is a jobb, hagyományos éttermek árkategóriáját hozza majd.

Érsek M. Zoltán

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás