A közgyűlésen az IPOSZ alelnökévé választották Juhos Jánost, Vörös Bélát és Palkó Tamást, a felügyelő bizottság elnöke Sajti Lajos, elnökhelyettes Kurucz István lett.
Lakatos Pétert, a Videoton társvezérigazgatóját és egyik tulajdonosát választotta elnökének a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ-BusinessHungary) közgyűlése négy évre.
A jelenlegi és a júliustól érvényes maximum közötti különbséget figyelembe véve egymillió forintos, 60 hónapra felvett személyi kölcsön esetén több mint 160 ezer forint a különbség a teljes visszafizetendő összegben.
Az első negyedévben 4 ezer milliárd forinttal, vagyis családonként átlagosan 1 millió forinttal nőtt a magyarországi háztartások vagyona. A legjobban a vagyonos vállalkozók, cégtulajdonosok járhattak, és sokat kerestek a befektetési alapokba, részvényekbe fektetők is.
A jegybank júniusban folytathatja a kamatcsökkentési pályát és az alapkamat a 6,75-7,00 százalékos sávba kerülhet, azonban a jelenlegi adatok alapján az év második felében nagyon visszafogott tere van a további kamatvágásnak.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal, 7,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben csökkentette.
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A személyi jövedelemadó kapcsán idén is élni lehet az öngondoskodási megtakarítási formákhoz kapcsolódó adó feletti rendelkezési jogosultsággal, amely alapján jellemzően a befizetések húsz százalékát lehet visszaigényelni.
A fogyasztás és a hitelpiac helyreállítását, a beruházási aktivitás újraindítását, a munkaerőpiaci aktivitás növelését és a költségvetési hiány fokozatos csökkentését sorolta a legfontosabb gazdaságpolitikai célok közé a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkára.
13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től. A program további ütemeiben júniustól a cukrászdák, júliustól a zenés táncos szórakozóhelyek, míg augusztustól az alkalmi vendéglátó üzletek pályázhatnak majd a vidéki Magyarországon.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) átfogó edukációs rendezvényt szervez az eÁFA rendszer lehetőségeiről, a bevezetés tapasztalatairól, a felmerült problémákról és várható megoldásukról.
Működési területének egészében az EBRD a tavalyi 2,6 százalék után az idén 3 százalékos, 2025-ben 3,6 százalékos átlagos gazdasági növekedést valószínűsít.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által készített szja-bevallási tervezetet május 21-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni, a teendőket nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.
A kamatstop megvédte a kkv-kat a megemelkedő hozamkörnyezet negatív hatásaitól; az intézkedés kivezetése sem jelentett többletterhet számukra a csökkenő hitelkamatoknak és a bankokkal megszületett megállapodásnak köszönhetően.
Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a megállapodás célja a vállalkozások működési feltételeinek javítása és az üzleti környezet átláthatóságának erősítése
Lezárultak a tejtermékek, valamint az étkezési tyúktojás piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatok, az ezek alapján készült jelentéstervezeteket nyilvános társadalmi konzultációra bocsátotta a versenyhatóság, az észrevételeket augusztus 25-ig lehet írásban megtenni
Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján.
A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.
Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek