A KSH legfrissebb adatai alapján az infláció novemberben is az előzetes kormányzati jelzéseknek és a piaci várakozásoknak megfelelően kedvező, tartósan alacsony szinten maradt.
Novemberben...
Két átlagkeresettel rendelkező háztartás esetén a nettó jövedelem 834 400 forint, ehhez képest a törlesztőrészlet körülbelül félmillió forint is lehet havonta, ami 68 millió forintos hitelfelvételt tesz lehetővé 20 éves futamidővel és 10 éves kamatperiódussal.
A jövő héten a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének november végi helyzetéről ad ki gyorstájékoztatót, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden a fogyasztói árak novemberi, pénteken pedig az építőipar és az ipar októberi alakulásáról közöl adatokat.
Elkezdtek újra biztosítást kötni a magyarok. A külföldre utazási kedv az idén csúcsra járatja az utasbiztosításokat, és az egészségüket, nyugdíjukat is jóval többen igyekeznek bebiztosítani. Ráadásul megtörtént az is, amire másfél évtizede nem volt példa: újra növekszik az életbiztosítások száma.
A 30 napos fizetési határidő a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek ellenértékének kifizetésére már 2012 óta hatályos előírás, azonban – a termelők védelme érdekében – ennek megszegése jövő év elejétől már közigazgatási bírsággal is jár.
A 2025. évi magyar költségvetés finanszírozási helyzete stabil, az új gazdaságpolitikai akcióterv megvalósításához szükséges források maradéktalanul rendelkezésre állnak, és minden esély megvan arra, hogy a gazdaság növekedése magasabb fokozatba kapcsoljon.
A mezőgazdaság teljes kibocsátása 2024-ben 4,0 ezer milliárd forint felett alakult, az előző évitől 8,0 százalékkal maradt el. A mérséklődéshez a teljes termelési volumen 4,4 és az árszínvonal 3,8 százalékos együttes szűkülése vezetett.
Nagyon viszik a lakossági hiteleket az ügyfelek a bankoktól. A személyi kölcsönöknél az idei év mindenképpen rekordot hoz, de a lakáshiteleknél is nagy esély van erre. A babaváró támogatás iránti kereslet is megugrott hirtelen, hajrázhatnak azok, akiknek jövőre már nem jár ebből a nulla százalékos hitelből.
Negyvennyolcmilliárd forint vissza nem térítendő, eszközbeszerzési és technológiafejlesztési támogatásra pályázhatnak a mikro, kis- és középvállalatok a Demján Sándor "1+1" KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program keretében.
A Magyar Fejlesztési Bank az európai uniós társfinanszírozású, a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációs törekvéseit elősegítő Digitális Megújulás Operatív Program (DIMOP PLUSZ) keretében két új, 0 százalékos kamatozású hitelterméket tesz elérhetővé.
Októberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,0, naptárhatástól megtisztítva 3,6 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.
Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.
z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.
Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek