Megállapodást kötött Mexikóvárosban a magyar Eximbank és Latin-Amerika legjobban működő fejlesztési bankja, a mexikói Bancomext a magyar vállalatok mexikói beruházásainak támogatására. Az Eximbank alkalmazottai továbbképzésben is részesülnek a mexikói állami pénzintézetnél.
Csaknem 150 kilogrammnyi kábítószert foglalt le a rendőrség a Kína délnyugati részén fekvő Kujcsou tartomány Tungzsen nevű városában egy banánt szállító teherautó átkutatását követően.
Ausztráliában kifejlesztettek egy olyan emberi agyba ültethető mesterséges intelligenciával (AI) szoftverrel működő eszközt, amely a súlyos paralízisben szenvedő emberek mindennapi életét könnyítheti. Lehetővé vált az is, hogy végrehajthassák a beültetélst és a valóságban is kipróbálják a működését.
Óva intenek az élő állat húsvéti ajándékozásától az állatvédők, akik évről évre tapasztalják, hogy sok esetben az ünnepek után néhány héttel már megunt állatoktól durva módon próbálnak megválni a felelőtlen vásárlók. A megunt házi kedvencek kirakása ráadásul bűncselekménynek minősül.
Elkezdődhet az M49-es gyorsforgalmi út első, 25 kilométeres szakaszának tervezése, miután a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) márciusban megkötötte az erről szóló szerződést a közbeszerzési eljáráson nyertes vállalkozóval.
A Budapest-Belgrád vasútfejlesztésről tárgyalt Varga Mihály Pekingben. A pénzügyminiszter elmondta, Magyarország elkötelezett a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésének mielőbbi megvalósítása mellett.
Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emeltek három férfi ellen, akik kannabiszt termesztettek Lakitelek közelében, a tőzegbányatavak melletti árterületen, majd azt továbbértékesítették.
Előrehozott elnökválasztást tartanak június 9-én Kazahsztánban - jelentette be kedden Kaszim-Zsomart Tokajev ideiglenes államfő a lakossághoz intézett televíziós beszédében.
A tavalyinál is erősebb húsvéti forgalomra számítanak az áruházláncok, a legnagyobb rohamot az ünnepet megelőző napokra várják. A vásárlók változatlanul sonkákból, tojásból, kalácsokból és édességekből vesznek jóval többet az átlagosnál, de a kereslet egyre inkább a minőségi termékek felé tolódik.
Theresa May miniszterelnök lemondatását kezdeményezte a kormányzó brit Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának egyik prominens alsóházi képviselője, aki szerint ha May szerdáig távozik, az Egyesült Királyság már pénteken kiléphet az Európai Unióból.
Megvizsgálták és kategorizálták a Nemzetközi Űrállomáson lévő baktériumokat és gombákat: elsősorban olyanokat találtak, amelyek az emberrel hozhatók összefüggésbe.
Együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Közút Nonprofit Zrt., valamint az osztrák és a szlovén autópálya kezelő társaságok vezetői, hogy segítsék egymás munkáját az együttműködő, hálózatba kapcsolt és önvezető járművek megjelenésére való felkészülésben.
A korábbiaknál a tartós egészségügyi problémákkal élők nagyobb köre jogosult szja kedvezményre. Az idén akár egy összegben levonhatják vagy igényelhetik vissza a dolgozók a törvények szerint nekik járó összeget.
A Magyarországon is érdekelt orosz Sberbank a tavaly született előzetes megállapodásban szereplő összegnél csaknem 20 százalékkal magasabb árért adja el török leánycégét, a Denizbankot a dubaji székhelyű Emirates NBD banknak, amely beleegyezett abba, hogy a végső árnál figyelembe veszi a török líra időközben bekövetkezett gyengülését.
A jövő héten éjszakánként lemossák a Váralagút falait, a Lánchidat, a városligeti Millenniumi hidat és a Szabadság hidat - jelentette be a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt.
Kanada számít arra, hogy külföldi szereplők megpróbálnak majd beavatkozni az októberi általános választásokba - jelentette ki a franciaországi Dinard-ban Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter.
A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon
Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
Az iraki állami olajcég, a SOMO a szankciók nyomán felfüggesztette a Lukoil felé irányuló készpénzes és nyersolaj-kifizetéseket, valamint törölte a cég részesedéséből származó több szállítmányt is.
A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.
A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon
Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
Az iraki állami olajcég, a SOMO a szankciók nyomán felfüggesztette a Lukoil felé irányuló készpénzes és nyersolaj-kifizetéseket, valamint törölte a cég részesedéséből származó több szállítmányt is.
A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek