Hitelkockázati, informatikai, tőkeszámítási, adatszolgáltatási és vállalatirányítási hiányosságok miatt a Magyar Nemzeti Bank 32,5 millió forint bírságot szabott ki a Takarék Bankcsoport tagjaira, és kötelezte az intézményeket azok kijavítására.
Fel kell gyorsítani a digitális pénzekkel kapcsolatos kutatásokat, mert az lesz képes a fenntartható növekedésre, aki ezen a téren sikereket ér el - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az Egy új kor hajnalán - Pénz a 21. században című, a digitális jegybankpénzről szóló jegybanki tanulmánykötet bemutatóján.
Új zöld monetáris politikai eszköztár-stratégiát hirdetett a Magyar Nemzeti Bank, első lépésben két elemmel - jelentette be Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.
Támogatja a Magyar Bankszövetség a Magyar Nemzeti Bank által megfogalmazott ajánlásokat a fizetési moratórium igénybevétele során felhalmozódott tartozás rendezésével kapcsolatos banki díjak elengedéséről.
A kamatemelési ciklus havi lépésekben halad előre, és a mértékeket illetően a Magyar Nemzeti Bank júliusi döntése bizonyosan meghatározó lesz - jelentette ki Virág Barnabás.
A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogram Hajrá! programja az egyik legfontosabb válságkezelő eszköz volt a koronavírus-járvánnyal alatt - hangsúlyozta Pulai György, az MNB igazgatója az NHP Hajrá Kiválósági Díj átadásán.
Az MNB elvárja a pénzügyi intézményektől, hogy ne számítsanak fel díjat, ha ügyfeleik teljesen vagy részben előtörlesztenék a törlesztési moratórium alatt felhalmozódott kamat- és díjtartozásukat. Ingyenes szerződésmódosítás szükséges akkor is, ha az adósok önként magasabb havi törlesztést vállalnának a futamidő rövidítése érdekében - közölte a jegybank.
Az OTP Bank Nyrt. június 30-án a Horvát Köztársasággal közösen kérte a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjától (ICSID) a 2020. október 16-án regisztrált, a...
A Magyar Cetelem Bank Zrt. megsértette a Minősített fogyasztóbarát személyi hitel pályázati kiírás vonatkozó pontjait azzal, hogy július 1-jétől nem biztosítja a teljeskörű online hitelfelvétel lehetőségét. A Magyar Nemzeti Bank ezért felfüggesztette a pénzintézet személyi kölcsönének fogyasztóbarát minősítését - közölte a jegybank.
A Magyar Nemzeti Bank visszavonta a Credit House Magyarország Ingatlanfinanszírozási Hitelezési Zrt. hitel- és pénzkölcsön nyújtására, illetve követelésvásárlásra vonatkozó engedélyét és elrendelte a pénzügyi vállalkozás végelszámolását.
A koronavírus-járvány okozta gazdasági válsághelyzet kialakulásakor a törlesztési moratóriumba való belépés, a krízis elmúltával, az adósok jövedelemtermelő képességének visszaszerzésével a fizetési stopból kilépés a racionális döntés - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Kifejezetten mérsékelte a költségvetési kockázatokat a 2017-2020. közötti monetáris politika - szögezik le az Állami Számvevőszék szakértői a költségvetési kockázatokat értékelő elemzésükben.
A Magyar Nemzeti Bank szerdai eurolikviditást nyújtó devizaswap tenderén minden banki ajánlatot elfogadott és 2613 millió euró (915,44 milliárd forint) értékben kötött ügyletet július 8-i lejárattal - közölte a jegybank.
A cseh jegybanki tanács szerdán 0,25 százalékról 0,5 százalékra emelte az alapkamatot - közölte Markéta Fiserová, a Cseh Nemzeti Bank szóvivője a testület ülése után Prágában.
Forgalomba került az új, polimer alapanyagú brit 50 fontos bankjegy, amelyen Alan Turing portréja látható.
Turing, akit a modern számítástudomány és a mesterséges intelligencia koncepciójának...
A várakozásoknak megfelelő mértékű volt a jegybanki kamatemelés az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a jegybanki alapkamat mértékét 30...
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az árstabilitás biztosítása, az inflációs kockázatok tartós hatásainak megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében indította el a kamatemelési ciklust - írták a keddi, kamatemelést indokló közleményben.
Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.
A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.
A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.
a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek