Hirdetés
Kezdőlap Tudomány

Tudomány

Vita az univerzum koráról – megegyeztek a csillagászok

Régóta vitatott kérdésben jutottak egyezségre a csillagászok: megállapították, hogy az univerzum mintegy 14 milliárd éves - olvasható a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Magyar tudósok a Top10-ben – Platón kockaelméletét igazolták

Az év legérdekesebb tíz tudományos írása közé sorolta Domokos Gábor, a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Építészmérnöki Kar tanára és szerzőtársai írását a Science, a tudományos élet egyik legnevesebb szaklapja.

Tanulmány. A kutyák nem tudják, hogy a szavak minden hangja számít

Annak ellenére, hogy a kutyák hallása kiváló, mégsem figyelnek a szavak közötti különbségekre, ha azok csak egy beszédhangban térnek el. A négylábúak ilyen jellegű figyelmi beállítódása lehet az egyik oka annak, hogy a legtöbb kutya élete során csak kevés szót tanul meg felismerni - a többi között ezt állapították meg az MTA-ELTE Lendület Neuroetológiai kutatócsoportja.

Fordulat. Már több a mesterséges test a Földön, mint az élő szervezet

Az emberek által termelt és előállított tárgyak tömege első alkalommal szárnyalta túl a Föld összes élőlényének tömegét egy becslés szerint. Izraeli kutatók a Nature című...

Belefúrt a Holdba a kínai űrszonda

Megkezdte a kőzetminták gyűjtését a Holdon a Csang'o-5 kínai űrszonda - jelentette be szerdán a kínai nemzeti űrügynökség.

Kutatás-fejlesztés. Magyarország a 22. helyen áll az EU-ban

Magyarországon a kutatás-fejlesztési (k+f) ráfordítások folyó áron számított összege 2019-ben elérte a 702 milliárd forintot, amellyel hazánk a 22. helyet foglalta el az európai innovációs rangsorban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Budapesten épül a prototípus. Itt tesztelik a világ első kísérleti fúziós erőművének berendezését

Az Energiatudományi Kutatóközpontban, Magyarországon tesztelik a világ első kísérleti fúziós erőművének, az ITER-nek (Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor) az egyik kulcsfontosságú, a biztonságos üzemeltetéshez szükséges berendezését.

Miniveséket “nyomtattak” ausztrál kutatók

Nagy számú, stabil minőségű minivesét hoztak létre ausztrál kutatók a háromdimenziós nyomtatáshoz hasonló eljárást magába foglaló technológia révén. (Videó)

Rákkutatás. A molekuláris olló hatékony két agresszív típus kezelésében

A DNS célzott, rendkívül pontos szerkesztését lehetővé tévő CRISPR/Cas9 "molekuláris olló" alkalmazása rendkívül hatékonynak bizonyult két agresszív ráktípus kezelésében egérkísérletek során - jelentették be a Tel-avivi Egyetem kutatói.

Tízmilliárd éve falta fel a Tejút – csillagerdőben találtak rá

Fosszilis galaxist fedeztek fel tudósok a Tejútrendszer mélyén a Sloan Digital Sky Survey (SDSS) égboltfelmérési program APOGEE tudományos projektjének adatait elemezve.

Két exobolygót fedeztek fel svájci csillagászok

Két exobolygót fedeztek fel svájci csillagászok a Mexikóban lévő SAINT-EX obszervatórium segítségével. A TOI-1266 jelű vörös törpe körül keringő exobolygók, vagyis Naprendszeren kívüli planéták felfedezése...

Tanulmány a környezetet alakító ökoszisztéma-mérnök fajokról és a kihalás összefüggéseiről

Az ökoszisztéma-mérnök fajok számának növekedése stabilizálja az egész ökológiai hálózatot, aminek révén csökken a fajkihalás - állapították meg a kutatók.

Műanyagot fal az új szuperenzim – hatszoros sebességgel

Brit kutatók olyan "szuperenzimet" hoztak létre, amely egy korábban kifejlesztett enzimnél hatszor gyorsabban képes lebontani a műanyagot.

Sósvízű tavak hálózatát fedezték fel a Mars felszíne alatt

Sósvízű tavak hálózatát fedezték fel a Mars felszíne alatt a déli-sarkvidéknél egy nagy földalatti tó mellett.

Eddig ismeretlen mechanizmussal fertőz a Covid – szegedi kutatók tanulmánya

A koronavírus eddig ismeretlen új fertőzési mechanizmusát fedezték fel a szegedi Pharmacoidea Kft. kutatói. A felfedezés lehetőséget biztosíthat a kórokozók sejtbe jutásának gátlására.

Csak 19 óra egy év a pokoli bolygón – kőhajításra a Földtől

Az első ultraforró Neptunusz-szerű bolygót fedezte fel egy nemzetközi csillagászokból álló kutatócsoport - számolt be a Nature Astronomy című folyóirat.

Molekuláris olló. Génszerkesztett szuperállatokat alkottak kutatók

A világon elsőként hoztak létre olyan génszerkesztett hím állatokat, amelyek spermájának felhasználásával a betegségeknek jobban ellenálló és magasabb húsminőséget biztosító állatok születhetnének.

Európai űrkutatás, projekt a bolygó védelmére – aszteroidák ellen

Az Európai Űrkutatási Hivatal (ESA) megkezdte a munkát az első olyan bolygóvédelmi rendszer kiépítésén, amely aszteroidabecsapódásoktól hivatott oltalmazni a Földet.

Vakságot gyógyít – kitüntették. Roska Botond egymillió eurós Körber-díja

A világ egyik legnagyobb, egymillió euró pénzjutalommal járó tudományos elismerésével, a Körber Európai Tudományos Díjjal tüntették ki Hamburgban a Svájcban kutató magyar neurobiológust, a vakság gyógyításán dolgozó Roska Botondot.

Hasfájás. Nem ittak tejet a bronzkorban Közép-Európában

Nem ittak tejet a bronzkori emberek Közép-Európában. Örökítőanyagon végzett elemzések szerint a fehérjetartalmú ital a legtöbb embernél hasi fájdalmakat okozott ebben az időszakban.
Hirdetés

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...