Rekordalacsonyra zuhant a brit gazdaság aktivitásának átfogó márciusi mérőszáma - derült ki az IHS Markit előzetes adataiból. A ház főközgazdásza szerint a koronavírus-járvány máris nagyobb ütést mért a brit gazdaságra, mint a 2008-2009-es globális pénzügyi válság.
A koronavírus-járvány káros gazdasági hatásait kivédendő a amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer, a Federal Reserve (Fed) újabb jelentős lépéseket tett.
A koronavírus-válság ötszáz milliárd euró veszteséget okozhat a német gazdaságnak és több mint egymillió munkahely elvesztésével járhat - derült ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének elemzéséből.
Kijárási tilalmat rendel el - különösen az olasz drámai halálozási arányszám nyilvánossá válása után - egyre több európai ország. Van értelme? A Frankfurter Allgemeine Zeitung a Bielefeldi egyetem egészségügyi ökonómusát, Wolfgang Greinert kérdezte. (Az írásban közöltek túlmutatnak önmagukon, hiszen életbevágó döntés előtt áll az ország. Ennek tudatában közöljük az alábbi cikket - a szerk.)
Az orosz központi bank a várakozásoknak megfelelően szinten tartotta az alapkamatot. Az elnök szerint a jegybanknak még sok kihasználatlan lehetősége van, és nincs értelme annak, hogy az állam pénzt adjon az embereknek a fogyasztói aktivitás fenntartása céljából.
Fizetésképtelenséget jelentett a Vapiano étteremlánc. A német társaság a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására indított kormányzati programoktól reméli a csőd elkerülését.
Tizenöt bázisponttal 0,10 százalékos történelmi mélypontra csökkentette irányadó kamatát a Bank of England. A brit monetáris tanács ezen túl 200 milliárd fonttal megemelte a mennyiségi enyhítésre fordítható keretet is.
Drasztikusan romlott az üzleti hangulat márciusban a német vállalati vezetők körében - derült ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének adataiból.
Az európai országok többsége lezárta határait. Az áruellátásról, különösen a lakossági alapellátásról azonban gondoskodni kell, és persze az ipari termelés folytatását biztosító részegységek célba juttatása is kívánatos lenne. Több európai vállalat már a gyárak leállításáról döntött. Németországi körkép.
A koronavírus-járvány miatt gondokkal küszködő amerikaiakat egyszeri összeggel segítené, a gazdaságot pedig ezermilliárd dolláros pénzügyi csomaggal élénkítené a szövetségi kormány - jelentette be Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter.
Nyolcéves mélypontra zuhant a gazdasági hangulatindex márciusban Németországban, az euróövezeti mutatók pedig a 2008-as válsággal összemérhető mértékben romlottak - derült ki a berlini ZEW gazdaságkutató intézet felméréséből.
Az IMF kész bevetni ezer milliárd dolláros hitelezési kapacitását, hogy támogatást nyújtson tagországainak a koronavírussal szembeni harcban. Eddig húsz ország fordult a szervezethez.
Négyéves mélypont közelébe zuhant a kőolaj világpiaci ára, miután a Fed és a világ más nagy központi bankjainak összehangolt lépései sem tudták megnyugtatni a befektetőket.
A kormányok kényszerintézkedései miatt egyre több légitársaság függeszti fel üzemelését, a még repülő cégek pedig jelentős kapacitás-csökkentést hajtottak végre. Az érdekükben felszólaló Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség csődhullám lehetőségére figyelmeztet.
Összehangolt akciót jelentettek be a világ vezető jegybankjai az új koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak enyhítése céljából. A Fed 1 százalékponttal csökkentette irányadó kamatlábát.
Felső korlát nélküli hitelprogramot indít a német szövetségi kormány a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására - jelentették be Berlinben.
A Wall Streeten 1987 óta nem volt ilyen rossz a helyzet, mint most, a koronavírus-járvány miatt. A Fed 1500 milliárd dollárt pumpál a piacokba - jelentette a The Wall Street Journal című lap.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek