Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Sikeres volt a Utazás+ Kiállítás és a Budapest Boat Show
No menu items!

Sikeres volt a Utazás+ Kiállítás és a Budapest Boat Show

Fotó Urbán Györgyi

Több mint 23 ezer látogató kereste fel a 47. Utazás+ Nemzetközi Turisztikai Kiállítás és Élményfeszt rendezvényt, valamint a vele egy időben rendezett Budapest Boat Show-t február 20-23. között – közölte a Hungexpo.

A négy nap alatt a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban számos szakmai eseményt szerveztek, a Budapest Boat Show-val, a Karaván Szalonnal és az E-bike Test&Show-val egy időben, összesen több mint 30 ezer négyzetméteres alapterületen fogadták a látogatókat. A 35 ország 250 kiállítója visszajelzései alapján idén nőtt a termékek és szolgáltatások iránti komoly érdeklődők aránya, számos üzlet köttetett – közölték.

Az ország legnagyobb turisztikai seregszemléjén idén is kiemelt szerepet kapott egy külföldi ország és egy hazai térség: a külföldi díszvendég idén Szlovákia volt, a meglepetések országa, amely nagy standdal, 17 kiállítóval és számos érdekességgel, kóstolóval mutatkozott be. A belföldi díszvendég ezúttal a Négy Évszakos Balaton és a VisitBalaton365, a magyar tenger hivatalos desztinációs menedzsment szervezete volt.

A rendezők szerint nagy siker volt a Blogger Corner, a Járatlan Utakon Fesztivál, amelyen hátizsákos utazók tartottak élménybeszámolókat, valamint az Afrika Expo. A két éve még újdonságnak számító E-bike Test&Show-t most is nagy érdeklődés kísérte: több ezren próbálták ki a kiállított elektromos kerékpárokat az erre a célra épített 3000 négyzetméteres tesztpályán. A 33. Budapest Boat Show-n idén 40 kiállító több mint 100 hajót állított ki, a kiállítás díszvendége 2025-ben a Magyar Motoros Vízisport Szövetség volt – közölték a szervezők.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás