Hirdetés
Kezdőlap Hírek Sikkasztás? Újabb eljárás a volt francia miniszterelnök ellen
No menu items!

Sikkasztás? Újabb eljárás a volt francia miniszterelnök ellen

Francois Fillon karrierjének a felesége nevében történt sikkasztási botránya vetett véget. Fotó: AP/Michel Euler

Újabb sikkasztásgyanús ügyben folyik eljárás Francois Fillon ellen. A volt francia miniszterelnököt tavaly azért ítéltek börtönbüntetésre, mert még törvényhozóként fiktív állásban foglalkoztatta a feleségét.

A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló ügyészség 2017-ben azért indított vizsgálatot közpénzek elsikkasztásának gyanújával a volt kormányfő ellen, mert Mael Renouard írót 2013 és 2015 között parlamenti asszisztensként foglalkoztatta.

Az író Francois Fillon beszédírója volt a miniszterelnöksége idején 2007 és 2012 között, majd ő írta meg a politikusnak az elnökválasztási programját bemutató kötetét, amely 2015 szeptemberben jelent meg. A könyv több mint 100 ezer példányban kelt el, s Fillonnak 250 ezer eurós honoráriumot biztosított.

A vizsgálat arra keresi a választ, hogy az ezen időszak alatt parlamenti asszisztensként 38 ezer eurót kereső Mael Renouard végzett-e más tevékenységet is a képviselő mellett, vagy kizárólag a könyv megírásával foglalkozott.

Igazságügyi források szerint az ügyben már 2017-ben vizsgálódni kezdett az ügyészség, párhuzamosan a politikus felesége, Penelope Fillon fiktív foglalkoztatása miatt indított eljárással, de aztán befagyasztották a vizsgálatot 2019 áprilisig, amíg az utóbbi ügy bírósági szakaszba került.

A politikus karrierjének a felesége nevében történt sikkasztási botránya vetett véget, a jobbközép Köztársaságiak egykori elnökjelöltje kénytelen volt visszalépni a 2017-es elnökválasztástól, amelyet végül a centrista Emmanuel Macron nyert meg. Fillont két év letöltendő és három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték 2020 júniusban, de a politikusnak nem kellett börtönbe vonulnia, miután fellebbezett az ítélet ellen.

Az újabb eljárásban Fillont már meghallgatták, a vizsgálóbírók a közeljövőben döntenek arról, hogy vádemelés nélkül lezárják-e az ügyet vagy pedig büntetőbíróság elé küldik a visszavonult politikust.

Elképesztő azt gondolni, hogy egy parlamenti munkatárs nem vehet részt a képviselője egyik politikai kötetének megírásában” – mondta az AFP hírügynökségnek Antonin Lévy ügyvéd, aki Francois Fillont képviseli. “Ez az eljárás teljesen az ügyészség kitalációja, amely üres eljárásokat akar mindenáron fenntartani, és néhány héttel a fellebbezési eljárás előtt előszedi őket” – tette hozzá.

A felesége fiktív foglalkoztatása ügyében novemberben kezdődik Francois Fillon perének másodfokú tárgyalása.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás