Kezdőlap Agrárvilág Sok az élelmiszerhulladék, program hogy ne legyen maradék
No menu items!

Sok az élelmiszerhulladék, program hogy ne legyen maradék

Az unió 28 tagállamában évente 88 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, amelynek értéke eléri a 143 milliárd eurót, Magyarországon 1,8 millió tonna az élelmiszerhulladék évente. Ugyanakkor a magyarok 60 százaléka nem ismeri az élelmiszerek minőségmegőrzési idejére vonatkozó jelöléseket.

Mindez a LIFE Food Waste Platform élelmiszerhulladékok keletkezéséről és mérsékléséről szervezett nemzetközi konferenciáján  hangzott el Budapesten.

Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a LIFE Food Waste Platform élelmiszerhulladékok keletkezéséről és mérsékléséről szóló nemzetközi konferencián Budapesten. elmondta: 2016-ban elindult a Maradék nélkül élelmiszerpazarlás elleni program, amihez a tárca és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is csatlakozott. A program azt a célt tűzte ki, hogy 2020-ig 8 százalékkal csökkenjen a magyar háztartások élelmiszerhulladéka.

Zsigó Róbert ismertette: a becslések szerint az unió 28 tagállamában évente 88 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, amelynek értéke eléri a 143 milliárd eurót. Magyarországon 1,8 millió tonna az élelmiszerhulladék évente, ennek egyharmada a háztartásokban termelődik. Egy főre vetítve egy magyar háztartás évente 68 kilogramm élelmiszerhulladékot termel a Nébih felmérése alapján, ennek a fele megmenthető lenne több odafigyeléssel.

Az államtitkár kitért arra: a Maradék nélkül program kiemelt figyelmet szentel az élelmiszerlánc szereplőinek támogatására is az élelmiszerhulladékok mérséklésében: a kampány 4 munkacsoportot működtet, szakértői a vendéglátás, a kereskedelem, az ipar és a civil szektor kihívásaira próbálnak megoldásokat találni. Iskolások számára is kidolgoztak egy ismeretterjesztő anyagot, ezzel szeretnék növelni a korosztály tudatosságát.

Magyarország első alkalommal csatlakozott a LIFE konferenciaprogramjához, amelyen 14 ország 120 képviselője van jelen – ismertette Zsigó Róbert. A tanácskozáson a hazai és a külföldi szakemberek a vendéglátás-közétkeztetés, a kereskedelem, az élelmiszeripar és a háztartások élelmiszer pazarlásának visszaszorításával kapcsolatos kihívásokat vitatják meg.

Vytenis Andriukaitis, az Európai Unió egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztosa elmondta: a budapesti konferencián 4 programot mutattak be az élelmiszerpazarlás csökkentésére. Hozzátette: az ENSZ egyik fenntarthatósági célkitűzése értelmében az élelmiszerpazarlást a felére kell csökkenteni a következő 12 évben, 2030-ig. Ennek érdekében sürgős intézkedésekre van szükség. Az EU aktív a témában, az Európai Parlament és a Tanács májusban felülvizsgálta a vonatkozó irányelveket, és a tagállamoknak 2019 márciusáig az élelmiszerpazarlás csökkentésére nemzeti tervet kell készíteniük, és arról évente jelenteniük kell.

Kitért arra, hogy egy tanulmány szerint a magyarok 60 százaléka nem ismeri az élelmiszerek minőségmegőrzési idejére vonatkozó jelöléseket, amin javítani kell.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indul a Vadászkürt Expressz!

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2025. szeptember 27-én, szombaton ismét megrendezi...

Ismét megmozgatta a közösségeket a hungarikum pályázat

Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásba

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.
Hirdetés

Hírek

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Hirdetés

Gazdaság

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...