Kezdőlap Zöld üzlet Súlyos gazdasági következményei lehetnek az élővilág pusztulásának

Súlyos gazdasági következményei lehetnek az élővilág pusztulásának

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az élővilág védelmének szükségessége, nem csupán etikai, hanem gazdasági szempontból is kiemelten fontos – közölte Ökrös Oszkár, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára az ENSZ 16. Biológiai Sokféleség Csúcstalálkozóján, Caliban. A nemzetközi eseményen egy közös szakmai rendezvény keretében mutatták be a Magyar Nemzeti Bank, az Európai Bizottság, az OECD és az agrártárca közös kutatásának eredményeit a biológiai sokféleség csökkenésének pénzügyi kockázatairól.

 A tanulmányt ismertető nemzetközi rendezvényen Ökrös Oszkár, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a hasonló kutatások nemcsak a gazdasági szektort segítik a pénzügyi kockázatok jobb megragadásában és csökkentésében, hanem a természetvédelem ügyének láthatóságát is növelik, és kézzelfogható tudományos adatokkal támasztják alá annak szükségességét. 

Ökrös Oszkár véleménye szerint a teljes globális GDP több mint fele a természettől és annak szolgáltatásaitól függ, ezért az élővilágra leselkedő kockázatok egyben pénzügyi veszélyt is jelentenek.

A három szervezet közös tanulmánya szerint az élővilágot sújtó sokkok következtében a GDP akár 4-7%-kal csökkenhet, a nem teljesítő hitelek aránya pedig 1-3%-kal nőhet. A helyettes államtitkár aláhúzta, hogy e felismerés alapján a magyar kormány komolyan veszi a biológiai sokféleség megóvását és a természetvédelem kérdését, ezért hazánk a világon az elsők között fogadta el 2030-ig szóló Nemzeti Biodiverzitási Stratégiáját, és az elmúlt tizenöt évben korábban nem látott mértékű természetvédelmi beruházást valósított meg.

Ökrös Oszkár kiemelte, hogy Magyarország területének egyötöde védett és a kormányzati beruházok több mint 300 000 hektáron, a védett területek mintegy 15%-án javítottak az élőhelyek állapotán.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mol-csoport: öregszik a közép-kelet-európai régió autóparkja

A közép-kelet-európai régióban a járműpark átlagos életkora elérte vagy meghaladta a 12 évet és a válaszadók 48 százaléka 10 évnél idősebb autót vezet. Ennek ellenére az autósok csaknem fele nem tervezi lecserélni járművét a következő 5 évben, függetlenül annak életkorától

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Június elsejétől a késési biztosítás a MÁV-csoport minden járatára vonatkozik

Június elsejétől a késési biztosítás a MÁV-csoport minden járatára,...

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Hírek

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.

Drágábban utazunk – Drágul a BKK jegyek ára

Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára vasárnaptól - tudatta a cég közleményben szerdán.

Hol érdemes lekötni a pénzünket?

Feltétel nélkül 5 százalék feletti, egyéb feltételek teljesítésével pedig ennél akár magasabb kamatra is leköthetjük a bankoknál a megtakarításunkat. Az alapkamat nem változott, így az ahhoz kapcsolt betéti kamatok is kitartanak.

Környezetvédelmi minősítést kapott Bécs adatközpontja

Május 25-én a Bécsi Városi Adatközpont (Rechenzentrum der Stadt Wien) elsőként nyerte el az Osztrák Környezetvédelmi Kitűntetést.

Róma a sláger – a nemzetközi repülőtér forgalma 21 százalékkal nőtt egy év alatt

A római nemzetközi repülőtér utasforgalma tavaly 21 százalékkal nőtt, és az idén további növekedés várható - mondta Marco Troncone vezérigazgató.

Később eszünk szamócát, elhúzódik a szabadföldi szüret

Jó szezonban bíztak idén a hazai szamócatermesztéssel foglalkozó gazdálkodók, de eddig „felemásnak” bizonyul a szezon. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) közös piaci körképe szerint a fóliás termesztésből származó szamóca május első hetében jelent meg a piacon, a szabadföldi gyümölcs szedése pedig május 15-20. között kezdődött.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,