Kezdőlap Világgazdaság Szaúdi dróntámadások. Amerika csőre töltve vár

Szaúdi dróntámadások. Amerika csőre töltve vár

Az amerikai kormány csőre töltve készen áll a válaszadásra a Szaúd-Arábia elleni támadások után – jelentette ki a Twitteren Donald Trump amerikai elnök, aki szerint Irán áll az incidens hátterében. Az amerikaiak az olajtartalék egy részét is megnyithatják.

Az olajterminálok elleni támadást jemeni húszi lázadók vállalták magukra. Kép: Hamad I Mohammed/Reuters

“Van okunk azt hinni, hogy tudjuk, ki követte el, a bizonyítékoktól függően csőre töltve várunk, de még várjuk a (szaúdi) királyság álláspontját is arról, hogy szerintük ki hajtotta végre ezt a támadást, és milyen körülmények között haladjunk tovább” – írta a mikroblogban az amerikai elnök a szaúdi olajterminálok ellen szombaton elkövetett támadásra utalva. A támadást a jemeni húszi lázadók vállalták magukra, de Washington szerint Irán állt a háttérben. Az iráni külügyminiszter vasárnap a Twitteren határozottan cáfolta ezt.

Trump egy másik mikroblog-bejegyzésben tudatta: tekintettel arra, hogy a Szaúd-Arábia elleni támadásnak megvan a hatása az olajárakra, felhatalmazta az energetikai tárcát és az illetékes hivatalokat az amerikai stratégiai olajtartalék (SPR) megnyitására szükség esetén. Mint írta: meghatározott mennyiségű nyersolajról van szó, amely elég a piacok megfelelő ellátásához.

Az amerikai sajtó már vasárnap délelőtt az energetikai minisztérium egyik meg nem nevezett tisztségviselőjére hivatkozva közölt értesüléseket arról, hogy

a kormány kész megnyitni a mintegy 645 millió hordónyi stratégiai olajtartalékának egy részét.

A Fehér Ház tanácsadója, Kellyanne Conway ugyanakkor vasárnap délelőtt a Fox televíziónak adott interjújában arról beszélt, hogy Trump továbbra sem zárja ki az iráni atomprogram újratárgyalásának lehetőségét a teheráni vezetéssel. Conway leszögezte ugyan, hogy a támadás “nem segíti” egy ilyen találkozó létrejöttét, de Trump “azért megfontolja ezt a lehetőséget is”. Amerikai sajtójelentések szerint az esetleges találkozóra Donald Trump és Haszan Róháni iráni elnök között a héten, az ENSZ-közgyűlés New York-i ülésszakán kerülhet sor.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.