Kezdőlap Zöld üzlet Tájegységi központ épül Tardoson a Gerecse jövőjéért 
No menu items!

Tájegységi központ épül Tardoson a Gerecse jövőjéért 

Fotó: Pelsőczy Csaba

A Gerecsei Tájvédelmi Körzet központjában, Tardoson egyedülálló fejlesztés veszi kezdetét. A 310 millió forintos uniós támogatással megvalósuló Jura Ház nemcsak a természetvédelmi őrszolgálat új bázisa lesz, hanem a fenntartható fejlődés, a közösségi összefogás és a környezeti nevelés szimbóluma is – jelentette be Rácz András, az Agrárminisztérium államtitkára csütörtökön a tardosi polgármesteri hivatalban.

Ez a beruházás mérföldkő a térség életében, hiszen egyszerre erősíti a természetvédelmi őrök munkáját, támogatja az ökoturizmust, és hozzájárul a helyi közösség életminőségének javításához. A természetvédelmi őrök szerepe kulcsfontosságú, hiszen ők végzik a védett területek mindennapi felügyeletét, gondoskodnak az élőhelyek állapotának megőrzéséről, a veszélyeztetett fajok védelméről, valamint a jogsértő tevékenységek – például az illegális hulladéklerakás vagy a védett növények gyűjtése – megelőzéséről és feltárásáról.

Feladatukhoz tartozik a természetvédelmi kezelések koordinálása, a monitoringtevékenységek végzése, valamint a környezeti nevelés és a lakosság tájékoztatása is. Az őrök munkája nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a térség természeti értékei hosszú távon fennmaradjanak. A Jura Ház fejlesztése éppen ezért kiemelt jelentőségű. Az új központ nemcsak a természetvédelmi őrszolgálat számára biztosít majd korszerű infrastruktúrát, hanem lehetőséget teremt szakmai együttműködésekre, kutatásokra, valamint környezeti nevelési és ökoturisztikai programok szervezésére is.

A helyszín kiválasztása nem véletlenül esett Tardosra, hiszen a Gerecsei Tájvédelmi Körzet mértani központjában, a Malom-völgyben található, ahol a változatos élőhelyek, a Natura 2000 területek és a helyi közösség aktív támogatása ideális feltételeket teremtenek a természetvédelmi munka számára. A Jura Ház névválasztása szimbolikus, a térség földtani múltjára utal, hiszen a Gerecse jura kori mészköveiről híres, amelyekben az évmilliók lenyomatait őrzi a táj.

Az államtitkár kiemelte, a Jura Ház nem csupán a természetvédelmi őrszolgálat megerősítését szolgálja, hanem új lehetőségeket teremt a környezeti szemléletformálásban és a fenntartható turizmusban is, így a Gerecse értékei minden generáció számára megőrizhetők maradnak. A projekt megvalósítása egyszerre jelent előrelépést a természetvédelem, a helyi közösségi élet és a gazdaság számára, hiszen a tájvédelmi központ nemcsak védelmi központ, hanem tudásbázis, közösségi tér és inspirációs helyszín is lesz.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Az EU pénzügyi stabilitási mechanizmusának osztályzati kilátását a Moody’s negatívra rontotta

A Moody's a múlt héten rontotta negatívra az addigi stabilról Franciaország "Aa3" államadósság-kötelezettségeinek besorolását.

Helyreáll az ellátási lánc és a kerozinszállítás a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren várhatóan november 7-én estétől

A mostani, üzemanyagfelvétellel kapcsolatos intézkedésből az utazóközönség semmit nem érzékelt, a repülőtér fennakadás nélkül üzemelt és üzemel.

15 éves Pécs zenei szíve – családi nappal ünnepli születésnapját a Kodály Központ

A programok díjmentesen, ingyenes regisztrációs jeggyel látogathatók, melyek november 3-tól vehetők át a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. jegypénztáraiban.A jegyek a termek befogadóképességének mértékéig igényelhetők.
Hirdetés

Hírek

Bank360: Scoring – így dől el, lesz-e hiteled

A hitellel rendelkező ügyfelek adatai felkerülnek a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) adóslistájára, amely segítségével a hitelintézetek ellenőrizni tudják, hogy van-e már hitele a náluk hitelt igénylő ügyfélnek.

Az Indamedia csoporthoz került a Ringier Hungary

A vezető hazai állásportál, a Profession továbbra is kizárólagosan a Ringier tulajdonában marad, a Sportal.hu sportoldal tulajdonosa továbbra is a Ringier Sports Media Group (RSMG).

Az Asiana Airlines közvetlen járatot indít Szöul és Budapest között

Új kapu nyílik Ázsia felé – Dél-Korea közvetlenül elérhetővé válik Magyarországról.  

Az ipari termelői árak 2025 szeptemberében átlagosan 0,4 százalékkal elmaradtak az előző hónaphoz képest és 2,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit

Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 0,5, az exportértékesítési árak 0,3 százalékkal csökkentek, így az ipari termelői árak összességében 0,4 százalékkal mérséklődtek.
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...