Hirdetés
Kezdőlap Hírek Technológiai változásokra kell a magyar iparnak felkészülni
No menu items!

Technológiai változásokra kell a magyar iparnak felkészülni

A hidrogén lehet a jövő egyik jelentős energiahordozója, a magyar iparnak időben fel kell készülnie a technológiai változásokra – mondta az energiaügyi miniszter a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség nemzetközi konferenciáján csütörtökön Budapesten.

Lantos Csaba hangsúlyozta: a kormány célja Magyarország energiaszuverenitásának erősítése, amennyire lehet, itt kell előállítani a felhasznált energiát. Az ország elkötelezett a nukleáris technológia és a megújuló energiaforrások mellett. Az elmúlt időszakban “napenergia-forradalom” zajlott Magyarországon, tavaly év végére 5600 megawattnyi napelem állt üzembe.

A zöld hidrogén előállításánál fontos kérdésnek nevezte annak költségeit, valamint tárolásának lehetőségeit. Ez a terület a kutatás-fejlesztés fázisában jár, de készülni kell az új technológiák hazai alkalmazására – emelte ki Lantos Csaba.

Tavaly adták át Kardoskúton Magyarország első zöldhidrogén-előállító üzemét. Hamarosan termelésbe áll a Mol zöldhidrogén-üzeme Százhalombattán, a bükkábrányi létesítménnyel együtt pedig már három zöldhidrogén-előállító üzem lesz az országban – ismertette.

A napelemekkel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy idén tavasszal már lesznek időszakok, amikor a napelemek állítják elő az ország teljes áramszükségletét. A többletet exportálni vagy tárolni lehet, például akkumulátorokban, illetve a hidrogéntechnológia fejlődésével hidrogénes energiatároló berendezésekben – tette hozzá.

Magyarországon jelenleg 20 megawattnyi ipari méretű akkumulátor működik, egy új pályázattal ezt 440 megawattra szeretnék növelni. A háztartásokat zöldenergia termelésére és tárolására ösztönző Napenergia Plusz program kiírására szerda estig már több mint 20 ezren jelentkeztek – közölte.

Már meghaladja a 250 ezret a háztartási méretű napelemek száma, tehát a hazai családi házak 10 százaléka már napelemmel termel áramot, ezt növelik tovább a pályázati támogatással úgy, hogy akkumulátor is tartozzon a rendszerhez – ismertette.

A Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség kétnapos, Hydrogen Open 2024 nemzetközi konferenciáján a szervezet és az Energiaügyi Minisztérium együttműködési megállapodást írt alá a hazai technológiai fejlesztések szakmai támogatásáról és az iparági stratégia megújításáról.

Az aláírás után Lepsényi István, a szövetség elnöke elmondta: a hidrogéntechnológia megvalósítása nagy kihívás, jelentős kutatás-fejlesztési feladatokkal és beruházásokkal jár. Annak érdekében, hogy a magyar ipar részt tudjon venni ebben, mindenképpen szükséges célirányos állami támogatás, aminek a felhasználásához a szövetség javaslatokkal szeretne hozzájárulni.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.
Hirdetés

Hírek

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...