Kezdőlap Cégvilág Telekom: átlag feletti növekedés
No menu items!

Telekom: átlag feletti növekedés

A Magyar Telekom átlag feletti teljesítményt ért el a magyar piacon az év első felében, a növekedés minden szegmensben stabil – mondta Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese.

A telekommunikációs cég második negyedévi eredményeit értékelve Szabó elmondta: a csoport szintű bevételek 7,9 százalékkal 317,3 milliárd forintra emelkedtek az első fél évben, mindez a szolgáltatási bevételek tartós javulásának, valamint a rendszerintegrációs és IT-bevételek, illetve a készülékértékesítési bevételek növekedésének köszönhető.

Meglátása szerint az elmúlt időszakban a Telekom hozza a várt számokat, a jelentős piaci változások között is. A magyarországi előfizetéses mobil, szélessávú, és TV ügyfélbázis bővülése folytatódik.

Az osztalékok kapcsán annyit mondott: a 2018-as év után részvényenként 25 forintos osztalék fizetését tervezik, a 2017-eshez hasonlóan az osztalékpolitika stabil. Az osztalék változtatására a következő év zárását követően lát lehetőséget a gazdasági vezérigazgató-helyettes.

Vezetékes hálózatok építésére, fejlesztésére 2018-ban nagyjából 90 milliárd forintot költ a Telekom, tavaly 86 milliárd forint volt a CAPEX (beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba) költés.

Közölte: az idei évre nem látnak olyan hatást, amely jelentős befolyással lehetne a cég eddigi terveire. A vártnál nagyobb második negyedévi bevételnövekedés alapján arra számít, hogy az egész éves árbevétel az eredeti 600 milliárd forintos várakozásnál magasabb, hozzávetőleg 630 milliárd forint. A cég változatlanul mintegy 190 milliárd forint EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredményre számít.

Szabó János szerint a távközlési piac komoly változások előtt áll Magyarországon, minden szolgáltató technológiákat integrál. A piacot a mobil adathasználat vezérli, de a vezetékes adathasználatban is jelentős a növekedés. Kitért arra, hogy a roamingot egyre többen használják, az adathasználat bővülése a legjelentősebb. Az idén az első fél évben több mint másfélszer annyit telefonálnak roaming helyzetben az ügyfelek, mint 2017-ben, a roaming adatforgalom pedig a többszörösére nőtt ugyanebben az időszakban. A roaming hang, SMS és adatforgalom is emelkedik a nyári hónapokban, de ezek közül is az adatforgalom nő a legnagyobb mértékben – ismertette az MTI tudósítása szerint.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Hírek

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás