Kezdőlap Cégvilág Tizenegy év után vezetőváltás a magyar Siemensnél
No menu items!

Tizenegy év után vezetőváltás a magyar Siemensnél

Jeránek Tamás. Fotó: Siemens

A magyarországi Siemens elnök-vezérigazgatói posztját május 1-jétől Jeránek Tamás veszi át. Dale A. Martin tizenegy év után saját döntésére elköszön a vállalattól, nyugdíjba megy.

Az új elnök-vezérigazgató 2012 óta dolgozik a Siemens Zrt.-nél a Digital Industries terület vezetőjeként, 2020 óta a cég igazgatósági tagja. A szakember menedzsmentje alatt megtöbbszöröződött a vállalat egyik zászlóshajójának számító üzletág forgalma, duplázódott a területen dolgozó munkavállalók létszáma, és nagyszabású digitalizációs projekteket vittek végbe több nagy autóipari, gumiipari, gyógyszeripari, vegyipari, fémipari és cementipari megrendelőnél – közölte a Siemens.

Jeránek Tamás hangsúlyozta, feladatának tekinti, hogy ügyfeleik versenyképességének növelését a legjobb megoldásokkal támogassák.

Dale A. Martin

A Siemens kiemelte: Dale A. Martin irányítása alatt a vállalat az ipari digitalizáció, az automatizálás és az innováció kiemelkedő szereplőjévé vált a magyar piacon. Vezetésével a Siemens kulcsrakészen átadta az ország leghatékonyabb, kombinált ciklusú erőművét Gönyűn, Vectron mozdonyokat szállított a GYSEV-nek. Az ipari innováció, oktatás és fenntarthatóság aktív támogatójaként meghatározó szerepet játszott a repülőgépek elektromos hajtásrendszerének kifejlesztését célzó siemenses kutatás-fejlesztési program sikerében, közép- és felsőfokú duális képzési programok magyarországi elindításában, valamint fenntarthatósági és környezetvédelmi kezdeményezések megvalósításában a Siemens budapesti telephelyén.

Dale A. Martin 2013-2019 között három cikluson keresztül töltötte be a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöki pozícióját, elnökségének továbbra is tagja. 2020-ig négy éven át volt tagja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségének, 2017 óta tagja a Nemzeti Versenyképességi Tanácsnak. Kiemelkedő tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el, legutóbb 2021-ben Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki.

A Siemens AG a világ egyik vezető technológiai vállalata. A 2020. szeptember 30-ával zárult gazdasági évben a Siemens-cégcsoport globálisan 57,1 milliárd euró árbevételt, valamint 4,2 milliárd euró adózás utáni eredményt ért el, mintegy 295 000 munkatársat foglalkoztatott. A Siemens Zrt. 2019. évi nettó árbevétele 95,5 milliárd forint volt.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Hirdetés

Hírek

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.