Kezdőlap Pénzvilág Több mint egy év után csak elindult az ingyenes bolti készpénzfelvétel
No menu items!

Több mint egy év után csak elindult az ingyenes bolti készpénzfelvétel

Az ezt lehetővé tevő törvény hatályba lépése után több mint egy évvel elindult a bolti készpénzfelvétel. Egyelőre azonban csak egy-két kisboltban van ilyen szolgáltatás, ott is gyerekbetegségekkel küzd a rendszer – írja a Bank360.hu. 

Végre siker koronázta annak a Baranya vármegyei kisboltosnak az erőfeszítéseit, aki több mint egy éven át küzdött már azért, hogy bevezethesse a bolti készpénzfelvételt. A törvény már 2023 júliusától arra kötelezi a bankokat, hogy biztosítsák ezt a lehetőséget az ügyfelek számára.

A bankkártyás ügyfelek havonta két alkalommal összesen maximum 40 ezer forint erejéig díjmentesen vehetnek fel készpénzt a boltokban, ha vásárolnak, és ezt az üzletek is lehetővé teszik. Ez minden bank hirdetményében, üzletszabályzatában megtalálható 2023 júliusától, amióta a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló törvény módosításaként ez a szabály hatályba lépett.

A gyakorlatban azonban a megvalósítás késett, és nem csak azért, mert az üzletek nem akarták bevezetni ezt a szolgáltatást, ami számukra egyébként nem kötelező. Volt olyan falusi kisbolt, amelyik kifejezetten szerette volna, de hiába kilincselt több hitelintézetnél is, egyik sem adott neki olyan terminált, amely tudta volna nyújtani ezt a szolgáltatást.

Így működik a bolti készpénzfelvétel

Az OTP az idén nyárra megoldotta ezt a fejlesztést, és annál a néhány kereskedőnél, aki ezt igényelte, kicserélte a terminált egy újabbra, amelyik már ismeri a vásárlás készpénzátvétellel funkciót.

A gyakorlat a jogszabálynál valamivel szigorúbb lett. A már működő cash-back szolgáltatással a vásárlók csak akkor tudnak készpénzt felvenni a boltban, ha minimum 3 ezer forintért vásárolnak, a felvehető készpénz összege kerek 1000 forint lehet csak, minimum 1000 és maximum 20 ezer forint vehető fel egy alkalommal. A jogszabályban nincs minimális vásárlási összeg, és elvileg mind a 40 ezer forintot fel lehetne venni egyetlen alkalommal is díjmentesen. Sőt akár többet is fel lehetne venni, de azért már díjat számolhatnak fel a bankok.

Ezek a feltételek azonban csak a lakossági számlavezető bankokra kötelezőek. A boltok és a terminálokat üzemeltető pénzintézetek másképp is eljárhatnak, vagyis szigorúbb szabályokat is hozhatnak a készpénzfelvételnél. Ilyen a 3 ezer forintos minimális vásárlás, és a maximum 20 ezer forintos felvehető pénzösszeg is. Emellett persze azt is megtehetik, hogy egyáltalán nem vezetik be a boltban a készpénzfelvételt.

Az egyik kisboltos, akinek sikerült megfelelő szerződést kötnie az OTP-vel, és terminált is kapott, egyelőre még nem hirdette meg a lehetőséget a faluban, saját maga teszteli a rendszert, amely OTP-s bankkártyával működött, más bank kártyájával viszont nem.

A bolti készpénzfelvétel mellett és ellen is sok érvet felhoztak. Az ellenérvek között ott van, hogy ha túl sok készpénzt kell tartani emiatt, akkor a rablók célpontjává válhat az üzlet, vannak, akik drágának tartják, mivel a kereskedő számára annyi a díja, mint egy bankkártyás vásárlásnak, ez a szolgáltatás csak a vásárlónak díjmentes. Sokan mondják azt is, hogy nincs rá igény.

Volna rá igény, és a boltosnak is jó

A kis falvakban viszont, ahol nincs a közelben posta vagy ATM, jól jöhet ez a lehetőség. A boltosok is jól járhatnak vele vele, hiszen a kiadásaik jelentős részét (rezsi, adó, munkabérek, áruk) nem készpénzzel fizetik, hanem bankszámláról, a sok készpénzt emiatt be kell vinniük a bankba, ami sokba kerül, idő- és költségigényes. Emellett azt is elérhetik, hogy több vásárló megy be a boltba, és többet költ, ha van készpénzfelvételi lehetőség –  mondja Herman Bernadett, a Bank360.hu szakértője.

A nagyobb üzletláncok egyelőre nem indultak el ebbe az irányba, az egyetlen Penny kivételével, amely már 2015 közepén bevezette ezt a szolgáltatást. Az elfogadott bankkártyák köre viszont szűk: csak a Mastercard vagy Maestro típusú kártyával rendelkező OTP-s ügyfelek tudnak készpénzt felvenni a diszkontlánc üzleteiben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg. 

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.

Duna House: a magyarok többsége ingatlantulajdon-párti

Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.

Kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.
Hirdetés

Hírek

Elindult az önkormányzatok decentralizált számlavezetése

Október elsejétől elindult az önkormányzatok decentralizált számlavezetése a Magyar Államkincstárban, első körben 49 önkormányzat és azok 685 költségvetési szerve került bevonásra.

Folytatódott az online platformokon foglalt vendégéjszakák számának növekedése

Az év második negyedévében folytatódott az uniós tagországok rövid távra kiadott szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák számának növekedése az előző év azonos időszakához képest.

Korrekció mellett is stabil forgalmat mutatott a tőzsde szeptemberben

Szeptemberben mérsékeltebb teljesítményt mutatott a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe: a tavaszi-nyári csúcsokat követően a BUX szeptember végére 3,6 százalékos korrekcióval 98 871,6 ponton zárta a hónapot. Az azonnali részvénypiac forgalma ugyanakkor meghaladta az 330,9 milliárd forintot, amely napi átlagban 15 milliárd forintnak felelt meg.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának új tagja: dr. Ay Zoltán Nándor

Rigó Csaba Balázs GVH-elnök javaslata alapján a köztársasági elnök a Versenytanács tagjává nevezte ki Ay Zoltán Nándort.
Hirdetés

Gazdaság

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.