Kezdőlap Hírek Tokiói Olimpia - nézők és szponzorok nélkül. Kész ráfizetés
No menu items!

Tokiói Olimpia – nézők és szponzorok nélkül. Kész ráfizetés

Nem csak a lelátók maradnak üresek Tokiában – az olimpia szponzorai is sorra visszalépne visszalépnek

Egyre ráfizetésesebb a tokiói Olimpia. A jegyár bevételek kiesése után számos szponzorról is le kell mondaniuk a szervezőknek. A japán cégek egymás után lépnek vissza. A főtámogató, a Panasonic egyelőre kitart.

Nézők és szponzorok nélkül

Tokióban nem csak a nézők fognak hiányozni. A japán cégek hirdetései sem lesznek láthatók a pályák mentén. Egymás után lépnek vissza a szponzorációtól vagy kurtítják meg jelentsen reklámbüdzséjüket. Frusztráltak, amiért a szervezők az utolsó pillanatban, a korábbi ígéretekkel szemben, zárt ajtók mögötti sportrendezvényekről határoztak. Ráadásul erről csak a döntés megszületése után, a sajtóból értesültek a szponzorok.

A szervezők és a kormány három héttel az ötkarikás játékok, július 23-ai megnyitója előtt jelentették be, hogy a sportolóknak üres lelátók előtt kell pályára lépniük. A korábbi döntést, miszerint 10 ezer ember jegyet válthatott volna a játékokra, a COVID-fertőzöttek növekvő számára hivatkozva módosítoták. Az elmúlt napokban 24 óránként 1.000 új esetet regisztráltak a 14 milliós Tokióban. Legutóbb májusban, a harmadik hullám alatt találtak ennyi új fertőzöttet.

Nincs kinek hirdetni

A visszalépő szponzorok között van a világ egyik legnagyobb, tokiói központú sörgyártója, az Asahi, a kameráiról híres Canon, a legnagyobb japán biztosítótársaság, a Tokio Marine & Nichido Fire Insurance és az ország vezető élelmiszergyártója, az Ajinomoto is.

A döntésüknek négy motivációja van:

  • Többségében a japán piacon értékesítő és ott ismert cégek számára értéktelenné váltak a pályák melletti reklámfelületek a lelátókon ülő nézők nélkül, akik többségében japánok lettek volna.
  • A zártajtós, sokmilliárdos veszteséget okozó és várhatóan a járványhelyzeten is rontó játékok egyre népszerűtlenebben a japánok körében. A cégeknek kontraproduktív lenne, ha a japánok az olimpiához kötnék a nevüket.
  • A cégek rossz néven veszik, hogy nem kérték ki a véleményüket a döntés meghozatala előtt és még csak nem is tájékoztatták őket a bejelentést megelőzően.
  • A visszalépő szponzorok aránytalanul szigorúnak tartják a zártajtós versenyeket, mert amikor a szervezők idén tavasszal engedélyeztek 10 ezer nézőt, rosszabbak voltak a járványügyi számok.

Kritikus helyzet

A távol-keleti országban sokan ellenzik az olimpiai játékok megrendezését. Fotó: Reuters/Issei Kato

A japán szervezők csak a helyi szponzoroktól származó bevételekből részesülnek, akik kifejezetten a tokiói ötkarikás játékokra kötöttek együttműködési megállapodást. A nemzetközi támogatók hozzájárulásai, akiknek hosszútávú, több olimpiára vonatkozó, vagy határozatlan idejű szerződésük van, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kaszájába fizetnek.

A tokiói szervezők 60 japán céggel kötöttek szponzori szerződést, akik 3 milliárd dollárral támogatták volna a 2020-as játékokat. Ehhez hozzá jött volna még 200 millió, amit azért fizettek volna a cégek, hogy 2021-ben is a szponzorok között legyenek. A megállapodások megkötésekor azonban még azt ígérték a szervezők, hogy ha korlátozott számban is, de lesznek nézők a stadionokban.

Promóciós standok az üres promenádokon?!

„Egyedül hoztuk meg a döntést, nem konzultáltunk a többi céggel” – mondta név nélkül egy visszalépett szponzoráló vállalat vezetője a hírt világgá röpítő Reuters hírügynökségnek.

A Canon és a Tokio Marine & Nichido Fire Insurance együtt döntötték el, hogy mégsem akarnak standokat felállítani és molinókat kihelyezni a legtöbb sporteseménynek helyszínéül szolgáló, új, tengerparti tokiói városrész, a ’Waterfront City’ promenádjain. A ’Waterfront City’ a lerobbant tokiói teherkikötő rehabilitációjaként jött létre. A területen a sportlétesítmények, az olimpikon szálláshelyei és a sajtóközpont mellett több prominens japán vállalat építtetett magának irodaházat. Néhány hónapja a Canon és a Tokio Marine & Nichido Fire Insurance is ide helyezte át a központját.

Waterfront CityTokio Kép/Forrás/Flickr

A japánok az ’emberközeli játékok’ szlogenjével pályáztak a 2020-as olimpiára. Nem akarták hermetikusan elszeparálni az olimpiai falut. ’Waterfront City’ sétányai nyitva álltak volna a nagyközönség számára, lehetőséget teremtve a szurkolók és a játékosok találkozására. „Mindebből nem lesz semmi. Mi értelme lenne olyan promenádokon standokat felállítani és hirdetéseket kihelyezni, ahol csak a játékosok és az újságírók fordulnak meg?” – tette fel a költői kérdést a Tokio Marine & Nichido Fire Insurance marketing osztályának vezetője a Reutersnek. A Canon nem akart megszólalni az ügyben.

Kérdés, mit lépnek a nemzetközi szponzorok. Az eredeti tervek szerint többek között az Omega és a Swatch, a két világhírű svájci óragyártó is jelen lenne a sétányokon. A szervezők hivatalosan továbbra is kitartanak a standok felállítása mellett.

Mentik a menthetőt

A Panasonic nem lép vissza

A szervezőknek némi megkönnyebbülést jelent, hogy a japán főszponzor, a Panasonic továbbra is kitart. „Tisztában vagyunk a szerepünk fontosságával és a felelősségünkkel. A szervezők fájdalmas, de szükséges döntést hoztak, amit elfogadunk. Továbbra is büszkék vagyunk arra, a 2021-es Tokiói Olimpia főszponzora lehetünk” – mondta a támogató cégek sokaságának visszalépése után tartott sajtótájékoztatón a Panasonic elnöke. Elemzők szerint politikai nyomásra született a kommüniké. A kormány, illetve a szervezőbizottság így próbálja megtörni az elégedetlen japán szponzorok egységfrontját.

Petrus Szabolcs

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

America First: januártól jól megdrágulnak a nemzeti parkok belépői az USÁ-ban

Az amerikai belügyminisztérium bejelentése szerint 2026 januárjától...

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.