Kezdőlap Hírek Török igen a finn és a svéd NATO-csatlakozásra
No menu items!

Török igen a finn és a svéd NATO-csatlakozásra

A két északi ország néhány héten belül a szövetség teljes jogú tagjává válhat. Fotó: Bigstock

Törökország belegyezett Svédország és Finnország NATO-tagságának támogatásába – jelentette be az észak-atlanti szövetség elnöke, miután a felek aláírták az erről szóló megállapodást a madridi NATO-csúcs keretében.

Jens Stoltenberg tájékoztatása szerint a két ország várhatóan már szerdán megkaphatja a hivatalos felkérést a csatlakozásra, amelyet ugyan még mind a 30 NATO-tagállamnak jóvá kell hagynia, de így is néhány héten belül a szövetség teljes jogú tagjaivá válhatnak.

A sajtó előtt aláírt memorandum tekintettel van Törökország aggodalmaira, beleértve a fegyverexportot és a terrorellenes harcot – hangsúlyozta a NATO-főtitkár, aki szerint a NATO “nyitott ajtók politikája” történelmi sikert ért el, az újonnan csatlakozók tovább erősítik a szövetséget.

Mint mondta, Finnország és Svédország jól képzett katonákkal, modern technológiával és szilárd demokratikus intézményekkel járul hozzá az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez, ráadásul megváltoztatja a geostratégiai helyzetet a Baltikumban.

Jens Stoltenberg kitért arra, hogy Vlagyimir Putyin a NATO bővítésének ellenzésével épp annak ellenkezőjét érte el. “Bármelyik ország megválaszthatja jövőjét” – jelentette ki.

Finnország és Svédország májusban adta be felvételi kérelmét az észak-atlanti szövetségbe az Ukrajna ellen indított orosz támadásokra hivatkozva.

A tagországok közül egyedül Törökország vétózta meg a csatlakozást, azzal érvelve, hogy Svédország és Finnország pénzzel és fegyverrel is támogatja a terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspártot (PKK).

A török kormány követelte a PKK tagjainak, valamint a velük  szövetséges Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia tagjainak kiadatását, továbbá a 2019 októberben indított észak-szíriai török offenzíva miatt elrendelt svéd fegyverszállítási embargó feloldását.

Kérdésre válaszolva a NATO-főtitkár elmondta: a finn és a svéd kormány vállalta, hogy együttműködik Törökországgal a terroristagyanús személyek kiadatásában a jogállamiság keretein belül, a nemzetközi egyezményeknek megfelelően.

Az esetleges török vétó miatt egyébként Stockholm módosította a terrorizmus-ellenes törvényét.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
Hirdetés

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.