Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenéssel nyitott New York

Tőzsde – Csökkenéssel nyitott New York

Csökkenéssel nyitottak szerdán az irányadó New York-i tőzsdemutatók.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,12 százalékos, az S&P 500-as mutató ugyancsak 0,36 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,97 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

Nem várható jelentősebb árfolyammozgás, a befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) nyíltpaci bizottságának januári üléséről készített jegyzőkönyv közzétételére várnak. A tőzsdezárás előtt két órával nyilvánosságra kerülő dokumentumban fogódzókat keresnek annak megítélésére, hogy mennyire elkötelezett a Fed a rendkívül laza monetáris politika fenntartása mellett.

A Fed már majdnem egy éve a zéró szint közelében tartja kamatait, miközben likviditásnyújtó és eszközvásárlási programjaival masszívan pumpálja a pénzt a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságba. A Fed az inflációs cél kezelésének ősszel meghirdetett új, rugalmas megközelítésével hosszabb távon is eltűrheti majd a magasabb inflációt kamatemelés nélkül, hogy támogassa a gazdaság fellendülését és a teljes foglalkoztatottság elérének célját.

Elemzők arra figyelmeztettek, hogy ez a laza monetáris politika a Joe Biden kormányzata által javasolt 1900 milliárd dollár értékű új gazdaságösztönző csomaggal párosulva az infláció megugrását eredményezheti.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is borús a hangulat. Szerda délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,39 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,76 százalékos, a párizsi CAC-40 0,26 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,42 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2043 dollárt adtak, 0,56 százalékkal erősödött a dollár. A jenhez képest azonban 0,10 százalékkal gyengült a dollár, 105,94 jenen forgott.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,73 százalékkal, 1781,20 dollárra, az áprilisi szállítású aranyé pedig 1,13 százalékkal, 1778,60 dollárra csökkent a New York-i árupiacon.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökkenésre váltott, de napközben újabb 13 havi csúcson is járt.

Az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,08 százalékos mínuszban, 63,30 dolláron, a márciusi szállítású WTI pedig 0,57 százalékos veszteségben, 59,71 dolláron forgott fél négykor.

A Brent 64,74 dolláron, a WTI pedig 61,26 dolláron újabb több mint egyéves csúcsot döntött napközben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Drágábban utazunk – Drágul a BKK jegyek ára

Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára vasárnaptól - tudatta a cég közleményben szerdán.

A Török Konyha Hete 2025 – Egy este, ahol a kultúra a tányérra került

Május utolsó hetében ismét a török gasztronómia került reflektorfénybe....

Hol érdemes lekötni a pénzünket?

Feltétel nélkül 5 százalék feletti, egyéb feltételek teljesítésével pedig ennél akár magasabb kamatra is leköthetjük a bankoknál a megtakarításunkat. Az alapkamat nem változott, így az ahhoz kapcsolt betéti kamatok is kitartanak.

Környezetvédelmi minősítést kapott Bécs adatközpontja

Május 25-én a Bécsi Városi Adatközpont (Rechenzentrum der Stadt Wien) elsőként nyerte el az Osztrák Környezetvédelmi Kitűntetést.
Hirdetés

Hírek

Drágábban utazunk – Drágul a BKK jegyek ára

Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára vasárnaptól - tudatta a cég közleményben szerdán.

Hol érdemes lekötni a pénzünket?

Feltétel nélkül 5 százalék feletti, egyéb feltételek teljesítésével pedig ennél akár magasabb kamatra is leköthetjük a bankoknál a megtakarításunkat. Az alapkamat nem változott, így az ahhoz kapcsolt betéti kamatok is kitartanak.

Környezetvédelmi minősítést kapott Bécs adatközpontja

Május 25-én a Bécsi Városi Adatközpont (Rechenzentrum der Stadt Wien) elsőként nyerte el az Osztrák Környezetvédelmi Kitűntetést.

Róma a sláger – a nemzetközi repülőtér forgalma 21 százalékkal nőtt egy év alatt

A római nemzetközi repülőtér utasforgalma tavaly 21 százalékkal nőtt, és az idén további növekedés várható - mondta Marco Troncone vezérigazgató.

Később eszünk szamócát, elhúzódik a szabadföldi szüret

Jó szezonban bíztak idén a hazai szamócatermesztéssel foglalkozó gazdálkodók, de eddig „felemásnak” bizonyul a szezon. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) közös piaci körképe szerint a fóliás termesztésből származó szamóca május első hetében jelent meg a piacon, a szabadföldi gyümölcs szedése pedig május 15-20. között kezdődött.

Megkezdődött a Tapolcai- és Káli-medence egyik legfontosabb fejlesztése

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság történetének egyik legnagyobb, legjelentősebb természetvédelmi projektje vette kezdetét a Tapolcai- és a Káli-medencében. Ez a fejlesztés nemcsak a hazai környezetvédelem mérföldköve, hanem az itt élők és a jövő generációk számára is garanciát jelent arra, hogy a Balaton-felvidék egyedülálló természeti kincsei, élőhelyei és biológiai sokfélesége hosszú távon fennmaradjanak.

Aranykorát élik a magyar-amerikai agrárdiplomáciai kapcsolatok

A magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok egyre csak erősödnek, legyen szó politikáról, agráriumról, oktatásról vagy kereskedelemről – tájékoztatott Ökrös Oszkár helyettes államtitkár a Diego Morales indianai és Aurelis Skipwith Giacometto louisianai államminiszterrel, valamint Sidonia Morales tiszteletbeli konzullal folytatott megbeszélésen.

Budapestről fejlesztik a világ vezető egyetemei által használt szoftvereket

30-40 millió diákra van hatással 200 magyar mérnök munkája
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,