Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitott New York
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyitott New York

Emelkedéssel, történelmi csúcsokon nyitottak szerdán az irányadó New York-i tőzsdemutatók. A jó hangulatot a kedvező gyorsjelentések táplálják.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,17 százalékos, az S&P 500-as mutató ugyancsak 0,24 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,61 százalékos pluszban indította a kereskedést.

A gyorsjelentésekben szereplő vártnál jobb adatok, illetve előrejelzések hajtották fel a mikroblog-szolgáltatást nyújtó közösségi portál üzemeltetője, a Twitter, az internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó Lyft, a játékokat gyártó Mattel és a világ legnagyobb üdítőital-gyártója, a Coca-Cola árfolyamát.

A nyitás előtti elektronikus kereskedésben a Twitter 8,5 százalékkal, a Lyft 10 százalékkal, a Mattel több mint 2 százalékkal, a Coca-Cola pedig 1,9 százalékkal drágult.

A Cisco Systems – amely fogyasztói elektronikai berendezéseket, hálózati eszközöket, hang-, illetve kommunikációs technológiát és szolgáltatásokat tervez és értékesít – az ötödik egymást követő negyedévről jelentett csökkenő bevételt, árfolyama 4,6 százalékkal esett. A General Motors autógyártó 1 százalékos mínuszba került, miután arra figyelmeztetett, hogy a globális csiphiány 1,5-2 milliárd dollárt vihet el nyereségéből.

Az Eli Lilly gyógyszergyártó 1,6 százalékot ugrott arra a bejelentésre, hogy az amerikai gyógyszerfelügyelet jóváhagyta a Covid-19 betegség gyógyítására alkalmas kombinált antitest terápiáját.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is kedvező a hangulat. Szerda délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,25 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,06 százalékos, a párizsi CAC-40 0,03 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,17 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2132 dollárt adtak, 0,08 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest azonban 0,03 százalékkal erősödött a dollár, 104,16 jenen forgott.

Emelkedik az arany ára: az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,46 százalékkal, 1845,56 dollárra, az áprilisi szállítású aranyé pedig 0,57 százalékkal, 1847,90 dollárra kúszott fel a New York-i árupiacon.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

Az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,15 százalékos pluszban, 61,31 dolláron, a márciusi szállítású WTI 0,17 százalékos nyereségben, 58,46 dolláron forgott fél négykor.

A Brent 61,61 dolláron, a WTI pedig 58,77 dolláron újabb több mint egyéves csúcsot döntött. Január vége óta több mint 10 százalékkal ugrott meg mindkét olajfajta ára.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás