Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Jelentős emelkedéssel nyitottak kedden New Yorkban az irányadó tőzsdeindexek. A befektetőkre megnyugtatóan hat, hogy a jelek szerint tetőzhetett a koronavírus-járvány az Egyesült Államokban, de az óvatosság is megmaradt a gyorsjelentési szezon elindultával.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 1,28 százalékos, az S&P 500-as mutató 1,99 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 1,93 százalékos pluszban indította a kereskedést.

A nagybankok közül a JPMorgan Chase és a Wells Fargo tőzsdenyitás előtt közzétett beszámolójukkal elindították a gyorsjelentési szezont. A JPMorgan nyeresége 68 százalékkal zuhant a vártnál nagyobb tartalékképzés miatt, míg a Wells Fargo nyeresége 89 százalékkal esett a jelentős tartalékképzés és értékleírás következtében.

A Johnson & Johnson amerikai egészségügyi-kozmetikai cég a termékei iránti kereslet megnövekedésének köszönhetően 54,6 százalékkal növelte nyereségét az első negyedévben, így az igazgatótanács 6,3 százalékkal, 1,01 dollárra emelte az egy részvényre jutó osztalék értékére tett javaslatát.

A JPMorgan 2,81 százalékos, a Wells Fargo 1,68 százalékos, a Johnson & Johnson pedig 3,44 százalékos pluszban forgott a nyitást követő percekben.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken vegyesen alakult a kereskedés. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,84 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-30 index 1,35 százalékos, a párizsi CAC-40 0,62 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 1,26 százalékos pluszban állt. Milánóban 0,37 százalékkal, Madridban pedig 0,66 százalékkal emelkedett a vezető tőzsdeindex.

A nemzetközi bankközi devizapiacon kedd délután egy euróért 1,0960 dollárt adtak, 0,41 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,39 százalékkal gyengült a dollár, 107,34 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A piacokat nem győzte meg, hogy az OPEC+ néven is emlegetett csoport – a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének 14 tagállama és a velük szövetséges tíz ország, élükön Oroszországgal – a hét végén a kitermelés 9,7 millió hordós csökkentéséről döntött a következő két hónapra.

A júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,05 százalékos mínuszban, 31,09 dolláron, míg a májusi szállítású WTI 4,15 százalékos veszteségben, 21,48 dolláron forgott fél négykor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,97 százalékkal, 1730,64 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,40 százalékkal 1768,40 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

Hétfőn vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 1,39 százalékkal, 23 390,77 pontra, az S&P 500-as index pedig 1,01 százalékkal, 2761,63 pontra csökkent, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,48 százalékkal, 8192,42 pontra emelkedett.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás