Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Erősödéssel nyitott New York, drágult az olaj
No menu items!

Tőzsde – Erősödéssel nyitott New York, drágult az olaj

Erősödő indexekkel nyitottak hétfőn a New York-i részvénytőzsdék. 

A részvényárfolyamok gyorsan emelkedtek, miután Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök a G20-as csoport hét végi értekezletén megállapodott, hogy újrakezdik a kereskedelmi tárgyalásokat. Trump felajánlotta, hogy nem vezetnek be új vámokat, és enyhítik a Huawei ellen bevezetett szankciókat. A Dow Jones indexben szereplő 30 vállalat közül 28 árfolyama emelkedett a nyitás előtti kereskedésben. A kínai piacon különösen érdekelt csipgyártók jártak az élen, az Intel, az Advanced Micro Devices és a Micron Technologies 3-4,6 százalékkal erősödött.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,95 százalékkal, az S&P 500 1,17 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 1,70 százalékkal esett a nyitást követő percekben.

Pénteken erősödött New York. A DJIA 0,28 százalékkal, az S&P 500 0,58 százalékkal, a Nasdaq 0,48 százalékkal emelkedett.

Az olaj drágult, miután a OPEC és szövetségesei várhatóan legalább az év végéig meghosszabbítják a termelés-csökkentési megállapodást, sőt iraki források szerint a vártnál is nagyobb vágás következhet. Irán hétfőn csatlakozott a legnagyobb termelők szaúdi-iraki-orosz hármasához, támogatva az árak felsrófolására irányuló politikát.

Délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 1,67 dollárral 60,14 dollárra ment föl. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése szeptemberi határidőre 1,89 dollárral 66,63 dollárra emelkedett.

A dollár erősödött. Az euró kora délután 1,1343 dollár körül forgott a reggeli 1,1374 dollárral szemben.

Az arany ára csökkent, az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások újrafelvételével csökkent az aranynak mint biztos befektetési eszköznek a vonzereje. A feszültség csökkenése mérsékli a kockázatosabb befektetési eszközök, így az arany iránti keresletet. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1391,00 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 1,3 százalékkal alacsonyabban, mint péntek este. Az amerikai határidős jegyzés 1,2 százalékkal 1394,60 dollárra ment le.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás