Kezdőlap Hírek Új címkék a háztartási gépeken. Melyik a takarékosabb?
No menu items!

Új címkék a háztartási gépeken. Melyik a takarékosabb?

A mosógépek is új címkéket kapnak. Illusztráció: AFP

Lecserélik a háztartási nagygépek energiafogyasztását jelző eddigi címkéket, jövő március elseje után már csak az új jelölések lehetnek a készülékeken – hívta fel a figyelmet a MediaMarkt.

Mosó-, mosogatógép-, vagy hűtővásárlás során az első fontos információkat az energiafogyasztási címkékről lehet leolvasni, melyek olyan hasznos adatokat tartalmaznak, mint a gép fogyasztása, zajszintje, de a legszembetűnőbb a piros-sárga-zöld színskála az ABC jelölésekkel, illetve a sok + jel.

A mosógépek és hűtők 90 százaléka 2017-ben már valamely pluszos “A” kategóriába tartozott, ezért a korábbi jelölés alapján egyre nehezebbé vált különbséget tenni a készülékek energiafogyasztási szintjei között. Az Európai Unióban ezért is vezetnek be új energiacímkéket, és komplexebb, új teljesítményértékkel, szigorúbb szabvánnyal és tesztelési módszerrel kategorizálják a gépeket.

A legfontosabb változás, hogy az “A” kategória lesz a legmagasabb energiaosztály, és nem lesz mellette pluszjel.

Az új rendszerben jelentős visszaminősítések lesznek, az “A” és “B” osztály sok esetben üresen marad majd, és például, egy korábban A+++ mosogatógép az új rendszer szerint csak a D kategóriának felel majd meg. Az F osztály pedig 2024-re minden kategóriában kifut.

Több gyártó emiatt megújítja termékválasztékát, új mosási programok jelennek meg, illetve még energiatakarékosabb termékek kerülhetnek be majd a kínálatba. Az új címkéken megjelenik egy QR-kód is, ami az EPREL (EU Product Database for Energy Labelling), azaz az energiacímke-köteles termékek nyilvántartására szolgáló nyilvános adatbázishoz vezet, ahol elérhetőek a készülékek termékismertetői is.

Az új rendszer a háztartási nagygépek majdnem mindegyikét érinti, a mosó-, mosogató- mosó-szárító gépek, hűtőszekrények, fagyasztók és a borhűtők mind új energiacímkét kapnak.

A TV készülékeket és lámpákat is érinti a változás. Egyes kategóriák esetében új adatokat is látni lehet majd. A hűtőknél például a zajszinteket osztályokba sorolták (A, B, C és D). A mosogatógépeknél feltüntetik az eco program hosszát is, az energiafogyasztást pedig 100 mosogatási ciklus alapján határozzák meg a jelenlegi éves helyett.

Akár már most is lehetnek a boltokban olyan készülékek, amelyek két különböző címkével rendelkeznek. Noha, ezt kötelezően csak november elsejétől kell biztosítaniuk a kereskedőknek, a gyártók már korábban is elláthatják készülékeiket az új címkékkel. A vízválasztó dátum 2021. március elseje, ekkortól ugyanis már csak az új energiacímkék lehetnek a termékeken. A gyártói és kereskedői weboldalakon is ugyanekkor történik majd a váltás – ismerteti a MediaMarkt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.
Hirdetés

Hírek

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.