Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Újabb bankot vásárolhat az OTP Horvátországban
No menu items!

Újabb bankot vásárolhat az OTP Horvátországban

Horvát lapértesülés szerint az OTP Bank tovább növelné piaci részesedését Horvátországban, azzal a céllal, hogy a második legnagyobb pénzintézetté nője ki magát.

A Jutarnji List nem hivatalos forrásokra hivatkozva közölte, hogy az Advent beruházási csoport már tavaly szeptemberben megkezdte a bécsi székhelyű Addiko Bank eladásának előkészületeit, az OTP pedig komolyan érdeklődik az osztrák bank horvátországi fiókjának felvásárlása iránt. Az Addiko Bank Horvátország hetedik legnagyobb bankja, 4,44 százalékos piaci részesedéssel.

“Az OTP Bank nem kívánja kommentálni az akvizícióról szóló híreszteléseket. Állandóan követjük a piaci lehetőségeket, a fontos üzleti döntésekről pedig időben tájékoztatjuk a közvéleményt” – közölte az OTP a horvát napilappal. A lap mindazonáltal hozzátette, hogy bár a magyar bank nem erősítette meg az információt, nem is cáfolta azt.

Az OTP a Zagrebacka Banka után a második legnagyobb bankká válhat Horvátországban. Kép/Forrás: otpbanka.hr

A Horvát Nemzeti Bank legfrissebb, nem auditált adatai szerint a horvát piacon működő vezető bankok 2018-ban növelték piaci részesedésüket.

A piacvezető Zagrebacka Banka 10,8 százalékponttal 27,34 százalékra növelte piaci részesedését, így jelenleg 113,2 milliárd kunát (4813 milliárd forint) kezel. A második helyen a Privredna Banka (PBZ) áll, amely 9,4 százalékponttal növelte piaci hányadát 20,05 százalékra, és 83 milliárd kuna (3529 milliárd forint) vagyont kezel. Ezt követi az Erste Bank 14,83 százalékos részesedéssel, egy év alatt 7,39 százalékos növekedéssel, majd az OTP Bank, 10,19 százalékos részesedéssel és mintegy 42,1 milliárd kuna (1790 milliárd forint) vagyonnal. Az ötödik helyet a Raiffeisen Bank (RBA) foglalja el, 7,88 százalékos piaci részesedéssel. A lap szerint az OTP a horvát RBA megvásárlását is megcélozta, amennyiben az Addiko Bank akvizíciója nem járna számára sikerrel.

Mint írták: érdekes lesz követni, hogy a jegybank hozzájárul-e ahhoz, hogy az OTP többségi tulajdont szerezzen az Addiko Bankban, mert szerintük a piacvezető öt banknak már így is túl nagy a koncentrációja a horvát piacon. (MTI)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mit és honnan visznek el? Az új lomtalanítási rendszer részletei

a fővárosi lakosok - az eddigiekkel ellentétben - nem a lakóépületük elé történő kihelyezéssel, hanem az egyes kerületekben kifejezetten ezen céllal, ideiglenes jelleggel kialakított gyűjtőpontokon adhatják le a háztartásokban felhalmozott lomhulladékokat,

Január 1-től emelkedik a gázolaj jövedéki adója

A NAV által közzétett lista szerint egy literre vetítve a gázolaj jövedéki adója a mostani 142,9 forint helyett 148,76 forintra emelkedik.

A TEK a karácsonyi vásárokra is figyel

A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt.

Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások

A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.
Hirdetés

Hírek

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein