Kezdőlap Turizmus Újra megnyíltak a turisták előtt a csehországi várak és kastélyok
No menu items!

Újra megnyíltak a turisták előtt a csehországi várak és kastélyok

Fotó: wikipedia
Hradzsin

Április első hétvégéjén újra megnyíltak a látogatók előtt a cseh Nemzeti Műemlékvédelmi Hivatal (NPÚ) kezelésében lévő várak és kastélyok.

Az idei nyári turistaszezon kiemelt témáját azon olasz nemesi családok alkotják, amelyek a harmincéves háború után, különösen a 17. században nagy birtokokat szereztek Csehországban.

A “Nemesi családok nyomában” elnevezésű rendezvénysorozat elsősorban az olasz eredetű Collalt, Colloredo és Piccolomini családokat mutatja be. A program célja bemutatni a nagyközönségnek az akkori gazdag olasz nemesi családok kulturális és művészeti hatását a cseh környezetre. A legfőbb rendezvények az Uhercice, Opocno és Náchod kastélyokban lesznek megtartva.

A hagyományosan rendkívüli érdeklődést kiváltó éjjeli látogatói programokra az idén augusztus 23-án kerül sor. Az NPÚ közlése szerint eddig mintegy 120 kastély és vár jelezte, hogy ebben az időpontban külön éjjeli látogatói rendezvényeket szervez – mondta Nada Goryczková, az NPÚ vezérigazgatója újságíróknak.

Tavaly az NPÚ kezelésében lévő várakat és kastélyokat több mint négymillió látogató kereste fel. Bár a koronavírus-járvány után fokozatosan növekszik a látogatók száma, a 2018-ban és 2019-ben elért 5,5 milliós látogatottságtól még jócskán elmarad.

A cseh műemlékvédelmi hivatal felügyelete alatt mintegy másfélszáz vár és kastély működik. Ezek többsége a téli időszakban – november elejétől március végéig – zárva tart. A hivatal évi költségvetése meghaladja a másfél milliárd cseh koronát. A belépődíjakból évente mintegy 600 millió koronát szednek be. A bevételek jelentős részét a hivatal a műemlékek karbantartására és felújítására használja fel. A leglátogatottabb műemlékek listáját továbbra is a prágai vár vezeti. A Hradzsint évente több mint kétmillió ember keresi fel.

A prágai vár után a dél-csehországi Cesky Krumlov vára és a dél-morvaországi Lednice kastély következik mintegy 400 ezer látogatóval. A harmadik hely a dél-csehországi Hluboká nad Vltavou kastélyé közel 300 ezer látogatóval, míg a Prága közelében álló Karlstejn királyi várat tavaly több mint 200 ezren nézték meg. A vár arról nevezetes, hogy oda egykor nők nem léphettek be, s valamikor ott őrizték a cseh koronázási ékszereket is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért

A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori...

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók
Hirdetés

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás