Nem lehet panaszuk a légitársaságoknak és a repülőtereknek az üzletmenetre, hiszen az elmúlt esztendő végén és idén januárban is szinte minden járat teltházas volt. Most már egyértelmű, hogy a Covid-19 okozta bénultságból újjáéledt a turizmus szerte a világon. Hasonló módon felébredőben van kényszerű Csipkerózsika-álmából három indokínai ország, Vietnam, Kambodzsa és Thaiföld gazdasága is. E sorok írója – nemrégiben ezekben az országokban járva – megosztja néhány tapasztalását, észrevételét elsősorban gazdasági, üzleti prizmán keresztül.
A világ legnagyobb polgári utasszállítója, az 555 üléses, kétszintes Airbus 380-800 hét óra alatt repíti el az utazót Katar fővárosából, Dohából Ho Si Minh-városba, az egykori Saigonba. Az öbölmenti ország nemzeti légitársasága meglehetősen büszke arra, hogy elnyerte az első helyet a pandémia ellen hatásosan fellépő légivállalatok körében. Az ülések háttámláján elhelyezett képernyőn gyakran szólítanak fel szappanos kézmosásra, fertőtlenítésre, a beszálló utasokat pedig az ülésen egy csomag várja maszkkal, fertőtlenítő folyadékkal és -kendőkkel.
Az egyik vietnami mobilszolgáltató pedig az országba való belépés előtt üzenetet küld a telefonra, hogy aki pandémiás gócpontról érkezett a határra, az töltsön ki egy kérdőívet, és adja azt át a beléptető határőrnek. Amennyiben kérdése, kérése van az országba belépőnek, tanácsot, segítséget kérhet egy 24 órán át működő „forró dróton”.
A maszkviselés egyébként nem újdonság Ázsiában. A térség légtöbb országában az erős légszennyezettség és a fertőzésektől való félelem miatt az utcákon, a tömegben szinte mindenki maszkot visel. Így van ez Vietnamban is, amelyet újabban „kapitalista kommunizmusként” jellemeznek.
Új ázsiai tigris a kapitalista kommunizmusban
Vietnam, az új ázsiai tigris jelenleg a világ egyik leggyorsabban fejlődő, növekvő gazdasága. Tavaly a GDP bővülése megközelítette a 8 százalékot (egy évvel korábban a pandémia miatt a bruttó hazai termék csak 2,6 százalékkal bővült), az infláció pedig mindössze 4,5 százalékos volt. A csaknem 100 millió lakosú országban 2022-ben az ipar és az építőipar növekedése 7,8%, a szolgáltató ágazaté 10, a mezőgazdaságé pedig 3,4 százalékos volt.
Toyota, Kia, Isuzu
Saigon utcáin akkora a forgalom, hogy csúcsidőben még a járdán is motorok, robogók közlekednek, s a gyalogosok kénytelenek a fal mellett osonni. Hatalmas mennyiségű motor lepi el az utcákat szinte egész nap és igen nagy ütemben bővül a gépkocsiállomány. Európai autót szinte nem látni, Vietnamban „tarol” a Toyota, a Kia és az Isuzu. (A Toyota egyébként a világ első számú gépkocsigyártója, amely a chiphiány, az alkatrész-ellátási és értékesítési nehézségek ellenére tavaly 10,4 millió autót értékesített.)
Mindhárom márkából olyan modelleket lehet látni az utakon, amelyek Európában nem ismertek, kimondottan az ázsiai piacokra készülnek Japánban. Gomba módra szaporodnak az autó összeszerelő üzemek is a térségben, ez a tevékenység nem csak olcsóbb az importnál, hanem növeli Vietnam, Thaiföld stb. műszaki színvonalát is. Szép számmal van mindhárom indokínai országban Mazda, Honda és Lexus is, mégpedig nem a legkisebb méretűek. A motorkerékpárok és robogók hatalmas piacát a Honda uralja.
Új világgazdasági gócpont alakul?
Indiát, Vietnamot, Thaiföldet, Laoszt és Kambodzsát a gazdasági szakemberek a nem távoli jövő egyik világgazdasági gócpontjának tekintik. Arról van szó, hogy a pandémia alatt és után a kínai ellátási láncok egy része megroggyant, megbízhatatlanná vált. Ráadásul a gyakori megszorítások, az emberek „szoros” megfigyelése, a termelési költségek emelkedése, a mind gyakoribb gyermekmunka stb. kissé megkoptatta Kína kétségtelen versenyképességét.
Kína ma még a „világ műhelye”, de éppen a diverzifikálás kényszere miatt mind több cég dönt úgy a fejlett ipari országokban, hogy termelésének, szolgáltatásainak egy részét vagy egészét fokozatosan áthelyezi a fentebb említett országokba. A termelőkapacitások áttelepítése, zöldmezős beruházások létrehozása természetesen időt vesz igénybe, nemkülönben a helyi munkaerő betanítása. Számítások szerint 3-5 éven belül befejeződik a külföldi tőke és a termelés részleges elvándorlása Kínából, s kiegyensúlyozottabbak, kevésbé kiszolgáltatottabbak lesznek a világot behálózó ellátási láncok. Várhatóan csökkennek a termelési költségek is.
Csökken a Kína függőség, Vietnam színre-lép, jön a külföldi tőke
A nyugati cégek tehát gyors ütemben csökkentik Kína-függőségüket, s számukra ma már India mellett Vietnam is népszerű tőkeáramlási célpont. (Friss hír: az Apple bejelentette, hogy Kína helyett Vietnamban fogja gyártani a McBook-ot.) A tavalyi évben 22,4 milliárd (!) dollár értékű működőtőke érkezett Vietnamba, 13,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A működőtőke elsősorban Szingapúrból, Dél-Koreából és Japánból érkezik az országba.
Tolonganak a nagy márkák
Saigonban, a Mekong-delta városaiban és az egész országban látnivaló, hogy ott tolong az összes nyugati márka a divat-, és a kozmetikai iparból, az étterem- és kávézó láncok területéről. A százmilliós vietnami piac és a fizetőképes kereslet jelentős növekedése tényező lett, sorra nyílnak a márkakereskedések, a regionális cégközpontok, egyszóval Vietnam „sláger” lett. Jót tesz az országnak az ASEAN-tagság (Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetsége, amely 1967-ben alakult meg), valamint a növekvő számú szabadkereskedelmi megállapodás a világ sok országával.
Spórolás és újrahasznosítás
Miközben a vietnami gazdaság száguldásba kezdett, a városokban és a falvakban az emberek mind jobban élnek, egyre többet engedhetnek meg maguknak, magas fokot ért el a termékek, a termények újra-hasznosítása, a spórolás. Az elhasználódott autógumikból például a nálunk is jól ismert vietnami papucsot készítik, a Mekong folyó deltájában és az ország más részében családi kisvállalkozások tízezrei a kókuszdió hajából matractölteléket, a dióból ragasztót állítanak elő.
Mindenki kalapál, bont, sző, fon: anyag nem vész el, csak átalakul. Elhasználódott, javíthatatlan gépekből kések, pálmából olaj, rizsből papír és ételcsomagoló fólia készül. Virágzik a banánchip készítési „üzletág” is. A gyengébb idegzetűek hagyják ki s következő mondatot. Utcai árusoknál igen népszerűek a frissen sült madarak, bogarak, valamint a növényevő, csak a rizsföldeken található sült patkány. A reciklálási sort még hosszasan lehetne folytatni, ugyanis a vietnami ember nem dob ki semmit, megszokta a spórolást, a leleményes újra-hasznosítást az amerikaiakkal vívott háborúban.
Fejlesztések, beruházások, export
Minden jó lesz valamire, ezt is bizonyítja az a megszámlálhatatlan, rozsdás hullámlemez-ajtójú garázs-méretű műhely, javító, „közért”, amelyek egymást érik a városi utcák házainak földszintjén, valamint az országutak mentén. Folyik az üzletelés a Mekong úszó városaiban és piacain is. A GDP nem kis százaléka termelődik az utcán, a sufnikban, az európai látogató számára áttekinthetetlen, avítt, rendetlen, elavult, koszos műhelyekben, ahol mégis mindent meg tudnak csinálni.
A fejlesztések és a beruházások nyomán rövid időn belül jelentősen bővül majd az export, amely jelenleg főleg ruházati termékekből, nyersolajból, elektronikai cikkekből és lábbelikből áll. A kivitel döntő része az Egyesült Államokba, Kínába, Japánba és Dél-Koreába irányul. A fejlesztési tervek sok jót ígérnek a bányászatnak, az építőanyag gyártásnak, valamint a textil- és élelmiszeriparnak.
A következő esztendőkben Vietnamra nem lehet nem odafigyelni. A szorgalmas, jól képzett munkaerő, a gyors ütemben fejlődő és bővülő infrastruktúra, az alacsony termelési költségek mágnesként vonzzák a külföldi működő tőkét, s ezekhez a tényezőkhöz még hozzájön a pandémia és a Kínára való túlzott ráutaltság diktálta diverzifikációs igény és kényszer. Az évtized végéig mind több termék viseli majd a Made in Vietnam feliratot.
A rendkívül forgalmas saigoni repülőtéren a kambodzsai légitársaság képviselője igencsak keménykedik a beszállásra váró utasokkal: no mask, no flight, mondja. Vagyis aki nem visel maszkot, az nem repülhet. Dehogynem. De egy kis ijesztgetés nem árt, hiszen az onnan nem is távoli Kínában ismét tombol a pandémia.
Pol Pot árnyéka
Kambodzsa sokáig horrorként szerepelt a napi hírekben. Pol Pot és a vörös khmerek néhány évtizede sok éven át hárommillió embert gyilkoltak meg; értelmiségieket, szabad gondolkodókat, s mindenkit, aki nem volt a sajátos kambodzsai kommunizmus híve. Talán az átélt borzalmaknak is „köszönhető”, hogy a kambodzsai emberek szerények, törvénytisztelők és kedvelik a külföldieket.
Angkor, a gazdasági kincs
Az ország egyik legnagyobb „gazdasági” kincse a csodálatos Angkor, amely a 9-dik és a 15-dik század között a khmer birodalom fővárosa volt. A hindu és buddhista templomvárost évi másfél-kétmillió külföldi turista látogatja meg. Számukra nagyszerű infrastruktúra (magas színvonalú szállodák, utak, pazar vendéglők, piacok stb.) épült ki Siem Reap városban és környékén. Ez a város (amely Kambodzsa második legnagyobb városává nőtte ki magát) és nemzetközi repülőtere Angkor kiszolgálására épült. Az angkori romok területére 37 dolláros jeggyel lehet jelenleg belépni, a belépőjegyek árának éves összege nem elhanyagolható Kambodzsa gazdasága számára.
Kambodzsai gazdasági adatok dióhéjban
A 16 milliós lakosságú Kambodzsa a délkelet-ázsiai térség legszegényebb országa. Az alkotmányos monarchiában az egy főre jutó évi GDP mindössze 3300 dollár. Az elmúlt 5-6 évben a GDP évi 7-8 százalékkal növekedett, de ez a bővülés édeskevés volt a szegénység csökkentéséhez. A bruttó hazai termék 42 százalékát a szolgáltató szektor, 33 százalékát a mezőgazdaság, 25 százalékát pedig az ipar állítja elő.
A lakosság fele a mezőgazdaságban dolgozik, tengődik. A munkanélküliség eléri a 30 százalékot, ennek is tudható be, hogy a nyugdíjkorhatár a nőknél 55, a férfiaknál 60 év. Nemzetközi szervezetek számításai szerint Kambodzsában a szegénységi küszöb napi 1,6 dollár körül van, vagyis minimum ekkora összeg kell a talpon maradáshoz. Meglehetősen gyakori a gyermekmunka, sok családnak ez az egyetlen jövedelme.
A gazdaság főbb ágazatai a turizmus, a ruházati ipar, a mezőgazdaság (rizs, kukorica, zöldségek, gumifák, kesú-dió), valamint az építőipar. Nemrégiben tengeri olajat találtak, s most nagy várakozások előzik meg az off-shore termelés megindulását. A feltárás és a kiaknázás részben koncessziók adásával történik jól ismert nemzetközi olajtársaságok bevonásával.
Az ugyancsak ASEAN-tag Kambodzsában nagy a korrupció. A lakosság döntő többsége nyomorban élő kistermelő. A falvak rendetlenek, mondhatni piszkosak, ugyanakkor a felső tízezer luxuskörülmények között él.
A nyugati divatcégek már ott vannak
Miután a termelési költségek igen alacsonyak, a lakosság egy része jól betanítható, a nagy nyugati divatcégek és áruházláncok mind több terméket gyártanak – szigorú minőségi ellenőrzés mellett – Kambodzsában. A Gucci, a Ralp Laureren, a Tommy Hilfiger, a Marks and Spencer és a többiek egyre több terméküket gyártatják az országban. A nagy márkák ott gyártott áruinak egy része folyamatosan „leesik a kamionról”, ezért ezek a ruhák, táskák, cipők stb. vagy éppen élethű hamisítványaik szinte fillérekért érhetőek el a helyi piacokon. Érdemes megjegyezni, hogy az Európai Unió vámmentességet biztosít a kambodzsai (meglehetősen kevés) exporttermékek számára.
Agroturizmus – kormánytámogatással
A kormány és természetesen a költségvetés jelentősen támogatja az agroturizmust. Enyhén szólva lerobbant falusi házak udvarán mutatják be a turistáknak az ott lakó családok a „tudományukat”, többek között hogyan termesztik a rizst, miként szárítják a gyümölcsöket, hogyan és milyen célból aprítják a kókuszdió héját.
Palackos benzin az út mentéről
Az indokínai térségben a 95-ös benzin ára mintegy 1,2 dollár. Kambodzsai érdekesség (s egyben a szegénység jele is), hogy a benzinkutakon kívül benzint másfélliteres palackokban is lehet vásárolni az útmenti gyümölcs és üdítőital árusoknál. A motorosok azonnal tankolnak is „üvegből”. A palackos, kis kiszerelésű benzint egyébként a motoros-rendőrök is vásárolják.
Egy ország várja a külföldi tőkét
Kambodzsában jelenleg nincsen számottevő ipar, az ipari termékek döntő része Kínából érkezik. Nem titkolt remény, hogy a következő években Kína helyett vagy mellett Kambodzsába is érkezik jelentősebb mennyiségű működőtőke, amely a könnyűipar mellett alkatrészgyártó és összeszerelő üzemeket hoz létre. Egyrészről csökkentve a munkanélküliséget, másrészről pedig korszerű ipari kultúrát teremtve.
Legközelebb Thaiföldön gyűjtünk útimorzsákat.
Dr. Gonda György, CMC
vezetési tanácsadó
Certified Management Consultant
