Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Útjukra indultak az élelmiszer-adományok
No menu items!

Útjukra indultak az élelmiszer-adományok

Az Élelmiszermentő Központ által gyűjtött élelmiszer-adományok idén már második alkalommal kerülnek rászoruló családokhoz. A segítségnyújtás fontossága mellett a Központ az akcióval szeretné felhívni a figyelmet a kereskedelemben keletkező élelmiszerfelesleg jótékony célra történő hasznosítására.

Az élelmiszer-pazarlás növekvő globális probléma az egész világon, miközben az élelmiszer értékes erőforrásunk. Kiss-Pogány Tamás, az Élelmiszermentő Központ ügyvezetője elmondta: az Élelmiszermentő Központ feladata az élelmiszerveszteség megelőzése és a lejárathoz közeli, de még biztonsággal fogyasztható tartós élelmiszerek összegyűjtése, és elosztása karitatív szervezeteknek. A Központ tevékenységével és a mostanihoz hasonló társadalmi akcióival igyekszik felhívni a figyelmet az élelmiszerpazarlás elleni harc fontosságára.

A most befejeződött adománygyűjtési akció során egyszülős családokban élő gyermekek számára folyt a gyűjtés.  Hazai cégek felajánlásait várták, akik segítségével több száz csomagot állítottak össze.

„Országszerte 22 helyszínen lehet átvenni a csomagokat, amelyekben helyet kaptak alapvető élelmiszerek, konzervek. A csomagok kiosztását vidéki partnereink segítségével koordináljuk. Sok százan jelentkeztek a honlapunkon közzétett felhívásra, közöttük osztjuk szét az adományokat. Mindig kiemelt figyelmet igyekszünk fordítani a vidéken élő családokra, hogy számukra is könnyen elérhetővé tegyük az adományok átvételét. – Foglalta össze Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője.

„Apaként jöttem rá, hogy milyen könnyedén bánok én is a felesleges élelmiszerekkel. Így gyermekeim jövője miatt is fontosnak tartom, hogy támogathatom az adománygyűjtést. A kezdeményezés idei célja különösen megfogott: segítséget nyújtani az egyszülős családokban élő gyermekek számára.” – Hangsúlyozta Takács Bence, kommunikációs szakember.

Az Élelmiszermentő Központ az Agrárminisztériummal közösen még 2023 decemberében határozott úgy, hogy napi feladatai mellett figyelemfelhívó jótékonysági akciót indít. Az első akció során többszáz doboznyi élelmiszer-adomány gyűlt össze, melyeket az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) osztott szét a tagjai között. Idén húsvétkor a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) rászoruló családjai számára folytattak gyűjtést.

„Szeretnénk minél több céget megszólítani, bevonni a jótékonysági akcióinkba, amelynek következő állomása az adventi adománygyűjtés lesz.” – mondta el Kiss-Pogány Tamás.

 

 

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás