Kezdőlap Hírek Vádemelést javasol egy kelet-magyarországi milliárdossal szemben a NAV
No menu items!

Vádemelést javasol egy kelet-magyarországi milliárdossal szemben a NAV

Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonos, valamint ügyvédje ellen; a gyanú szerint a vállalkozó két év alatt 7,4 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót – közölte a hatóság.

Mint írták, a több élelmiszer-áruház és egy hajdúszoboszlói négycsillagos wellnesshotel tulajdonosa 2017-ben és 2018-ban 7,4 milliárd forint osztalékot vett fel több gazdasági társaságtól. Ügyvédje segítségével az Egyesült Arab Emírségekben szerzett letelepedési engedélyt, hivatalos lakcímet, valamint arab és ciprusi fedővállalkozások alapításában is közreműködött, hogy elkerülje az 1,1 milliárd forint személyi jövedelemadó befizetését Magyarországon.

A nyomozás kiderítette, hogy a vállalkozó külföldi életvitele csak álca, valójában itthon él, Magyarországról irányítja üzleteit.

A vizsgálat szerint a nyolcszáz munkavállalót foglalkoztató milliárdos üzletember dolgozóinak fizetését 2014 és 2018 között számos esetben “feketén” egészítette ki, hogy így csökkentse a fizetendő közterheket, ebben pedig a közvetlen irányítása alatt álló cégcsoport ügyvezetői is részt vettek.

A pénzmosással és költségvetési csalással gyanúsított vállalkozót balatoni villájában fogták el a NAV nyomozói. A költségvetést ért kár ingatlanok zárolásával és önkéntes befizetéssel teljes egészében megtérült – tudatta a hatóság.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás