Kezdőlap Hírek Vagyonnyilatkozat - Oktatnak, lakást adnak ki némi pluszért az állami vezetők
No menu items!

Vagyonnyilatkozat – Oktatnak, lakást adnak ki némi pluszért az állami vezetők

Polt Péter adósságainak törlesztésére fordít milliókat, Matolcsy György ötmillió forintos jegybankelnöki fizetése mellett is szerez plusz jövedelmet, az ÁSZ elnöke államkötvényekbe fekteti megtakarított pénzét, Kovács Árpád négy ingatlan társtulajdonosa, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke lakást ad bérbe, a GVH elnöke inkább devizában gyűjt – vagyonnyilatkozatot tettek az állami vezetők.

Oktatói tevékenységből, illetve lakáskiadásból jut több állami vezető is pluszjövedelemhez a most benyújtott vagyonnyilatkozatuk szerint. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Költségvetési Tanács vezetője és a legfőbb ügyész tavalyi évről szóló vagyonnyilatkozata az Országgyűlés honlapján olvasható.

Domokos Lászlónak, az ÁSZ elnökének évről évre növekszik Prémium Magyar Államkötvényben lévő megtakarítása: tavaly már több mint 50 millió forintot tartott ilyen formán a 2017-es közel 27 millió forinttal szemben. Nincs már meg viszont ötmillió forintos Bónusz Magyar Államkötvénye és 3,5 millió forintos Kamatozó Kincstárjegye. Egyéves magyar állampapírban kétmillió helyett egymillió forintot tart, részvényei értéke pedig 50 ezer forinttal 450 ezer forintra csökkentek.

Az ÁSZ-elnök takarékbetétjének értéke a tavalyi vagyonnyilatkozatához képest szinte változatlan, majdnem 7,3 millió forint, a tisztségviselői illetmény hathavi összegét meghaladó készpénze 1,3 millióval 2,6 millió forintra csökkent. Nincs már meg nem pénzintézeti, hanem más szerződés alapján fennálló 5,4 millió forintos pénzkövetelése. Domokos László tovább csökkentette a banki tartozást, 7,3 millióról 5,8 millió forintra.

A számvevőszéki vezető továbbra is Békéscsabán és Budapest V., illetve XIII. kerületében tulajdonosa, haszonélvezője ingatlannak. Ugyancsak megvan még neki 2003-ban vásárolt Skodája. Megduplázódott az ingatlan-bérbeadásból származó havi jövedelme, 100 ezer forint helyett 200 forintot kap ilyen címen.

Matolcsy Györgynek, az MNB elnökének továbbra sincs jelentős vagyon a nevén, nincs autója, részvénye vagy értékpapírja, nem tartozik banknak, sem magánszemélynek. Továbbra is az övé egy 1985 óta a birtokában lévő 150 négyzetméteres balatonakarattyai családi ház. Újdonság, hogy ötmillió forintos jegybankelnöki fizetése mellé 2018 februárjától havi 750 ezer forintot kap a Budapest Institute of Banking Zrt.-től. A 2017-ben alapított pénzügyi képzőközpontnál Matolcsy György banki, pénzügyi témakörben indított tanfolyamok esetén állandó jelleggel témavezetői feladatokat lát el, oktatási anyagok lektorálásáért felel, illetve vizsgabizottsági tag.

Juhász Miklósnak, a GVH elnökének 19 millió forintról 4 millió forintra csökkent befektetési jegyének az értéke előző nyilatkozatához képest. Pénzintézeti számlakövetelése forintban szinte változatlan, jelenleg 1,9 millió, devizában viszont 11 millió forinttal 26 millióra nőtt. Más szerződés alapján pedig egymillió forintos pénzkövetelése van, készpénze kétmillió forint. 2010 óta tulajdonosa Telkiben egy 1154 négyzetméteres telken álló 292 négyzetméteres háznak. A hathavi illetményét meghaladó értékű ingóságok között évek óta egy 1980-ban ajándékba kapott asztali lámpát szerepeltet.

Karas Monikának, a NMHH elnökének továbbra is két budapesti ingatlanban van érdekeltsége. Lecserélte autóját: egy 2002-ben vásárolt Renault Clio helyett tavaly vett egy Volkswagen Golfot. A mindenkori tisztségviselői illetmény hathavi összegét meghaladó készpénze több mint tízmillió forinttal, 19 millió forintra nőtt, pénzintézettel szembeni tartozása 1,5 millió forintra csökkent.
Az NMHH elnöke egy kft.-nek ad bérbe lakást, évente 960 ezer forintért.

Polt Péter legfőbb ügyész tovább csökkentette feleségével közös magánszemélyekkel szembeni tartozását 9,2 millióról 4,4 millió forintra. Megtakarításai szinte változatlan értékűek, kamatozó kincstárjegyben 4,9 millió forintot tart, egymillió forint készpénze van, pénzintézeti számlakövetelése pedig 16,6 millió forint.

A legfőbb ügyész ezúttal is hat ingatlant tüntetett fel, amelyekben tulajdonos vagy társtulajdonos. Ügyészi illetménye mellett 2018-ban is egyetemi oktatói tevékenységéből származott pluszjövedelme: a Nemzeti Közszolgálati Egyetemtől 6,6 millió forintot kap évente, esetenként kap a vizsgáztatásért 26 ezer forintot a Pázmány Péter Katolikus Egyetemtől, jogi szakvizsgáztatásért 66 ezer forintot az Igazságügyi Minisztériumtól, míg a jogtárakat üzemeltető kft.-től jogdíj címén esetenként egymillió forintot.

Házastársával közös Opel Mokkája mellett megvan még neki 2016-ban vásárolt vitorlás kishajója is, amelynek felerészben tulajdonosa.

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke továbbra is négy ingatlanban társtulajdonos. Önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítása változatlan, 2 millió forint, feleségével közös számláján 6 millió forintot tüntetett fel a korábbi 8 millióval szemben, devizában 2,5 millió forintot tartanak. Kovács Árpád egyetemi tanárként és publikációs tevékenységből is kap jövedelmet, emellett ő is ad ki lakást, a bérleti díj fele, ötvenezer forint illeti.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.
Hirdetés

Hírek

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.