Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: 12-14 százalékkal nőhet a GDP a futó negyedévben
No menu items!

Varga Mihály: 12-14 százalékkal nőhet a GDP a futó negyedévben

Pénzügyminiszter: el kell mozdulni a célzott segítség irányába. Kép forrása: Varga Mihály/Facebook

Megalapozottnak tűnik a második negyedévre előrejelzett kétszámjegyű, 12-14 százalék körülire tehető gazdasági növekedés a minisztérium által heti rendszerességgel követett adatok szerint – mondta a pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség éves tisztújító közgyűlésén.

Varga Mihály kiemelte: a magyar válságkezelés európai uniós összevetésben biztató eredményeket hozott. Miközben az első negyedévben a gazdaság Magyarországon 1,9 százalékkal növekedett, az uniós átlag 0,4 százalékos visszaesést mutat, az eurózóna országai pedig 0,6 százalékkal zsugorodtak – jegyezte meg.

A tárcavezető szerint a következő hónapokban a gazdaságok teljesítményét nagymértékben befolyásolni fogja az átoltottság szintje. “Ebben uniós mezőnyben Magyarország szintén nem áll rosszul, helyes volt a kormány azon döntése, hogy nem csak az uniós vakcinabeszerzésre támaszkodott” – jegyezte meg.

A pénzügyminiszter a 2020-as intézkedésekről beszélve megjegyezte: helyesnek bizonyult az a stratégia, hogy a versenyképesség javítására helyezték a hangsúlyt. Magyarország 27 százalékos beruházási rátája uniós szinten dobogósnak számít – húzta alá.

A tárcavezető előadásában többször utalt arra, hogy a korábbi innovatív fejlesztéseknek – gazdaságfehérítő intézkedések, például online kasszák – köszönhetően a minisztérium napi szinten rálát a gazdaságra, egy indexen keresztül hetente elemzik a folyamatokat. Ebből az látszik, hogy a kiskereskedelem forgalma április-májusban “erős lendületet produkált“, továbbá a vendéglátás forgalma is kezd a 2019-es állapothoz visszazárkózni – emelte ki.

Varga Mihály felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő évi költségvetés-tervezetben 7300 milliárd forintot, a GDP 13 százalékát kitevő összeget csoportosít a kormány a gazdaság újraindítására.

Továbbá rámutatott arra: a gazdasági támogatások terén el kell mozdulni a célzott segítség irányába, főleg azon ágazatok támogatására van szükség, amelyek lassabban tudnak visszatérni a növekedéshez.

A pénzügyi tárca vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar hiány- és adósságmutató európai viszonylatban nem lóg ki a sorból. Aláhúzta: a 2008-as válság tanulsága az volt, hogy túl gyorsan nem célszerű visszazárni a költségvetési ösztönzőket, ez ugyanis a növekedést visszafogja és munkahelyek megszűnését eredményezi.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak...

Hét új város, csúcsra járatott ülőhelykínálat. A indul Budapest Airport téli menetrendje.  

Minden eddiginél nagyobb ülőhely kapacitással vág neki az október...

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő